Kolozsvár elfeledett primadonnáját mutatjuk be, akinek egy rossz mondat derékba törte karrierjét
utolsó frissítés: 14:17 GMT +2, 2020. október 18.Meseország helyett Magyarország csúszott ki a száján, a hatalom rögtön irredentának nyilvánította, és elsüllyesztette.
A mai napig párját ritkító jelenség volt az erdélyi színpadokon Lengyel Irén. A két világháború közötti erdélyi zenés színjátszás egyik sztárjának számított, közkedvelt operett primadonna volt, akit az újságok soha nem felejtettek el megemlíteni, ha szerepelt egy előadásban, mert személye szinte garanciának számított a teltházra. Sőt, olyan méltatlankodó korabeli cikket is olvashatunk, amiben azért korholják a színházkritikust, mert nem szentelt elég nagy figyelmet a színésznőnek, helyette a darab bonvivánját dicséri. Nem kell ezen nagyon csodálkozni, az operett műfaj virágkorát éli, a magyarok rajonganak érte, sőt Magyarország határain kívül is sikeres. Elég csak arra gondolni, hogy Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét először német nyelven - Csárdásfürstin címmel - mutatták be 1915-ben, csak egy évre rá jött ki a magyar verzió, aztán az orosz és az angol - The Gipsy Princess címmel -, és mindenhol hatalmas sikerrel futott. Az operett igazi popzenének számított, és innen nézve
Lengyel Irén is igazi popsztár volt,
akinek a karrierjét egy nem az előírásnak megfelelően énekelt mondat végleg derékba törte. Kilencven év távlatából valószínűleg már soha nem fogjuk megtudni, hogy mi történt akkor 1931. november 28-én az aradi színház színpadán, de a következménye nyilvánvalóan az, hogy Lengyel Irén primadonna karrierjének pont került a végére. De az újságcikkekből és családi vallomásokból összerakott élete is sokkal izgalmasabb annál, hogy ne emlékezzünk meg róla.
Egy véletlen megosztással kezdődött ez a cikk, az Azopan Fotóarchívum közösségi oldalára feltöltött fotón ismerte fel Delia Enyedi színházkutató, a BBTE oktatója Lengyel Irént, akinek manapság néhány szakmabelin kívül valószínűleg senki nem ismeri a nevét. A magyar színházi lexikonban egy rövid, pontatlan mondat jutott neki. Enyedi segítségével és korabeli újságcikkek fellapozásával pedig megpróbáltuk összerakni a nem mindennapi történetet, felidézni az egykor sokak által szeretett színésznő alakját.
Lengyel Irén Karolina, mert ez volt a teljes lánykori neve, 1900 februárjában született az akkor még külön településnek számító Rákospalotán, egy szerény körülmények között élő család egyetlen lányaként. Édesapja István vasúti alkalmazott volt, míg édesanyja Mária háziasszony.
"Kis apróság voltam, amikor már csodagyereknek tartottak és ebben a minőségben már akkor számtalan műkedvelő előadáson vettem részt. Kilenc éves koromban az újpesti kisszinház színpadán léptem fel először, egy parasztlány szerepében. Később, nagyobbacska koromban a Nagymama Mártáját játszottam el Kispesten. És igy tovább. Szüleim Budapesten laknak — pesti lány vagyok — így kerültem először Budapest és a környék műkedvelő színpadaira" -idézte fel a gyerekkorát a kolozsvári Vasárnapi Újságnak nyilatkozva 1924-ben. És ez az egyetlen interjú, amit a később ünnepelt primadonnától találtunk.
Először még prózai színésznőnek készült, a Vígszínház színésziskolájában tanult, és már befejezte a tanulmányait, amikor a saját visszaemlékezése szerint Stefanidesz Károly, a Városi Színház karmestere próbát énekeltetett vele. Állítólag a karmester nyomban kijelentette, hogy énekesnőként nagyobb sikereket arathat, és így lett szinte azonnal primadonna. "A dráma azonban, mely most is vonzó erővel hat reám, de direktoraim eddig nem engedtek még ezen a téren szóhoz jutni" - mondta az említett interjúban.
