Keresztes Gyula a fényképezőgépével is a műemlékeket védte
utolsó frissítés: 16:04 GMT +2, 2021. október 11.Marosvásárhely egykori díszpolgárának 100. születésnapját ünnepelték a héten. Ebből az alkalomból válogattunk a műemlékes fotógyűjteményéből.
"Számára a fotózás a szakmai eszköz volt, mint egy méteres vagy egy jegyzetfüzet. Csak a fénykép sok mindent sokkal jobban örökít meg, mint egy jegyzetfüzet, ezért szerette. Először egy Zenit 3-sal, majd később egy Zenit E-vel fényképezett. Azt hiszem, már az 50-es években elkezdhetett fotózni, és mindig az oldalán vagy a táskájában volt a gépe. Igyekezett mindent dokumentálni, mindvégig fehér-feketében dolgozott. A laborban is ő csinálta meg őket az utolsó mozdulatig" - emlékezett vissza Keresztes Gyula műépítészre fia, Keresztes Pál. A héten ünnepelték Marosvásárhelyen a megye és a város műemlék épületeit leíró egykori műépítész és műemlékvédelmi szakember születésének századik évfordulóját. Ebből az alkalomból állítottunk össze egy válogatást fennmaradt fotógyűjteményéből, amelyeknek digitális másolatait megtaláljátok az Azopan Fotóarchívumban. A képek többségét maga készítette, de számos olyan fotó is szerepelt a gyűjteményében, amelyeket kollégáktól, ismerősöktől kért vagy kapott, mivel azok műemlékeket, régi épületeket mutattak be.
"A fotózással édesanyámon és nagyapámon keresztül került kapcsolatba. Nagyapám az első fotósok egyike volt Marosvásárhelyen, akinek nemcsak, hogy a fényképezőgépe volt a mindene, de még laboratóriumot is épített a háza mellé. Édesapám pedig édesanyám mellett megtanulta a fotózást, de neki nem a fotóművészeti szempontok voltak a legfontosabbak, hanem az, hogy megörökítse azt az épületet, minden látszódjon. Legfeljebb arra volt gondja, hogy megfelelőek legyenek a fényviszonyok, tehát nem telifényben ment fotózni, mert abban nem látszanak a részletek, hanem tolófényben, amikor enyhén oldalról esik az épületre a fény. Egy barokk homlokzaton ez szépen kirajzolja az építészeti elemeket. A templomok belsőjében az állvánnyal kínlódott, fél perces képeket készített, hogy valami látszódjon is abban a sötétben. A laborban pedig próbálta mindig az előhívással javítani, ami nem sikerült kint jól. Ahogyan mi is szoktuk photoshoppal pofozni a képünk, hogyha nem sikerült jól" - magyarázta Keresztes Pál.
Keresztes Gyula 1921 augusztusában született Marosvásárhelyen, a Református Kollégiumban tanult, majd amikor Észak-Erdélyt Magyarországhoz csatolták, és újra magyar világ lett Marosvásárhelyen is, a fővárosba, Budapestre ment építészetet tanulni a Magyar Királyi József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre, a mai Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) jogelődjébe. 1944-ben a front keletről nyugat felé vonult, de ő nem menekült el Nyugatra, hanem hazafelé, Marosvásárhely felé vette az irányt. Ezért két évre ki is maradt az egyetemről, csak 1946-ban kapott útlevelet Magyarországra, hogy befejezhesse tanulmányait. Két tervezőműhelyben is dolgozott, hogy fenn tudja magát tartani a nagyvárosban, de 1950-ben sikerült szerencsésen befejeznie az egyetemet. Építész lett. Hiába menekült akkor már mindenki nyugat felé, vagy legalább Magyarországig, ő ismét hazatért, szakmai pályáját és családi életét már Marosvásárhelyen alapozta meg.
"Egész egyszerűen szerette városát és az iskoláját, illetve Erdélynek ezt a részét. Lehet, hogy terveiben már a nősülés is szerepelt, mert édesanyám legjobb barátjának volt a húga. Igaz, tíz év alatt, 1940-től 1950-ig Budapesten is kaphatott volna mennyasszonyt bőven. Amire hazaért már édesanyám (Pál Magda zongoratanárnő - szerk.) is elvégezte a zeneakadémiát Kolozsváron, nemsokára össze is házasodtak, én 1953-ban születtem" - magyarázta a hazatérés körülményeit a fia.
Hazatérése után az Építészeti Technikum tanáraként dolgozik, 1955-58 között Marosvásárhely főépítésze, majd nyugdíjazásáig a Maros megyei Tervezőintézet főtervezője, ekkor kezd el aktívabban műemlékekkel és műemlékvédelemmel foglalkozni.
