2021. július 24. szombatKinga
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Mi folyik itt Rigmányba'? - Egy különleges húsvéti szokás Bálint Zsigmond képeivel

utolsó frissítés: 12:04 GMT +2, 2021. április 4.

A határkerülés és mindaz, ami hozzá tartozott, a tisztségválasztás, botozás, fenyőágállítás, a hajnalozás vagy kántálás, egyedivé teszik ezt az erdélyi szegletet, ahol a kereszténység előtti időből fennmaradt szokások mindig az épp aktuális lehetőségekhez idomultak.


„Rigmány sajátos színfoltot jelent a nyárádmenti falvak húsvéti szokásrendjében. Igazából nem is a Nyárádmente faluja, hanem a Kis-Küküllő egyik mellékvölgyének a települése. Úgy hívják ezt a mellékvölgyet, hogy Patakmente, és ennek a fejében található Rigmány, tehát ahogy a Nyárádmentéről átmegyünk a Kis-Küküllő völgyébe az első falu” - meséli Barabás László néprajzkutató, a terület kutatója, akit korábban már több népszokás bemutatásakor is megkerestünk. Mutattunk már hagyományos lakodalmat Pálpatakáról, egy forradalmi betlehemezést Murokországból, egy sóvidéki hesspávázást, felidéztük a parajdi húsvéti hajnalozást, illetve a legendás 1982-es alsósófalvi farsangtemetést is. Most egy rigmányi húsvéti öntözést fogunk felidézni a segítségével, és Bálint Zsigmond fotóművész 1995-ben készített képeivel.

„Közép-Európában, különösen a Kárpát-medencében szokás volt, hogy a tavaszi ünnepen körüljárták a falu határát, a húsvét ünnepét elvitték a természetbe. A falu határának körüljárása még a kereszténység előtti mágikus körnek a maradványa, hiszen ezzel szerették volna megvédeni a területet. A szokás évszázadokon át megmaradt, és bekapcsolódott két olyan szokás is, ami eredetileg nem tartozott oda. Az egyik a falu határában található csorgó kutak kitisztítása, hogy legyen jó vizük a mezőn dolgozóknak nyáron. A másik pedig a falu határának a megismertetés a fiatalokkal, hogy ismerjék, meddig tart a falu, lévén akkor még nem volt telekönyv. Ezt úgy tették emlékezetessé, hogy a határhompoknál ezeket a suhancokat, akik először vettek részt a határkerülésben, lefektették, és a hátuljukra vertek, vagy odaverték a farukat határhompokhoz, hogy emlékezzenek, ott van a falu határa. Ez az úgynevezett megcsapás szokása, és ez egy jogszokás volt, aminek emlékezete nem csak a magyaroknál maradt fenn, hanem például a lengyeleknél is. Ezzel tulajdonképpen felavatták a fiatalokat, a gyerekkorból vagy suhanckorból a felnőttkorba kerülőket. A szokás ebben a formában a középső-nyá­rádmenti protestáns falvakban egészen a '40-es évek végi társadalmi változásokig megmaradt, utána már abbahagyták a határkerülést” - magyarázta a rigmányi húsvéti szokások hátterét a kutató néprajztudós, mert bár úgy alakult, hogy tulajdonképpen nincs határkerülés, megszűnt az előző rendszerben, húsvét hajnalára virradó éjszaka a legények mégis felköltik a falu férfi népét, hogy menjenek, és kerüljék meg a határt. Közösségi funkcióját a kántálás vagy öntözés vitte, illetve viszi tovább.

„Ez csak szimbolikus költés. Formailag megmaradt valami, viszont a tartalmát elveszítette. A szokás úgy alakult, hogy az első után a legények másodszor is költögettek, hogy kántálni menjenek. A szokás második része egy énekes köszöntő, amit öntözésnek is lehet nevezni. Más faluban ezt hajnalozásnak is nevezik, Rigmányban kántálásnak” - folyattatja a mesélést a kutató, aki szerint eredetileg húsvét vasárnapjának hajnalán tartották a határkerülést, majd húsvét másodnapján, hétfőn az öntözést vagy kántálást. Az előző rendszerben, amikor a húsvét másodnapja, a húsvéthétfő munkanap volt, az öntözést elő kellett hozniuk vasárnapra. Ezzel pedig már elértünk a képekig, innen már a történetet azok alapján, a képaláírásokban meséljük tovább.

szerkesztette: Gál László

Vasárnap hajnal. A kántálók a székelyruhába öltözött vőfélyek vezetésével gyülekeznek, oldalt az esemény maskarása, akit hamubotosnak vagy húsvéti bolondnak is neveznek, és az volt a dolga, hogy rendet teremtsen az öntözők között. Még mielőtt részletesen is belemennénk az események ismertetésébe, gyorsan tegyünk egy gyors kitérőt, és tisztázzuk a kapcsolatát a fenyőágazással.
Marosszék a húsvéti szokások tekintetében ugyanis abban is különbözik a többi erdélyi néprajzi tájtól, hogy a máshol májusfaként ismert, és jellemzően május elsején kitűzött zöld ágat, itt húsvétkor teszik ki. És nem frissen kirügyezett ágat tűznek ki, hanem az örökzöld fenyőágat.