Végzett színésznőként 1921 szeptemberében lépett először színpadra Ungváron, és állítása szerint már azon sikeres volt. "Emlékszem, az első felvonás alatt lámpaláz fogott el, hogy valósággal reszkettem. A közönség meglehetős hűvösen is fogadott. A második felvonásban azonban már rendbe jött minden, váratlanul visszakaptam a hangom és ekkortól datálódik a sikerem. Azóta már csak primadonnaszerepeket játszottam" - mesélte az első ungvári fellépésről. Ungvár után már nehéz követni a karrierjét, 1924-ben a Vasárnapi Újság arról számolt be, hogy a csehszlovákiai (akkor még ugye Ungvár oda tartozott, és nem Ukrajnához) kitérő után az aradi—temesvári—lugosi társulat tagja lett, de igazából ott sem fog sokat maradni, mert Amerikából kapott egy szerződési ajánlatot.
"A cikk megjelenése után tömegesem kapta a díva a leveleket, hogy ne hagyja el Erdélyt, de ha mégis elmenne, ne mulassza el a temesvári közönségétől a búcsúzást. Lengyel Irén most egy nagyszerű amerikai szerződés birtokában van, ezzel szemben ő maga is annyira megszerette Erdélyt, hogy csak nehéz szívvel fog tudni megválni tőle. Az aradi társulat minden operett sikert nagy részben az ő személyének köszönhet" - írja a lap. És úgy néz ki, hogy az erdélyi közönségétől a színésznő sem tudott megválni, ugyan sokszor írták később is a lapok, hogy vannak ajánlatai Magyarországról, de soha nem hagyta el már végleg Erdélyt.
Mint egy igazi sztárral kapcsolatban egyáltalán nem meglepő, nem csak a szerepei iránt volt élénk a sajtó érdeklődése, hanem a magánélete iránt is. Bár a színésznőt az idézett interjún kívül ritkán kérdezik meg. A kolozsvári Vágóhíd (korább Kolozsvári Tükör) például arról cikkezik 1924-ben, hogy egy bizonyos temesvári öregúr, Szana Zsiga vállalatigazgató 50 ezer lejt ajánlott fel szerelmi borravalóként a színésznőnek. A hivatalos leírás szerint üzleti jellegű riportlap ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy Lengyel nem fogadta le "a brit vicekonzul öregedő szerelmét, mert ő mást szeret. Ha nem is egy öreg angol kamarillást, de egy fiatal zsidó kereskedőt" - írták, és megtoldták azzal is, hogy jól tette a színésznő, hogy visszautasította az ajánlatot, mert az idősödő kereskedőnek legalább 50 ezer fontot kellett volna felajánlania. Nehéz kibogozni, hogy mennyi igaz a történetből, viszont a fiatal zsidó kereskedőről szóló történetszál minden bizonnyal az, mert ő túl sokszor tűnik fel a leírásokban.
Legrészletesebben az 1926. december 23-i Magyar Hírlap számol be a történetükről. A budapesti lap minden kijelentését nem kezelnénk tényként, de azzal valószínűleg kiegyezhetünk, hogy Lengyel még az ungvári tartózkodása alatt ismerkedett meg egy textilkereskedővel, akivel rövid idő alatt meleg barátság fejlődött köztük. Az újság Feuerstein Salamon néven emlegeti a férfit, így mi is ezt tesszük, de más újságokban más néven is feltűnik. A boldogsághoz csak annyi hibádzott, hogy Feuerstein már nős volt, felesége pedig nem feltétlen örült a "fiatalok turbékolásának, sőt néha annyira elragadtatta magát, hogy utcai botrányokat provokált". Valószínű, a botrányoknak is köze volt ahhoz, hogy Lengyelnek a karrierje érdekében el kellett hagynia Ungvárt, és így került előbb a bánsági színtársulathoz, majd onnan 1925-ben Kolozsvárra szerződik állítólag hatalmas gázsiért primadonnának.