"A művészettörténet volt az egyik hobbija. Nagyon jó bartáságban volt a marosvásárhelyi születésű M. Kiss Pál művészettörténésszel, aki nagy hatással is volt rá. Minden épület felújításánál figyelembe vette a művészeti kérdéseket: a díszítéseket, a színeket és egyebeket. Ettől függetlenül ő mindig is építész maradt. (...) Olyan állása volt, ahol az ember vagy nagyon megszedi magát, vagy rengeteg ellenséget szerez, mert nem egyezik bele a sok butaságba. Édesapám a második kategória tartozott, nem vett telket és épített rajta házat, de az elvtársak nagyon utálták, mert nem engedte, hogy a városnak az arculatát mindenféle baromságokkal elrontsák" - magyarázta a fia a mindenki által csak Gyula bácsiként ismert építész érdeklődésének hátterét. Keresztes Gyula 2000 decemberében így mesélt az Erdélyi Naplónak erről az időszakról:
"Hosszúra nyúló munkásságom alatt alkalmam nyílt személyesen megismerni, majd az akkor Művemlékvédelmi Igazgatóság utasítására felleltározni Marosvásárhely és környéke régi épületeit. Ez a munka 1960-62 között folyt, és – lévén hogy akkor még létezett a Magyar Autonóm Tartomány – az egész Székelyföldre kiterjedt. A '68-as területi-közigazgatási átszervezés után már csak a Maros megyei műemlékek sorsának alakulását követhettem. Bár annak előtte részt vettem nem csak a vásárhelyi vár és a marosvécsi kastély, de a csíkszeredai Mikó-vár és a csíksomolyói tbc-klinika helyreállítási munkálataiban is. Az így született jegyzetek, rajzok egyre gyűltek, időnként aktualizálásra szorultak, hisz az elhanyagolt műemléképületek állaga évről évre, mondhatnám napról napra, óráról órára változott, pontosabban romlott. A felgyűlt, s a 89-es rendszerváltást követő években végzett felmérések eredményeivel kiegészített anyagból készült el előbb a '96-ban megjelent Maros megyei kastélyok és udvarházak című könyvem, majd ezt követően a 98-ban kinyomtatott Marosvásárhely régi épületei című, amelyben 1900-ig emelt épületeket leltároztam fel" - magyarázta Szentgyörgyi László kérdésére. A beszélgetés annak apropóján készült, hogy akkor jelent meg harmadik a kötete, amelyben a szecessziós stílusban épült műemlékeket ismertette. Ezen kívül még egy könyve készült el, a Maros megye középkori templomait bemutató kötet, bár a kiadó hanyagsága miatt, ez utóbbi csak néhány példányban jelent meg.
A mostani válogatás fotói is főként a megyésítés előtti időszakból származnak, amikor számba vette a Maros-Magyar Autonóm Tartomány területén található műemlékeket, tervezte a helyreállítási munkálatokat, de néhány fotó abból az időszakból is van, amikor a munkaterülete leszűkül Maros megyére. A '70-es évek elején a Műemlékvédelmi Igazgatóság megbízásából készíti el a Maros megyei műemlékek listáját. Az előbb már idézett Erdélyi Naplós interjúban azt állította, akkor még volt pénz műemlékvédelemre, de az igazgatóság 1975-ös felszámolása után gyakorlatilag megszűnt. Ahogyan Keresztes Gyula fogalmazott: "ami azután történt, már nem nevezhető műemlékvédelemnek". Nyugdíjazása után gondolja úgy, hogy az összegyűjtött ismereteit, munkáit könyvekben is kiadja. Így születtek meg a korábban már említett munkák, de rendszeresen publikál műemlékeket bemutató, műemlékvédelmi tárgyú cikkeket helyi és országos lapokban. Mintegy négyszáz cikke jelenik meg. Tagja lesz újjáalakítását követően az EMKE-nek, a kilencvenes években aktívan részt vesz a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság tevékenységében, valamint a Református Kollégium Öregdiákok Baráti Körében. Tagja ugyanakkor a Bernády György Közművelődési Alapítványnak is.
Bár testi és szellemi energiáit egyre inkább be kell osztania, nyugdíjas évei során továbbra segíti az erdélyi műemlékvédelmet, sok egyháznak ad szakmai tanácsot a helyreállítási munkáknál. 1997-ben Marosvásárhely díszpolgárának is megválasztják. 2015 januárjában, 93 éves korában hunyt el.
A most bemutatott fotók a kamrában berendezett fényképlaborjából kerültek elő, egy dobozban őrizték őket. A képek eredetijét az örökös, Keresztes Pál szándéka szerint a marosvásárhelyi múzeumnak adományozza, míg a digitális másolatait az Azopan Fotóarchívum tette közzé (itt érhető el). Azt szerette volna ugyanis, hogy bárki hozzáférhessen édesapja fotóihoz, ha esetleg építészek vagy műemlékvédők szeme elé kerülnek, akkor használhassák őket. Ahol a képek készítőjét nem jelöltük külön, valószínűleg Keresztes Gyula a fotós.
szerkesztett: Gál László
