2021. szeptember 18. szombatDiána
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Hullámzó víz, puha homok: a román tengerpart a 70-es években, amikor még tiszta és menő volt

utolsó frissítés: 10:21 GMT +2, 2020. augusztus 24.

Az 1974-ben még egészen újnak számító Neptun üdülőhelyre látogathatunk el idősebb Bach Lóránd képeivel, illetve videójával.


Miután képzeletben már végigjártuk Nagyváradot, sétáltunk Kolozsváron, megnéztük a szépen öregedő Segesvárt, felfedezéseket tettünk Marosvásárhelyen, belevetettünk magunkat Brassóba és Nagyszebenbe, illetve vetettünk néhány pillantást a székelyföldi természeti kincsekre, a vajdahunyadi várra és a Peleș-kastélyra, úgy gondoltuk, ezzel befejeztük az idei múltidéző nyaralásainkat. Rá kellett ébrednünk, hogy egy pancsolós tengerparti nyaralás még hiányzik. Ezt pótoljuk most.

Míg az erdélyi kulturális barangolásaink egy ismeretlen magyarországi házaspár útját követte, addig a tengerparti kiruccanásunknak nagyon is ismertek a szereplői. Jöjjön elöljáróban egy nem is olyan rövid videó.



A hivatalosan Mangalia városához tartozó Neptun üdülőhelyet 1972-ben hozta létre az akkori állami vezetés, nagyjából a Cap Aurora, Jupiter, Olimp, Saturn és Venus üdülőtelepülésekkel egy időben. Tehát 1974-ben, amikor a képek készültek, még igencsak újnak számított mind a vizek és tengerek római istenéről elnevezett Neptun, mind a többi üdülőtelepülés. Azt nem tudjuk, hogy az isteni névválasztással van-e valamiféle összefüggésbe, de az 1989-es rendszerváltást megelőző időszakban egyértelműen a román tengerpart legjelentősebb üdülőközpontja volt, amit sokszor emlegettek úgy, mint a román tengerpart gyöngye. Ha a tengerre kívánkozott, akkor Nicolae és Elena Ceaușescu is Neptunt, és az ott kialakított kormányzati üdülőt választotta. Csak mellékes, de manapság is Neptunon van az elnöki üdülő, még akkor is, ha a település már korántsem számít a legjelentősebb üdülőtelepnek a román tengerparton.

Az Evenimentul Zilei 2010-es cikke szerint több tényező vezetett az eljelentéktelenedéséhez, ami közül a legfontosabb a szállodák privatizációja körül kialakult botrányok, illetve az ezzel összefüggő fejlesztések elmaradása. A 1990-es években egyfajta haszonbérleti rendszerben értékesítették, ami azt jelenti, hogy a szállodák állami tulajdonban maradtak, de bizonyos bérleti díj fejében különböző vállalkozások adminisztrálták. A romániai viszonyok ismeretében nem nehéz elképzelni, hogy a maximális profitra törekedő vállalkozóknak nem igazán fűlött a foguk a forrásigényes fejlesztésekre, így teljesen lemaradtak, és azzal együtt a turisták is inkább a több lehetőséget kínáló Mamaiára vagy Vama Vechere mentek.

A szállodák privatizációja végül 2002-ben befejeződött, de akkora már késő volt. 2010-es beszámolók szerint még olyan szállodai szobát is kínáltak akkortájt, ami úgy nézett ki, mintha soha nem porszívóztak volna benne, a fürdőszobában pedig folyamatosan csepegett a csap. Egyetlen pozitívumaként azt hozták fel, hogy az akkor felkapott helyeknél jóval jutányosabb áron, háromszor, sőt akár négyszer olcsóbban lehet éjszakázni Neptunon. A hírek szerint az elmúlt évtizedben azért pozitív irányba változott a helyzet, de a régi piacvezető helyétől már nagyon messze áll.

Most azonban inkább hagyjuk el a nem túl fényes jelent, és inkább képzeljünk el egy füllesztő nyári kánikulát. A fentebb befűzött rövid videofelvételt, illetve a fotókat a marosvásárhelyi (idősebb) Bach Lóránd készítette, akinek a teljes fellelhető hagyatékát az Azopan Fotóarchívum kapta meg. Bach amatőr fotósként sokat fotózott például az Igaz Szó irodalmi folyóiratnak, képein gyakran tűnnek fel különböző marosvásárhelyi művészek. Most sem lesz ez másként, a Bach család mellett a Marosi és a Steinmetz család tagjai jelennek meg. Az akkori hangulat és az igazi tengerparti sátorázás élményének a felidézésében ifjabb Bach Lóránd segít, aki legénykeként maga is megjelenik a képeken.