"Lengyel Irén egy pillanatig sem felejtette, mit tett érte Feuerstein Salamon s mint gránitkockáról a márványgolyó, úgy pattogott le róla a szerelmes gazdagok ostroma. Hű maradt az elszegényedett fiatalemberhez, vállalta a gúnynak és pletykáknak feléje irányított nyilait, kitartott Feuerstein mellett. A fiatalember egy napon azzal állott Lengyel Irén elé, hogy felesége a tébolydában meghalt. Mutatott is egy sürgönyt, amelyben családja értesíti a gyászhírről. Lengyel Irén erre néhány hónap után feleségül ment Feuersteinhoz" - írta a lap. Az esküvőt 1926 februárjában tartották, legalábbis a Színház és Társaság ekkor számolt be róla, de ők már úgy tudják, hogy a férj Fardenblum Sándor volt. Sőt, A 8 órai újság c. délutáni bulvárlap arról számolt be, hogy Kolozsváron már magyarosítva használta Fardenblum a vezetéknevét, Farkasként.
1926 mindenképp emlékezetes év volt Lengyel Irén életében,
és nem csak az esküvő miatt. Az említett Magyar Hírlap tovább is meséli Lengyel Irén történetét, akiről kiderül, hogy egy szűk évnyi boldog házasság után ugyanis jöttek a bonyodalmak. A hazalátogató férjét ugyanis letartóztatták bigámia miatt, és börtönbe került. A közönség és a sajtó által ünnepelt színésznő, aki abban az évben végigturnézta egész Erdélyt (a Vágóhíd például az aradi, a szatmári és gyergyószentmiklósi fellépéséről úgy ír, mint a társulati igazgatók megmentőjéről, aki megtölti a nézőteret) rögtön címlapra kerül. Szintén a Vágóhídnak van egy cikke az év decemberéből, amelyben az Aradi Közlönyt korholja, amiért szenzációhajhász cikket jelentett meg a színésznőről, és "durva kézzel belemarkolt Lengyel Irén magánéletébe". Állítólag a színésznő egy kolozsvári jóakarója a nyitott ablakon dobta be az Aradi Közlöny cikkét a lakásába, aminek az lett a következménye, hogy az érzelmileg amúgy megviselt színésznő méregpohárhoz nyúl.
"Tegnapelőtt hajnalban azután harminc ópiumtablettát vett be és mikor tettét észrevették, állapota már válságos volt. Az orvosok mindent megpróbáltak, hogy eszméletre térítsék, de ez az egész nap folyamán nem sikerült. Végül is az orvosi konzílium megállapította, hogy csak vérátömlesztéssel lehet megmenteni. Nemsokára jelentkezett is egy fiatalember, aki felajánlotta vérét. Az átömlesztés sikerült és a primadonna az éjszaka folyamán magához tért. Az orvosok véleménye szerint, ha komplikációk nem állnak be, élet ben maradhat" - írta a Magyar Hírlap az 1926. december 21-i keltezésű tudósításában. A színésznő túlélte az öngyilkossági kísérletét, sőt 1927 januárjában már arról számol be a kolozsvári Ellenzék, hogy mindössze tíz nappal az eset után színpadra lépett. "A szeretet és aggódás már a primadonna betegágyánál is frappánsan nyilvánult meg s nagyon meleg és szép volt a tegnapi színházi este, amikor Lengyel Irén a Gül Baba Gábor diákjában ismét fellépett. Alig volt az idei szezonban ilyen telt háza a színháznak, mint a tegnapi" - írták.
