Erdélyben bukkantak fel a rejtélyes jeruzsálemi telepesek évszázados képei Közel-Keletről
utolsó frissítés: 22:29 GMT +2, 2021. január 25.Jeruzsálem titokzatos vonzerejéről szól ez a fotográfiatörténeti szempontból is érdekes időutazás. A történet az 1871-es chicagói tűzvésztől egy marosvásárhelyi antikváriumig ível, azonban a cselekmény java része a Szentföldön játszódik le.
Volt a 19. század végén és a 20. század elején egy főleg amerikaiakból álló utópista keresztény gyülekezet Jeruzsálemben. Leggyakrabban úgy szokták emlegetni, mint az Amerikai Kolónia. Az általuk működtetett Fotóosztály képeiből fogunk most egy válogatást közölni. A fotók egy bánsági német ifjúsági egyleten keresztül kerültek egy marosvásárhelyi antikváriumba, onnan pedig az Azopan Fotóarchívumhoz.
Az amerikai bevándorlók első hulláma Chicagoból 1881-ben érkezett Jeruzsálembe. Horatio Spafford ügyvéd és üzletember, illetve felesége Anna az 1871-es nagy chicagói tűzvész (amiben az ügyfelei pénzét ingatlanba fektető üzletember jelentős adósságot halmozott fel) és négy lányuk, illetve egy fiuk elvesztése után döntöttek úgy, hogy az "isteni büntetésnek tekintett" csapások miatt elhagyják az Egyesült Államokat és a Szentföldön telepednek le, ahol úgy akartak élni, mint az első keresztények: egyszerűen, másokat segítve.
A házaspár vezetésével összesen 13 felnőtt és 3 gyerek érkezett meg Chicagoból Jeruzsálem óvárosába, és béreltek maguknak házat. Munkájukkal segítették a helyi közösséget vallástól és nemzetiségtől függetlenül. Gondozták a betegeket, iskolát alapítottak, szegénykonyhát működtettek. A jótékonysági munkájuk által remélték a megváltást. Horatio Spafford ugyan 1888-ban maláriában elhunyt, de a felesége tovább vezette a közösséget. Ő győzte meg 1894-ben a svéd származású, de ekkor már Chicagóban élő Olof Henrik Larson evangélikus lelkészt, hogy eladva mindenét csatlakozzon a kolóniához. Larson példáját pedig számos svéd és amerikai állampolgár is követte. Így 1896 júniusában 38 felnőttel és 17 gyerekkel gyarapodott a kolónia, amelynek működését az újonnan érkezettek jelentősen befolyásolták.
Kibérelték Rabbah Effendi al-Huszeini pasa egykori palotáját a városfalon kívül, a Damaszkuszi kaputól mintegy egy kilométerre. Az épület egy részét átalakították szállónak az Európából és Amerikából érkező látogatók számára, ezzel is bekapcsolódtak a város turisztikai életébe, és jövedelemre tettek szert. A kelet-jeruzsálemi szállójuk nagyon népszerű volt a politikusi, diplomata és újságírói körökben. Mellékes, de ebből nőtt ki a manapság is működő American Colony Hotel, ami jelenleg is népszerű azon nyugati vendégek körében, akik meg tudják fizetni. A kommuna gazdaságot üzemeltetett, ami mellett hentesüzlet, tejüzlet és nyugati stílusú termékeket készítő pékség is működött. Ezek nem is csak feltétlen a helyieknek árulták a termékeiket, hanem a vásárlói között voltak például a turistákat kiszolgáló hotelek és éttermek. Ezen kívül idegenvezetést vállaltak, a turistáknak szánt emléktárgyakat is gyártottak és árultak az üzletükben. Összességében tehát kihasználták, hogy jól el tudnak igazodni egy olyan közegben, amit egyébként kevesen ismertek. Jeruzsálem ekkor oszmán fennhatóság alatt volt. Ilyen kereskedelmi céllal alakult 1898-ban az Amerikai Kolónia Fotóosztálya, ami hamarosan az egyik legjövedelmezőbb vállalkozásuk lett.
A sikerben döntő szerepe volt annak, hogy 1898 októberében a fotósaik dokumentálták II. Vilmos német császár és porosz király, valamint felesége jeruzsálemi útját. Az akkor készült fotók élénk érdeklődést váltottak ki, világszerte népszerűek lettek, és általa a kolónia fotós osztályának is egy csapásra megismerték a nevét. A képek eladásából származó jövedelem bőséges forrást jelentett számukra. A sok pénz pedig azt eredményezte, hogy jelentős összegeket tudtak fejlesztésekre fordítani, a következő években fotósaik a szakma legmodernebb újításait alkalmazó szakértőkké váltak a Közel-Keleten. Összesen mintegy 15 alkalmazottjuk volt.
Dokumentálták a város különböző lakosainak a mindennap életet, a különböző konfliktusaikat, az esetleges vérontásokat, de ugyanakkor a környező országokban tett látogatások során készült képek is bőven akadnak a gyűjteményükben. Gondos tudományos dokumentációt vezettek az ország növény- és állatvilágáról, előfordul, hogy az ilyen jellegű fotóikat manapság is használják kutatásokban. Mind közül a legismertebb az országot 1915-ben elözönlő sáskák életciklusának kézzel színezett képei. A szakértők szerint a kolónia képeiből való vásárlás a 20. század elején mondhatni kötelező volt a városba látogató turisták számára, a fennmaradt információk szerint egy turistaszezonban akár 20 ezer fotót is eladhattak. De nem csak a turisták vették képeiket, hanem különböző albumokhoz is adtak el fotókat. Mivel a képeket az Amerikai Kolónia Fotóosztálya néven szignózták, a fotósok pontos azonosítása manapság gyakorlatilag lehetetlen, azonban a fotótörténészeknek tudomásuk van néhány fotográfusról, akiknek munkáját mindenképp érdemes kiemelni.
