Mi folyik itt Rigmányba'? - Egy különleges húsvéti szokás Bálint Zsigmond képeivel
utolsó frissítés: 12:04 GMT +2, 2021. április 4.A határkerülés és mindaz, ami hozzá tartozott, a tisztségválasztás, botozás, fenyőágállítás, a hajnalozás vagy kántálás, egyedivé teszik ezt az erdélyi szegletet, ahol a kereszténység előtti időből fennmaradt szokások mindig az épp aktuális lehetőségekhez idomultak.
„Rigmány sajátos színfoltot jelent a nyárádmenti falvak húsvéti szokásrendjében. Igazából nem is a Nyárádmente faluja, hanem a Kis-Küküllő egyik mellékvölgyének a települése. Úgy hívják ezt a mellékvölgyet, hogy Patakmente, és ennek a fejében található Rigmány, tehát ahogy a Nyárádmentéről átmegyünk a Kis-Küküllő völgyébe az első falu” - meséli Barabás László néprajzkutató, a terület kutatója, akit korábban már több népszokás bemutatásakor is megkerestünk. Mutattunk már hagyományos lakodalmat Pálpatakáról, egy forradalmi betlehemezést Murokországból, egy sóvidéki hesspávázást, felidéztük a parajdi húsvéti hajnalozást, illetve a legendás 1982-es alsósófalvi farsangtemetést is. Most egy rigmányi húsvéti öntözést fogunk felidézni a segítségével, és Bálint Zsigmond fotóművész 1995-ben készített képeivel.
„Közép-Európában, különösen a Kárpát-medencében szokás volt, hogy a tavaszi ünnepen körüljárták a falu határát, a húsvét ünnepét elvitték a természetbe. A falu határának körüljárása még a kereszténység előtti mágikus körnek a maradványa, hiszen ezzel szerették volna megvédeni a területet. A szokás évszázadokon át megmaradt, és bekapcsolódott két olyan szokás is, ami eredetileg nem tartozott oda. Az egyik a falu határában található csorgó kutak kitisztítása, hogy legyen jó vizük a mezőn dolgozóknak nyáron. A másik pedig a falu határának a megismertetés a fiatalokkal, hogy ismerjék, meddig tart a falu, lévén akkor még nem volt telekönyv. Ezt úgy tették emlékezetessé, hogy a határhompoknál ezeket a suhancokat, akik először vettek részt a határkerülésben, lefektették, és a hátuljukra vertek, vagy odaverték a farukat határhompokhoz, hogy emlékezzenek, ott van a falu határa. Ez az úgynevezett megcsapás szokása, és ez egy jogszokás volt, aminek emlékezete nem csak a magyaroknál maradt fenn, hanem például a lengyeleknél is. Ezzel tulajdonképpen felavatták a fiatalokat, a gyerekkorból vagy suhanckorból a felnőttkorba kerülőket. A szokás ebben a formában a középső-nyárádmenti protestáns falvakban egészen a '40-es évek végi társadalmi változásokig megmaradt, utána már abbahagyták a határkerülést” - magyarázta a rigmányi húsvéti szokások hátterét a kutató néprajztudós, mert bár úgy alakult, hogy tulajdonképpen nincs határkerülés, megszűnt az előző rendszerben, húsvét hajnalára virradó éjszaka a legények mégis felköltik a falu férfi népét, hogy menjenek, és kerüljék meg a határt. Közösségi funkcióját a kántálás vagy öntözés vitte, illetve viszi tovább.
„Ez csak szimbolikus költés. Formailag megmaradt valami, viszont a tartalmát elveszítette. A szokás úgy alakult, hogy az első után a legények másodszor is költögettek, hogy kántálni menjenek. A szokás második része egy énekes köszöntő, amit öntözésnek is lehet nevezni. Más faluban ezt hajnalozásnak is nevezik, Rigmányban kántálásnak” - folyattatja a mesélést a kutató, aki szerint eredetileg húsvét vasárnapjának hajnalán tartották a határkerülést, majd húsvét másodnapján, hétfőn az öntözést vagy kántálást. Az előző rendszerben, amikor a húsvét másodnapja, a húsvéthétfő munkanap volt, az öntözést elő kellett hozniuk vasárnapra. Ezzel pedig már elértünk a képekig, innen már a történetet azok alapján, a képaláírásokban meséljük tovább.
szerkesztette: Gál László
"A legényeknek dolga a zöld fenyőágak beszerzése, és széthordása a szekerekkel. Különböző ágakat tesznek a kapukra. A közösség minden tagját megilleti egy oldalág, viszont a lányoknak vagy a kisgyermekes családoknak a fa hegyét teszik. Olyan, mint egy karácsonyfa. Még fel is díszítik. Azok szervezik a fenyőágazást, akik a kántálást is vezetik" - magyarázza a kutató. A legények a kapukra erősített fenyőágakat már szombat este széthordták. Ez a kép is akkor készülhetett.
A nyárádmenti húsvéti fenyőágazásról itt lehet részletesebben olvasni az Erdélyi Értékek Tárában.
A megcsapás a középső-nyárádmenti protestáns falvakban volt szokásban csak, a Felső-Nyáradmente katolikus falvaiban a határkerülésnek nem volt része fiatalok felavatása, hanem "csak keresztekkel, feszülettel, egyházi énekekkel és imával járták be a határt húsvét hajnalán. A búzavetésből friss hajtásokat, a fákról friss növényi ágakat hoztak, amit a templomban megszenteltettek, és azt hazavitték. Ez a határkerülés katolikus típusa" - fűzi hozzá még kiegészítésképpen a kutató. A nyárádmenti tavaszi határkerülésről itt lehet olvasni az Erdélyi Értékek Tárában.