Az évad végén elhagyta Kolozsvárt, de közben mintha a Lengyel Irén iránti rajongás is csitult volna. Az Erdélyi Futár hetilap 1927 májusában a társulat brassói vendégjátéka során lejátszódó incidensről számolt be, amely Lengyel összeveszett Karácsonyi Ilivel, a színház másik ünnepelt sztárjával. "Amint Karácsonyi belépett, Lengyel Irén a béke szavai helyett reprodukálhatatlan kifejezésekkel támadt a belépő művésznőre s tajtékzó dühével sértegette. A kínos és nem várt jelenet hatása alatt megdöbbenve állottak a színészek és színésznők s csak Karácsonyi Ili úrias ízlésének köszönhető, hogy a durva támadás nem fajult el konyhai botránnyá" - így az újság, ami azért érzékelteti, hogy a társulaton belül nem örvendett olyan egyöntetű népszerűségnek, mint amennyire a közönség rajongott érte. Még ugyanannak a hónapnak a végén nyilatkozta egy aradi lapnak, hogy "most már végkép elhatározta a Romániából való távozást, amelyet megkönnyít neki a szegedi színháztól kapott fényes ajánlat".
Az Erdélyi Futár egyáltalán nem bánik kesztyűs kézzel a színésznővel, amikor azt írja "Mi meg vagyunk győződve arról, hogy Lengyel Irén meg fogja találni a maga elhelyezkedését Szegeden. Nem veszi azonban tőlünk rossz néven, ha ismételten konstatáljuk, hogy az a szerep, amelynek vállalására a romániai magyar színészet érdekében a kolozsvári színpad hivatott, Lengyel Irénnél kiforrottabb, vérbelibb erőkre vár. Itt nemcsak az a körülmény döntő, hogy egyik-másik tag tetszik-e a közönségnek, hanem tekintettel kell lenni arra is, hogy ezek a tagok miképpen állják meg helyüket az olyan bírálattal szemben, amelyet befolyásolnak nem testi előnyök, vagy társadalmi összeköttetések s a romániai magyar színészet értékét a Kolozsvári színpad előadásai és szereplői után ítéli meg. Ebben a beállításban pedig Lengyel Irén nem jelentett értéket a romániai magyar színészet számára és külső sikereiből legfeljebb csak a mai színházjárók művészeti érzékének fajsúlyát lehetett megállapítani". Végül nem szerződött Szegedre, helyette Aradot választotta, ahonnan egy év múltán távozott. Vagy mégsem, mert 1929-ben is arról ír az Ellenőr (a Vágóhíd utódja), hogy a színésznő ott hagyja a temesvári társulatot. Akkortájt az aradi és a temesvári társulat erősen össze volt fonódva, az újságok pedig nem mindig használták a pontos megnevezését. Akkor a színésznő azt mondta, hogy Budapestre utazik pihenni.
Azt nem tudjuk, hogy végül eljutott-e Budapestre, mert a cikk elején már említett Delia Enyedi a BBTE színháztudományi szaklapjában publikált interjúban már az áll, hogy 1929. július 9-én házasságot kötött bizonyos Victor Ilieș nevű kolozsvári földbirtokos ügyvéddel. Ezzel pedig egy időre, szűk két évre fel is hagy a színpaddal. A Keleti Újság 1931 áprilisában közölt cikket arról, hogy visszatérne a színpadra. "Hiába, a színpad az én számomra mindig valami szent dolog volt, nem lehet soha elfelejteni a sikerek, a tapsok kitörülhetetlen emlékét" - idézték egy mondat erejéig a színésznőt, akinek a visszatérése igencsak hangos volt, de nem túlságosan sikeres.