A filmet a Muzeul Cineastului Amator digitalizálta.

szerkesztette: Gál László

Igazi képeslap fotó is lehetne! Háttérben a román tengerpart egyik jelképének számító szocmodern szállodakomplexummal, amelynek részeit a romániai történelmi régiókról nevezték el. Volt így Maramures, Crisana, Muntenia, Moldova, Dobrogea, Transilvania és Oltenia szálloda is. Neptun északról Olimppal, délről pedig Jupiterrel van teljesen összenőve, a háttérben látható komplexum is már Olimp településhez tartozik, de az előtérben látható partszakasz viszont még Neptun. Az üdülőfalu egyik jellegzetessége, hogy település és tengerpart között egy tórendszer húzódik, így közvetlenül a tengerpart mellé nem tudtak nagy szállodákat építeni, és állítólag a 90-es években ezért is népszerűtlenebb volt a turisták körében. A képen az idősebb Bach Lóránd felesége, Ildikó és lánya, Judit látható.

Aki a tengerparti szocmodern építkezésekről olvasna részletesebben, annak ezt az angol nyelvű oldalt ajánljuk.
Ha az előző képre azt mondtuk, hogy igazi képeslapfotó, akkor erre akár a divatfotó jelzőt is aggathatnánk: szépen reprezentálja azt, az élénk színek, egyenes vonalak, hatalmas gallérok és nagyon rövid nadrágok mind a 70-es évek divatjának a jellegzetességei. A Dolgozó Nő, amely rendszeresen foglalkozott a divat témájával, 1974 júniusában ezt ajánlja a nyárra:

"Színes, vidám, változatos az idei nyári divat. Sok a virágos, babos, apró kockás élénk ruhaanyag, de a legelegánsabb a fehér és természetes árnyalatai: a krém-, a pezsgő- és az ekrü szín. Egyaránt divatos a kényelmes ingruha, a bő szoknyájú szűk felsőrészű fiatalos nyári ruha, a kétrészes kiskosztüm, a nadrágkosztüm, kinek mi illik, mi előnyösebb, azt választhatja. A strandra, fürdőhelyre való hosszú kartonszoknya természetesen a fiatalok viselete marad, de a csinos blúznadrágot (justaucorps) szoknyával vagy hosszú nadrággal a harmincon felüliek is viselhetik. Nyaraláskor, utazáskor legcélszerűbb olyan ruhákat választanunk, amelyek kevés helyet foglalnak el a csomagban, nem gyúródnék és többféle változatban is viselhetők. A bő szoknyák, a fodros blúzok nyilván nehezebben csomagolhatok, mint sima, egyenes vonalú társaik. De számít az anyag minősége is. A legtöbb karton, piké aránylag könnyen gyúródik, ezért egy kisméretű vasalónak is érdemes helyet szorítani a bőröndben."

Az akkori divattal foglalkozó cikkek fele legalább szabás- és kötésmintákat közölt, még teljesen bevett volt, ahogy az emberek elkészítik, vagy elkészíttetik maguknak a ruháikat. Azóta ebben azért elég gyökeres volt a változás.
A román tengerpart igazán fellendülőben van ekkortájt, ahol a Dolgozó Nő 1975-ös cikke szerint egyetlen éjszakára közel 100 ezer nyaralót szállásolhatnak el, de a vendéglátóipar még ennél is nagyobb számú vendégseregnek biztosíthatta az ellátását. Az akkor közölt adatok szerint, ami valószínűleg az egy évvel korábbi csúcsidény számai, 4000 tonna húst, 600 tonna halat, 1000 tonna friss gyümölcsöt, 9000 tonna zöldséget, 17 millió üveg sört és 13 millió üveg hűsítő italt forgalmazott a kereskedelem. A tengerparton olyan, máshol akkortájt egyáltalán nem kapható termékeket is lehetett kapni, mint pl. Coca-Cola vagy Kent cigaretta.

