Minden nyáron igyekeztek egy hónapot külföldön tölteni: kiderült, hogy ki volt a titokzatos magyarországi házaspár Trabanttal
utolsó frissítés: 15:56 GMT +2, 2020. szeptember 20.Az ő képeikkel jártuk körbe képzeletben a nyár elején a fél évszázaddal ezelőtti Erdélyt.
Biztosan emlékeztek még arra a magyarországi házaspárra, akivel a nyár elején képzeletben körbejártuk a '60-as és '70-es évek fordulójának Erdélyét. Megnéztük a még csendes Kolozsvárt, átsuhantunk a felfedezés előtt álló szecessziós Nagyváradon, sétáltunk a macskaköves Segesváron, szippantottunk egy óriásit Székelyföld tiszta levegőjéből, és a végén a korszak főbb turisztikai attrakcióival is ismerkedhettünk. Közben pedig folyamatosan arra kerestük a választ, hogy ki lehet az a titoktatos magyarországi házaspár, akinek hangulatos fotóival, ha élőben nem is, de legalább képzeletben körbeutazhatjuk Erdélyt (Romániát). Őket fogjuk most bemutatni.
Már korábban is említettük, hogy felhívásunkat egy rövid posztban felkarolta a régi Index is. Komoly reményeket fűztünk a megosztáshoz, és meg is hozta az áttörést, mert a házaspár egy távoli rokona, Dobosi Linda régész felismerte őket, és kapcsolatba lépett a színes diákat megtaláló Tüskés Anna művészettörténésszel. Kettejük gyümölcsöző közreműködésével született meg ez az összeállítás, ez úton is szeretnék nagyon megköszönni a munkájukat.
Szepesy Gyula és Szepesy Gyuláné Koltai Klára
A képek szerzői hivatkozásánál talán így lenne érdemes említeni a házaspárt, mert kevés kivételtől eltekintve, amikor egyikük pont a képen szerepel, nehéz lenne beazonosítani a készítőt. Annyi bizonyos, hogy mindketten fotóztak, mindketten szerettek utazni, mindketten több nyelven beszéltek és mindkettőjüknek volt lehetősége is a munkájából adódóan az utazásra. Az 1950-es években házasodtak össze, mindkettőjüknek ez már a második házassága volt. Szepesy Gyulának az első házasságából született az 1940-es évek elején egy lánya, Lilla, aki 1970-es évek elején Svájcba emigrált. Koltai Klárának az első házasságából nem volt gyermeke és Gyulával sem volt közös gyermekük, az utazás volt a közös hobbijuk. "Minden nyáron igyekeztek egy hónapot külföldön tölteni, sokat fotóztak, sok épületnél figyelték, hogy melyik napszakban esik rá jó fény, és akkor mentek oda fényképezni. Az utazásaikról később diavetítéseket tartottak, és néhány képük a Panoráma útikönyvekben is megjelent. Az egyik Olaszország útikönyvben például" - mesélte Dobosi Linda régész, az említett távoli rokon, akinek Koltai Klára a dédnagynénje volt.
Koltai Klára 1920-ban született, és 2010-es évek második felében, közel száz évesen halt meg Budapesten. Nem sokkal ez után kerülhettek a diák az utcára. Mélyen hívő katolikus családból származott. Két húga volt: 1922-ben született Ilona és 1926-ban Margit. Utóbbi az említett Dobosi Linda nagymamája. Klára édesapja, Koltai László banktisztviselő volt, 1936-tól lakott a család az ún. Ibusz-ház egy 5. emeleti 150 négyzetméteres lakásában. Klára 1937-ben kitüntetéssel érettségizett a Szent Szív (Sacré Coeur) szerzetesnők VIII. kerületi katolikus leánygimnáziumában, művészettörténész akart lenni, de ez nem volt lehetséges. Első férje Sághy Gyula hegedűművész volt, aki nem tudta feldolgozni édesanyja és testvére háborús elvesztését, súlyos alkoholista lett, és ezért, mély vallásossága ellenére, Koltai Klára elvált tőle. Klára a pénzügyminisztériumban dolgozott, és sokfelé kiküldték, dacára katolikus hátterének, mivel sok nyelven beszélt. Az 1950-es években ismerkedett meg Szepesy Gyulával. Először Kispesten laktak, majd a lakótelep felépülte után Pestszentlőrincre költöztek. Klára nemcsak férjével utazott külföldre, hanem gyakran nélküle is pénzügyminisztériumi kiküldetésben. Az észak-afrikai és közel-keleti képeket biztosan ő készítette, mert ezek hivatalos utakon készültek.