1931. november 28-án az aradi fellépésén állítólag azt énekelte: Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország
Ne felejtsük alig 13 évvel vagyunk a gyulafehérvári nagygyűlés, és 11 évvel az azt helybenhagyó Trianoni döntés után. A romániai cenzúra betiltotta, hogy A hamburgi menyasszony slágerét az eredeti szöveggel énekeljék, a Magyarország helyett a Meseország volt az elfogadott. Lengyel pedig állítólag reflexből Magyarországot énekelt, az előadást meghallgató katonai hatóság pedig jelentette az esetet, aminek következményeként Janovics Jenő színházigazgatót Bukarestbe hívatták, és a vétkes megbüntetését kérték. Mielőtt tovább folyatnánk Lengyel történetét, talán lazításként érdemes meghallgatni az említett dalt, amelyről még a régi Index írt egy pompás kultúrtörténeti összefoglalót. Érdemes megjegyezni, hogy Enyedi a Sinteza folyóiratba írt egy rövid összefoglalót Lengyelről, és abban a fiára hivatkozva azt írja, hogy a románok a magyaroktól vették át a Meseország kifejezést, de igazság szerint Magyarországon csak 1944-ben tiltották be a dalt, amiért zsidók voltak az alkotói: Vincze Zsigmond zeneszerző és Kulinyi Ernő, aki a szövegkönyvet írta. Csak egy kicsit vicces, hogy azóta a nemzeti rockot játszó Kárpátia is feldolgozta a zsidó alkotók munkáját.
Azt már soha nem fogjuk megtudni, hogy pontosan mi történt. A fia szerint az anyja akarattal változtatott a cenzúra által elfogadott szövegen, de azt is elismeri, hogy erről az esetről soha nem beszélt a gyerekeinek. Az esetet legrészletesebben tárgyaló Brassói Lapok, ami a kor meghatározó újságának számított, arra enged következtetni, hogy nem is Lengyel Irén tévedett.
"Lengyel Irén a tévedést azonnal észrevette, szájára ütött és kijavította a hibát. Állítólag. Ugyanis a dalt egyszerre hatan éneklik s ő tagadja, hogy a nyelvbotlást elkövette volna. Egy ideig nem is őt, hanem László Andort, a hősszerelmest vádolták. Tehát férfihang volt gyanús. A megindult vizsgálat során azonban három tanú, közöttük az érdekelt bonviván, valamint Hetényi főrendező és Faludy ügyelő Lengyel Irén ellen vallottak" - olvasható az újságban, sőt állítólag az előadáson jelen lévő román személyiségek mindenikének fel sem tűnt a botlás. Az újság egyértelműen arra céloz, hogy a színházi intrikák miatt a kollégák egyszerűen ellene vallottak. Sőt, az újság még csavar egyet a történeten, s azt állítja, Janovicsnak ki sem kellett volna rúgnia az alkalmazottját.
A kor viszonyairól érdemes tudni, hogy akkortájt a híres Janovics nem csak a kolozsvári teátrumot igazgatta, hanem az aradi, a temesvári és a váradi teátrum is hozzá tartozott, legalábbis a lapok rendre úgy emlegetik, mint egy színházi trösztnek a direktorát, amelynek 300 szerződtetett tagja van. "Meg kell mondanom, hogy a helyzet abban a pillanatban nagyon fenyegető volt, háromszáz ember, egész társulatom egzisztenciája forgott kockán... A körülmények kényszerítő erejét bárki önmagától láthatja... A helyzetét különben még súlyosbította, hogy Lengyel Irénnek rövid időközökben ez már a második ilyen esete... A szerződés egyoldalú felbontásúért minden felelősség engem terhel" - idézték az igazgató, aki - mint ezt az újság jelzi is - egyértelműen azt szerette volna, hogy úgy tűnjön, nem volt más lehetősége. A lap megszólította a színházi igazgatóság felügyelőjét is, amiből kiderült, a feljelentés szerint nem csak Lengyel nyelvbotlása volt a probléma, hanem az is, hogy: "az aradi előadásán a férfi szereplők magyar katonai egyenruhákban jelentek meg a színpadon, ami a közönség viharos lelkesedését váltotta ki". A felügyelő szerint pedig a katonai vezérkar elégtételt várt tőle. "Nem olyan nagy dolog, hogy ezért egy művész egzisztenciáját veszítse. Elég lesz, ha pénzbüntetést kap. Ezt sem túl súlyosat" - mondta az újságnak, amely Dr. Janovics irredenta-vádat kovácsol címmel közölte az összeállítását.