"A legényeknek dolga a zöld fenyőágak beszerzése, és széthordása a szekerekkel. Különböző ágakat tesznek a kapukra. A közösség minden tagját megilleti egy oldalág, viszont a lányoknak vagy a kisgyermekes családoknak a fa hegyét teszik. Olyan, mint egy karácsonyfa. Még fel is díszítik. Azok szervezik a fenyőágazást, akik a kántálást is vezetik" - magyarázza a kutató. A legények a kapukra erősített fenyőágakat már szombat este széthordták. Ez a kép is akkor készülhetett.

A nyárádmenti húsvéti fenyőágazásról itt lehet részletesebben olvasni az Erdélyi Értékek Tárában.
"A rigmányi kantálás húsvét első napján hajnalban kezdő­dött a költögetéssel. A legények minden házhoz elmentek, és a férfinépet a falu központjába hívták. Ott először hálát adtak Istennek, hogy megérték húsvét napját, és elénekelték a feltámadást kö­szöntő régi éneküket: Emlékezzünk e napra / Urunknak halálára és feltáma­dására. Utána ítélőbírót, csapómestert, csendőrkapitányt, csendőröket válasz­tottak, illetve kinevezte maga mellé az ítélőbírói szerepkört 1990 óta betöltő Ve­ress Gergely középkorú férfi (szül. 1945), a szokásjáték jó ismerője és értelmező­je" - írta Barabás László a nyárádmenti húsvéti határkerülést, fenyőágazást és öntözést bemutató cikkében a Művelődésben az 1995-ös rigmányi eseményről.
"Rigmány abban jeleskedik, hogy a legényeket és a húsvéti öntöző csapatnak a tagjait, akik valami miatt rendetlenkednek, megbotolják. A húsvéti öntözésnek és kantálásnak ugyanis vannak szabályai, például csak öcsémuramnak és bátyámuramnak lehet szólítani egymást. Ezzel pedig megteremtették a játéknak a világát. A rigmányi egy büntetős játék, amiben minél több alkalmat keresnek arra, hogy megbotolják, megcsapják a résztvevőket. Három-négy ember lekapja lábáról az illetőt, vízszintes helyzetbe teszi, és kimérik a 5-10-15-20 botütést. Persze csak játékosan. Azt látjuk ebben a szokásban, hogy átértékelődött, funkciót váltott az egykori határkerülés" - magyarázza a szokás hátterét Barbás László. A megítélt és rámért botütést természetesen illett megköszönni.
A kántáló menet bejárta az egész falut, köszöntöttek minden családot. A regruta legények összegyűjtötték az ado­mányokat: tojást, szalonnát, kenyeret, és még pénzt is. Míg a ház előtt az udvaron a felköszöntés, adománygyűjtés ismét­lődő eseménye folyt, az utcán a botolás spontán színjátéka zajlott.
A csendőrök pedig minden résztvevőt végigbotolnak, ahogyan mondják, felszentelnek. "Megbotolják azt, aki elaludt vagy elfogadható ok nél­kül otthon maradt, nem ment kántál­ni, vagy szeretne a kántálók közé állni, az átutazókat, a vendégeket, a csendőröket, magát az ítélőbírót is. Az utolsó háznál összeszedik a botoló pálcákat, és elteszik jövőre" - írta a már említett cikkében Barbás László. A rigmányi húsvéti szokásokról Gligor Róbert László is írt egy ízes beszámolót a Népújságban, igaz nem az 1995-ös eseményeket idézi fel, hanem a 2017-eset, mert a településen a mai napig megmaradt ez a szokás.

A megcsapás a középső-nyá­rádmenti protestáns falvakban volt szokásban csak, a Felső-Nyáradmente katolikus falvaiban a határkerülésnek nem volt része fiatalok felavatása, hanem "csak keresztekkel, feszülettel, egyházi énekekkel és imával járták be a határt húsvét hajnalán. A búzavetésből friss hajtásokat, a fákról friss növényi ágakat hoztak, amit a templomban megszenteltettek, és azt hazavitték. Ez a határkerülés katolikus típusa" - fűzi hozzá még kiegészítésképpen a kutató. A nyárádmenti tavaszi határkerülésről itt lehet olvasni az Erdélyi Értékek Tárában.
Az öntöző menet énekelve járta végig a települést. A falu alsó felétől a főúton a templomig mentek, majd a belső utcákat bejárva tértek vissza a faluközpontba, a kultúrotthonba. Az énekük egy nagyon régi református egyházi ének, amely az aktuális énekes könyvekből már kimaradt, de a 100 évvel ezelőtti református énekes könyvekben még benne volt.
"Van ennek a húsvéti öntözésnek a közösség életében egy felköszöntő jellege, illetve egy komikus, játékos jellege is, azzal együtt az egész közösség az örömét fejezi ki húsvét ünnepén. Ebben a legidősebb emberektől a gyerekekig mindenki részt vesz" - magyarázta a kutató.
A húsvéti szokásokban általánosan a férfiak az aktív, a cselekvő szereplők, a lányok azok, akiket felkeresnek. Barabás László szerint a kántálás szervezői a sorkatonaság fennállásáig a besorozott katonalegények voltak, akiknek az öntöző menetéhez az utóbbi időben már a velük egykorú vagy hozzájuk illő lányok is csatlakozhattak. Róluk készülhetett ez a kép.
A végére még egy csoportkép az 1995-ös rigmányi kántálás résztvevőiről.

Szép húsvétot mindenkinek!