Megnyitott a kolozsvári karácsonyi vásár, egyelőre magyar feliratok nélkül
utolsó frissítés: 20:52 GMT +2, 2021. november 26.A zöldigazolványt ellenőrzik, de abban már nem vagyunk biztosak, hogy a résztvevők létszámát is.
Egy év kihagyás és egy rendezvények szempontjából meglehetősen szegényes év után péntek este megnyitott a kolozsvári karácsonyi vásár. Az árusok portékája a szokásos, van forralt bor, kürtős kalács és kolbász is, de azért elég sok minden változott a járvány amiatt az előző alkalmakhoz képest.
A törvényes előírások szerint a terület 30%-át használhatják ki a szervezők, ez azt jelenti, hogy egyidejűleg 2100 személy lehet jelen a vásár területén, a Főtéren. A belépéskor pedig a zöldigazolvány felmutatása kötelező, ennek hiányában a vásár nem látogatható. Az igazolványokat ellenőrzik, ebben nincs hiba, de abban már nem vagyunk biztosak, hogy a résztvevők számát bárhol is követnék. A péntek esti megnyitón szinte biztosan meghaladta számuk az előre meghatározott korlátot. A látogatók négy kapun keresztül léphetnek be és hagyhatják el a vásár területét, ez azt is jelenti, hogy néha bizony sorba kell majd álljanak, akik be szeretnének jutni. A magyar feliratok viszont még hiányoznak, bár ígérték, hogy lesz változás.
Szintén a járvány miatt nincs idén jégpálya, helyette egy óriáskerék lett az idei vásár nagy attrakciója. Járványügyi megfontolásokból mindössze 46 házikót állítottak fel a kézműves vásárban, azaz 35 házikóval kevesebbet, mint 2019-ben, és ez azért érezhető a kínálaton. Továbbra is az élelemet kínáló árusok vannak többségben, viszont a karácsonyi csecsebecsések száma igencsak megcsappant a korábbi évekhez képest. Idén is van fénysátor, karácsonyfa, és a Mikulása házikója is megmaradt, hogy a kicsik lelkesen bedobhassák a neki szánt levelet.
Az ünnepi programokat a karácsonyfa környékén szervezik meg, a fellépőket péntektől vasárnapig tekinthetik meg az érdeklődők. A pénteki megnyitó után karácsonyi dalokat énekeltek a gyerekek, de később lesz bábszínház és mesemondás is a számukra. Ha pedig nincsenek fellépők, akkor a vásárt támogató rádiója biztosítja, hogy karácsonyi dallamokban ne legyen hiányunk. De jöjjenek a képek inkább.
Gál László