Az esetből per is lett, amelyben meghallgatták Mavrodi színházi igazgatóság felügyelőjét is, aki újra előadta, hogy nem kérte a művész szerződésének a felbontását. Janovics jogi képviselője pedig azt hangsúlyozta az perről beszámoló Brassói Lapok szerint, hogy "tendenciózusan énekelte a szóban forgó dalt az eredeti szöveggel és miután emiatt az igazgatónak többízben voltak kellemetlenségei, kénytelen volt Lengyel Irén szerződését felbontani". A Keleti Újság néhány nappal később már arról számol be, hogy a kolozsvári színházi bíróság elutasította Lengyel Janovics elleni százezer lejes keresetét. És három hónapra a működési engedélyétől is megfosztotta a primadonnát. Ezzel szemben a család úgy emlékezik, hogy a híres igazgató mindvégig kiállt a színésznő mellett, aki ezért élete végéig hálás is volt.
Ezzel Kolozsvár ünnepelt primadonnájának a színpadi karrierje véget ért,
onnantól már Irén Karolina Ilieș volt, de az élet még sok kihívást tartogatott számára. Ahogyan a fia, Gabriel Ilieș fogalmazott, semmi kétség, hogy nagy fordulatot vett az élete abban a pillanatban. Az addig sikeres primadonna, attól a naptól szerető feleség és anya, örökre maga mögött hagyta a színpadot. Anyagi gondjai ebből nyilván nem adódtak.
Victor Ilieș egy tehetős kolozsvári földbirtokos volt, két városi bérház tulajdonosa, amelyben összesen 50 apartman kapott helyet, illetve Recekeresztúron volt egy nyaralójuk is, ahol nyugodtan kilovagolhatott reggel, etethette a kacsákat, gondozhatta a kertet, és nevelhette a gyerekeit. Az újságok is ritkábban foglalkoztak már vele. A legtöbb hír arról emlékezik meg, hogy 1935-ben születik az első gyereke, akit az apja után szintén Victornak neveztek, és 5 éves korában torokgyíkban meghal. A történetet a kutatónak felidéző fia, Gabriel csak 1936-ban születik meg, míg öccse, aki szintén Victornak kereszteltek, 1941-ben.
"Azon fáradozott, hogy a családi házunknak tökéletes legyen a dekorációja. Például a recekeresztúri birtokunk mind a tizenegy szobájának különböző színt választott. A fogadó terem vörös volt, az ebédlő mahagónival díszített és a gyerekek szobája teljesen fehér. Nagyon szerette azt a helyet. Ott töltötte a nyarakat, már a kora reggeli órákban felkelt, és kiment lovagolni, ellenőrizte a birtokot. Természetesen, számára ez örömet jelentett, mert két földbérlőnk is volt. Még mindig élénken emlékszem rájuk, Glück és Moskowits, mert ők voltak azok, akik figyelmeztették apámat a komor jövőre, ami előttünk állt" - idézte fel a régi időket a fia. És valóban elég komor, szomorú sorsra jutott a család, mint minden más földbirtokos család Erdélyben. A kommunisták hatalomra kerülésével államosították a vagyonukat, őket pedig egy bőrönddel Tordára szállították, ahonnan egy nagyenyedi kényszerlakhelyre telepítették. Irén Karolina Ilieș 1980 januárjában halt meg Nagyenyeden.
"Elképesztő, hogy a rossz hír milyen gyorsan ért el jelentős számú emberhez, aki aztán eljöttek a temetésére. Nem csak rokonok és barátok voltak ott, hanem a csodálói is, akik nem feledték el a színpadon töltött éveit" - emlékezett vissza a fia a Házsongárdi temetőben tartott szertartásra. A híres primadonna, Lengyel Irén sírján most a férje után azt írja: Ilieș Iren Carolina.
szerkesztette: Gál László
az ország első magyar színpadának. Örülünk, hogy az aradi színpad szolgált neki szerencsés ugródeszkául“ - írta a kritikus Lengyel aradi távozásáról.