A mérai világzenei fesztiválon egy pillanatra elfeledhetjük a járványt, sőt soha nem volt még ennyire VIP

Azt már rég lehet tudni, hogy a hatóságok szabadtéri kulturális rendezvények esetében bevezetett létszámstopja, különösebben nem befolyásolja az amúgy is rendre korlátozott számú jegyet és bérletet árusító Méra World Music fesztivált. Igazából, az volt a kérdés, hogy az elmúlt másfél éves járványos időszak, hogyan térünk vissza a korábban megszokott életünkhöz. Nos, Mérán minden a régi, és mégsem.

Minden megvan, amiért szeretni lehet és amiért szeretni szoktuk a fesztivál. Lehet ejtőzni és pihenni a jámborzónában. A délutáni nyugalomban csendesen meghallgathatunk egy pajzán mesét a sátor alatt, miközben a gyerekünk a csűrfiában talán épp néptáncolni tanul. Esetleg választhatjuk a tájházban tartott előadásokat, ahol megpróbálhatjuk megérteni a női viseletet, vagy megpróbálhatjuk elképzelni, hogy Mérának mekkora presztízse van a népzenészek körében. Estefelé pedig várnak ránk a jobbnál jobb zenék. Ebből a szempontból nagyon nehéz Méráról tudósítani, mert a Parno Graszt idén is épp olyan fergeteges bulit csinált, amilyet megszoktunk tőle, és a Fanfara Transilvania sem fogja sokkal alább hagyni.

Két évnyi kihagyás után visszatérve viszont az is látványos, hogy milyen sokat fejlődött a fesztivál ennyi idő alatt. A terület adott volt, nem nagyon tud hova terjeszkedni, ezért egyértelműen a helyszín kényelmesebbé tétele lehetett a szervezők legfőbb célja, végül is nem véletlenül idézte fel Herczku Ágnes a szombati koncertjén az első mérai fellépését, amikor a terhelést már nem bíró elektromos rendszer miatt csúszott a koncert. Tegnap a hirtelen jött vihar miatt csúszott a fellépése. És az öt évvel ezelőtti szinttől nagyon messze vagyunk, sőt a két évvel ezelőttitől is, hiszen azóta többtucatnyi kamion föld felhasználásával új helyszínt építettek ki, és új infrastruktúra épült angolvécével, kézmosókkal, bárral és lacikonyhával. Porcelán piszoárok eddig csak az Untoldon voltak, most már Mérán is lesznek. Még a tavalyhoz képest is készült egy új híd, ami megkönnyíti a feljutást a jámborzónába.

Gál Laci

Talán a Magyar Nemzeti Táncegyüttes fellépése volt az egész fesztivál leglátványosabb produkciója, fotós szempontból mindenképp. A Kalotaszeg című műsorukat Martin György eredeti táncgyűjtéseinek ihletésére állították össze.

És ennek az előadásnak kevés izgalmasabb helyszíne lehet, mint a Méra Szarka-telek, ami ennek a hagyománynak az élő helyszíne. Aki részletesebben meg szerette volna ismerni a települést, illetve annak szokásait és hagyományait, délutánonként szerveztek sétát a tájház körül, illetve Tötszegi Tekla néprajzkutató előadását is tartott a témában.

A belépés a fesztiválra a járványhelyzet ellenére sem lett sokkal bonyolultabb, a jegy mellé most friss tesztet vagy oltási igazolványt kellett mutatni ahhoz, hogy beengedjenek.

A Bilyamúzeumban nem csak az állattenyésztésről tudhattak meg a látogatók, a III. Prímásverseny helyszíne is volt. Akkor készült ez a fotó.

Amúgy inkább a csendes szórakozásé a mérai délután, idén is ki lehetett próbálnia közösségi szövést.

Könnyed szórakozást jelentett a délutáni mesemondás, ami nem kifejezetten gyerekprogram.

A gyerekeket a csűrfiában várták foglalkozással, például versenyeztethettek csigákat.

Néptánctanítás is volt.

Az új híddal bővült idénre a fesztivál infrastruktúrája.

A jámborzóna pont olyan, mint minden évben: csend van és nyugalom, illetve függőágyak.

A pénteki nap a népzenéé volt, így van ez már évek óta. A Rendek között, vonók mögött muzsikál épp a színpadon.

Herczku Ágnes és Nikola Parov fellépése szombaton.

Még a közönséget is sikerült megénekeltetni.

És akkor a bevezetőben már említett Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása péntek estéről. Még mutatok néhány képet, mert tényleg lenyűgöző volt.

A pénteki programot a Kalotaszegi Nagykoncert zárta.