Szepesy Gyula nyelvész, az életútja sokkal jobban dokumentált, mint a feleségéé. A. Jászó Anna Magyar Nyelvben megjelent méltatásában azt írja, 1913-ban született Dömsöd községben, ahol az édesapja a főjegyző volt. Középiskolai tanulmányait a budapesti híres Fasori Evangélikus Gimnáziumban végezte 1931-ben, és már akkor megmutatkozott istenadta tehetsége a nyelvekhez. Nyolcadikos volt, amikor az iskola önképző köre pályázatot hirdetett latin versek műfordítására, az egyik díjazott Szepesy Gyula lett, mégpedig egy Horatius-óda fordításával. A gimnáziumban ógörögöt is tanult, s németül levelezett finn gyerekekkel, de magyartanára biztatására megtanult finnül is. Magyar—latin szakra szeretett volna beiratkozni a Pázmány Péter Tudományegyetemre, de lebeszélték róla, mondván: a latin szakkal roppant nehéz elhelyezkedni. Lemondott a latinról, a magyar mellé a németet, majd az olaszt vette fel. Doktori disszertációjában, amelynek alapjait tulajdonképpen már harmadéves korában megírta, nyolc finnugor nyelvben vizsgálta meg az isten-adta-féle szerkezetet. Harmadik egyetemi tanévében az osztjákot tanulja, a negyedikben a vogult (a hantit és a manysit), illetve komit. Közben svéd előadásokat hallgatott, a tanára Waldemar Langlet, a budapesti svéd nagykövetség tanácsosa volt. Ő kölcsönzött pénzt a disszertációja kiadására is, és a "törlesztésre" fordítási munkát ajánlott. Talán tévedésből egy dán könyvet hozott — egy ifjúsági regényt —, amely néhány hónap múlva megjelent Szepesy Gyula fordításában. A háború végén kb. egy évig lakott kispesti házukban egy orosz őrnagy, akitől oroszul tanult meg, és 1945-ben Orosz-Tolmács Kézikönyvet adott ki. Közben természetesen megtanult angolul, felsőfokú nyelvvizsgát is tett belőle a finn, az olasz, a német és az orosz mellett. Összesen tizennyolc-húsz nyelvet ismert, és beszélte is őket.
Eleinte tanárként dolgozott, nyolc évig tanított a budapesti Mester utcai Felsőkereskedelmi Iskolában. A háború után néhány évig az akkori Magyar—Szovjet Társaság országos központjában lektorként dolgozott, majd 16 évet töltött a KSH Budapesti Városi Igazgatóságánál mint nemzetközi statisztikus és szakfordító, majd 1973-tól 1980-ig az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Irodánál dolgozott lektorként. Innen ment 1980-ban nyugdíjba, de mint nyugdíjas még közel húsz évig besegített a fordítóiroda munkájába. Főleg a kevésbé közismert skandináv nyelvekben kérték segítségét.
Hosszú ideig tagja volt a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak, s haláláig a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak. Mindkét helyen számos előadást tartott. Sok nyelvészeti, nyelvművelői cikket írt szakfolyóiratok — így a Magyar Nyelv, a Magyar Nyelvőr és az Édes Anyanyelvünk (egy ideig szerkesztőbizottsági tagja is volt) —, valamint különféle napilapok és a rádió számára. A nyugdíjba vonulása után jelentette meg a Nyelvi babonák című könyvét, amelyet a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán manapság bárki elolvashat, és olyan nyelvi tévhitekről ír benne, mint a létige + határozói igenév szerkezettel kapcsolatos téves elképzelések.
Gyula 2001-es halála után Klára elköltözött a régi lakásból, nem messze a diagyűjtemény megtalálási helyétől élt az utolsó éveiben. Amikor Klára meghalt, a fényképei, a levelezése és a könyvei az említett rokonhoz kerültek, de a diagyűjtemény utcára kerüléséről sajnos nem tudott semmit.
Ilyen nyelvismereti háttérrel nem lepődünk meg azon, hogy kifejezetten szerettek utazni. Olaszországban, Finnországban, a volt Jugoszláviában, Görögországban, Erdélyben együtt jártak. Sőt Erdélyt, mint láttuk, Trabanttal járták körbe, de egyszer Finnországba is így jutottak el. Talán egyszer erről is mutatunk képeket, de előbb következzen néhány diából nagyított fotó, illetve más külföldi utazásaik során készült kép.
szerkesztette: Gál László