"Ami pedig a szórakozást illeti, ugyancsak változatosak a lehetőségek: közel 600 opera-, operett- és színielőadást meg hangversenyt ígér a tengerparti «évad». Bizonyára sok nézőt, hallgatót vonz majd a július 7. és augusztus 24. között sorra kerülő XI. Folklórfesztivál, valamint az immár hagyományossá vált mamaiai könnyűzenei vetélkedő. 20 képzőművészeti kiállítás gazdagítja a változatos programot. A sportbarátokról sem feledkeztek meg: sokféle-fajta verseny, vetélkedő, mérkőzés színhelye lesz a tengerpart a csúcsidényben. S aki maga is sportolni akar, az több lehetőség között válogathat. 57 tenisz-, kézi- és kosárlabdapálya, 30 minigolfpálya, 41 úszómedence (közülük 6 fedett), 1400 méternyi vízisípálya, sok-sok csónak és motorcsónak meg vitorlás, számtalan vízibicikli áll a nyaralók rendelkezésére. De a fő vonzóerő mégis a tenger, a homok és a napsütés" - írta az újság.
És ha már tengerről és homokról volt szó, akkor meg is mutatjuk őket. Neptun nem csak egyszerű üdülőtelepülés volt, három fizioterápiás központ is működött akkor a tengerparton, ahová télen-nyáron el lehetett látogatni gyógykezelésre. Az egyik ilyen központ épp Neptunban van, a másik kettő pedig Észak-Eforián és Mangálián.
Egy Dacia 1300-as, mellette egy Wartburg 311-es, majd egy Dacia 1100-as, a végén pedig talán egy Fiat, de aki pontosan meg tudja mondani, az nyugodtan kijavíthat. A román tengerpart akkoriban nem csak a románok, hanem a külföldiek kedvelt üdülőhelye is volt. Ifjabb Bach Lóránd visszaemlékezése szerint csehek, lengyelek és kelet-németek egyaránt gyakran megfordultak a parton, román szót nem is nagyon lehetett hallani.
"Kimondottan pozitív élményeim vannak ezekről a tengerparti nyaralásokról, tele volt a part csehekkel, kelet-németekkel és lengyelekkel, akik amikor indultak haza, akkor sok mindent eladtak. Nem cipelték még azt is haza. Hintaágyat, széket, sátrat is vettünk tőlük. Nálunk akkor nem is lehetett ilyesmiről álmodni. A tengerparton nem volt szemét, nyugodtan lehetett fürdeni" - emlékszik vissza gyerekkora sátoros tengerparti nyaralásaira, amihez szülei igyekeztek minden körülményt megteremteni.
"Annak idején minden évben máshova mentünk. Nemcsak Neptunra jártunk, hanem voltunk Olimpon, Saturnon is. Az egész tengerpartot végigjártuk, sőt még a bolgár tengerpartra is elmentünk. Szokásunk volt minden évben nyaralni a tengerparton, majd a hegyekben. Neptun szelektívebb, kulturáltabb hely volt, valószínűleg azért is, mert ott volt az öreg (utalás a Ceaușescu házaspárra - szerk.). Mondjuk abban az időben az egész román tengerpart kulturált hely volt, nem dobálták a csikkeket és az üvegeket szanaszét" - jegyzi meg a képen mintha épp nyújtózkodni készülő ifjú Bach Lóránd, kiegészítve azzal is, hogy a bolgár partokkal és kempingekkel azért akkor se nagyon lehetett összehasonlítani.
A Ceaușescu házaspár egyébként gyakran fogadta a külföldi vendégeit is Neptunon. 1974 augusztusának elején Elena Ceauşescu például itt fogadta Egyiptom nőküldöttségét, amelyet Aicha Rateb népjóléti miniszterrel vezetett, míg augusztus közepén Nicolae Ceauşescu itt találkozott Todor Zsivkovval, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával, Bulgária Népköztársaság Államtanácsának elnökével.

Bach Lóránd szerint különösebben nem volt feltűnő a házaspár jelenléte, akiknek a rezidenciájától nagyjából 100-200 méterre lehettek ők. "Gyerekként én még láttam őket kisétálni a partra, és bemenni a tengerbe. Ugyanazon a partszakaszon fürödtek, mint mi, de biztos vigyáztak rájuk" - mesélte.

A képen előterében a Steinmetz házaspár, Éva és József látható. Steinmetz József a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Közegészségügyi Karán szerzett orvosi oklevelet, majd később ott tanított. A közegészségtani tanszéken vezetője is volt. A wikipedia szerint 1973-ban kitelepült Izraelbe, tehát elvileg az 1974-es nyaralásra már csak látogatóba érkezett az országba.
Neptunra leginkább családosok jártak gyerekkel, a fiatalabb, főleg egyetemista korosztály inkább választott olyan strandot, mint például Vama Veche, ahol nudista strandok voltak és nyugodtan lehetett még a homokban is sátrazni. Az előző rendszerben Vama Veche még egyáltalán nem számított felkapott helynek, a turisták csak a forradalom után fedezték fél igazán maguknak. Állítólag a Ceauşescu házaspár is csak 1988-ban fedezte fel a települést, és döntött a lerombolása mellett, de néhány ház, az iskola és a templom kivételével viszont a forradalommal megmenekült a rombolástól.
Egy utolsó csoportkép a végére, mint egy kellemes nyári nyaralás utolsó emléke. A kép szereplői: álló sorban balról jobbra Marosi Ildikó, Marosi Barna, Marosi Krisztina, Bach Judit, Steinmetz Éva, id. Bach Lóránd, Bach Ildikó, illetve az előbb bemutatott Steinmetz József; az ülő sorban balról jobbra Steinmetz Ádám, ifj. Bach Lóránd, Marosi Péter.