Az osztályt Elijah Meyers alapította, aki egy Bombayből (manapság Mumbai) származó keresztény hitre tért zsidó volt. A leírások szerint általában hatalmas turbánt és selyemköpenyt viselt, és azt hitte magáról, hogy ő Illés próféta reinkarnációja. Az általános közvélekedés szerint már Jeruzsálembe való érkezése előtt volt fényképész tapasztalata, de azért valahol érthető, hogy sokáig nem vezethette az egyre ismertebb, jövedelmezőbb és ezzel együtt fontosabb fényképes vállalkozást. 1904-ben Hol Lars Larsson (később Lewis Larsson) vette át az üzlet irányítását, és vezette közel 30 éven keresztül.
Az 1881-ben született Larsson még kamaszként került Jeruzsálembe, ahol Meyers ismertette meg a fotózással. A neki tulajdonított képek alapján a kolónia egyik legtehetségesebb fotósának tartják, aki 1903-1910 között bejárta az egész Közel-Keletet. Larsson egy 1905-ben keltezett leveléből például lehet tudni, hogy egy kéthónapos egyiptomi látogatás során több mint 800 üvegnegatívot fényképezett. Tehetséges megfigyelőként érezte, hogy milyen jelenteket kell megörökítenie, leggyakrabban tájat és falusi életképeket fotózott. A fotózást azután is folytatta, hogy 1920-ban Svédország palesztinai konzuljának nevezték ki.
Az fotóosztály munkatársai közül a történetét feldolgozó összefoglalók még a szintén svéd származású Eric Matson nevét szokták kiemelni. Ő még gyerekként csatlakozott a családjával 1896-ban a kolóniához, és az 1900-as években kezdett el fotózással foglalkozni. A tudósítások szerint inkább technikai ember volt, a sötétkamrában szeretett kísérletezni, ahol előhívóként dolgozott. Vele kapcsolatos technikai újítások között említik a fényképek olajfestékkel történő színezését, a 3D-s hatású sztereoszkópikus fényképek készítését, az infravörös fényképezést vagy a légifotózást.
A közösségen belüli anyagi konfliktusok miatt végül az 1930-as években az eredeti kolónia teljesen feloszlott, a fotósok egy része is elhagyta a fotóosztályt, többek között Larsson is. Az archívumot (ahogyan a vagyont is) felosztották egymás között. A fényképész vállalkozás vezetését Matson vette át, aki még 1940-ig folytatta a munkát Amerikai Kolónia Fotóosztálya néven, de a régi munkatársak tiltakozása nyomán akkor átnevezték az üzletet Matson Fotószolgáltatásra. A gyűjteményük akkorra már Jeruzsálem egyik legjelentősebb archív fotógyűjteményévé nőtte ki magát, aminek a történetét később sokszor feldolgozták. A gyűjtemény egy-egy részének megtalálásáról manapság is hosszú cikkek szólnak. Matsonnék végül 1946-ban a fokozódó feszültségek elől eljöttek Palesztinából, és Amerikába emigráltak, ahol folytatták a korábban készített képeinek az értékesítését. Jeruzsálemben végül a konfliktusok felerősödésével és a turizmus hanyatlásával párhuzamosan az 50-es évek elején számolták fel fotós szolgáltatásukat. Matson 1964-ben a képeit az Amerikai Kongresszusi Könyvtárnak adományozta.
Arról, hogy miként került a kolónia fotósainak több tízezres gyűjteményéből néhány diának a másolata a Temesgyarmati Római Katolikus Ifjúsági Egylethez, igazából csak találgatni tudunk, arról meg pláne, hogy ezek után miként jutott egy marosvásárhelyi antikvárium tulajdonába. Bár abból következtetve, hogy a diák szép számban örökítenek meg a turisták által kedvelt bibliai helyszíneket, valószínűleg nem lenne meglepő, ha egyházi közvetítéssel kerültek volna a katolikus fiúkat tömörítő egylet tulajdonába. A lányoknak külön csoportjuk volt.
A diákat tartalmazó doboz feliratából csak annyit lehet sejteni, lévén, nem németül, azaz Jahrmarkt néven említik a települést, hanem románul Giarmataként, hogy valamikor a két világháború között, inkább a 30-as években kerülhetettek a település ifjúsági szervezetéhez. A Temesgyarmati Római Katolikus Ifjúsági Egyletet az 1920-as években alakult, és az 1930-as évek közepén mintegy 70-80 tagot jegyeznek fel a krónikák. Arról nem találtunk információt, hogy mikor számolták fel, de valószínűleg a II. Világháború után már nem működhetett egy vallásos ifjúsági szervezet. A település római katolikus közösségének 1991-ig volt lelkésze, akkora a német lakosság száma már 100 alatt volt.
A Temesgyarmat ősét jelentő Nagygyarmat és Kisgyarmat falukat a török kiűzése után, az 18. század első évtizedeiben kezdte a hatalom németek betelepítésével benépesíteni, akik aztán egészen a 20. század második feléig többségben voltak a településen, az 1966-os népszámláláson a Temesvártól 12 kilométerre található település 6147 lakójából 3681 vallotta magát németnek. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint összesen 15 sváb élet a településen. Valószínű, hogy a diákat a régi tulajdonosai egyszerűen csak ott hagyták, amikor elhagyták az országot.
szerkesztette: Gál László
