2023. október 1. vasárnapMalvin
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Kolozsvár Pride 2021: ezernyi résztvevővel zajlott le a főtérről ismét kiszoruló felvonulás

utolsó frissítés: 16:19 GMT +2, 2021. augusztus 27.

A magyar napok mellett Pride is zajlott a városban.


Egy év kihagyás után vasárnap negyedszer szervezték meg a Kolozsvár Pride-ot, immár a negyedik helyszínen. Először még egy eldugott Szamos melletti kis utcácskában vonulhattak a kolozsvári LMBTQ-jogokért tüntető emberek, majd a régi városi aréna, a Horia Demian Sportcsarnok környékén szervezhettek felvonulást, de a központba akkor sem mehettek be. Két évvel ezelőtt aztán a városháza már a Főtérről engedélyezte a felvonulást, és tényleg Kolozsvár legforgalmasabb utcján sétálhattak végig a résztvevők. Idén - valószínűleg a Kolozsvári Magyar Napok miatt is, hiszen ők foglalták le a főteret erre a vasárnapra - ismét kiszorultak a résztvevők a közvetlen központból, a Sétatér környékén vonult a mintegy ezer résztvevőt számláló tömeg, de a szervezők azt ígérték, jövőre is a központban fogják megszervezni.

Beszéd amúgy kevés hangzott el, ami igen, azon kiemelték, hogy bár a homoszexualitást már dekriminalizálták, azért sok a teendő, például azért, hogy a közterületeket az LMBTQ emberek is bátran használhassák. Kiemelték, hogy Kolozsvár mindenkié, nemtől és nemzetiségtől, nemi irányultságtól függetlenül, otthona kell legyen magyarnak, románnak, németnek, romának, melegnek, leszbikusnak, biszexuálisnak, transzoknak, queereknek.

A felvonuláson egyetlen politikust sem láttunk, egyik beszélő oda is szúrt az USRPLUS-nak, mondván, bezzeg külföldön és az EP-ben mindig kiállnak a szexuális kisebbségekért, de itthon ennek nyoma sincs néhány nyilatkozatot leszámítva.

Az ezer résztvevő mindenképp szép számnak tűnik, ha figyelembe vesszük, korábbi évekhez képest mintha kisebb lett volna a hírverés körülötte, a különböző romániai külképviseletek résztvevői sem szólaltak fel, pedig a korábbi években ők rendszeresen jelen voltak az eseményen. Ezzel együtt a hangulatra idén sem lehet panasz, s erről árulkodnak a képek is.

Ezek még a Kolozsvár Aréna és a BT Aréna közötti gyülekező képei.
A vasárnap déli időpont és a szikrázó napsütés sem kedvezett a szervezőknek, valószínűleg sokan választották a felvonulás helyet inkább a hűvös négy fal között töltik az idejüket.
Részt vett a felvonuláson Antonella Lerca roma származású transznemű szexmunkás is, aki azzal került be tavaly a hírekbe, hogy független jelöltként szeretett volna indulni az önkormányzati választásokon Bukarest második kerületében. Nem kapott elég támogató aláírást. A felvonulás előtt viszont sokan készítettek szelfit vele.
Elindult a menet!
A doboló hangulatfelelősök.
A szivárványos zászló mellett sokan választottak az LMBTQI-közösség egy-egy kisebb csoportját reprezentáló szimbólumot. A leggyakrabban talán a transzok zászlójával lehetett találkozni, de volt, aki a leszbikus büszkeség, más a nem-bináris büszkeség lobogójával vonult. A témában korábban már itt összefoglaltuk.
És egy óra alatt vissza is érkeztünk a kiindulási ponthoz, ekkor már nem volt más hátra, mint hogy a szervezők megköszönjék a részvételt, s lassan elkezdjen szétszéledni a tömeg.
Ez már a vége!
Ellentüntetők nem zavarták meg a felvonulást, csupán két lelkes hívő próbálta "jobb belátásra téríteni" a résztvevőket.