2020. szeptember 30. szerdaJeromos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A történeten van a lényeg, és nem azon, hogy tárgyakat mutassanak

utolsó frissítés: 10:11 GMT +2, 2020. augusztus 7.

Megnéztük Kolozsvár új múzeumát, amely a város zsidóságának történetét dolgozza fel egészen emészthető formában, magyarul is tökéletesen.


Minden úgy kezdődött, hogy Dan (az egész múzeum ötletének az egyik kitalálója) szülei házának egy elfeledett szekrényben megtalálta zsidó ősei személyes archívumát. Nem akarta, hogy az ősei emlékezete rejtve maradjon, így jött az ötlet, hogy a feleségével, Flaviaval, aki egyben a hely kurátora is, hozzanak létre egy múzeumot, amiben bemutatják a kolozsvári zsidók történetét. Azt szeretnék, ha a látogatóknak hasonlóan izgalmas élményben legyen részük, mint amit ők éreztek, amikor felfedezték, felkutatták a rég elfeledett családi élettörténeteket. És ezt sikerült is megvalósítaniuk.

Pontos statisztikánk ugyan nincs, de valószínűleg sokan vannak Kolozsváron, akik eddig soha nem hallottak arról, hogy zsidók is éltek a városban. A zsinagóga épülete előtt talán már elvillamosoztak, de igazán soha nem csodálkoztak rá, nem gondolkodtak el azon, hová tűntek a városból azok az emberek, akik azt rendszeresen használják is. A Muzeon leginkább nekik kínál emészthető és informatív formában egy lehetőséget a kolozsvári zsidók történetének a megismerésére, de igazából mindenkinek megéri megtekinteni, aki egy kicsit is érdeklődik a város története iránt.

"Ez a múzeum egy magánprojekt, amelyet a férjemmel, Dan Craioveanuval közösen valósítottunk meg, egyrészt személyes okokból, másrészt azért, mert eddig nem volt a kolozsvári zsidókkal foglalkozó múzeum. Azután jött az ötlet, hogy alapítsunk egy ilyen múzeumot, miután felfedeztük a férjem családjának - a Lusztig családnak - a személyes archívumát. Az archívumban levelek, fényképek, hivatalos dokumentumok, visszaemlékezések és egyéb tárgyak voltak. Addig nem is tudtam a családja zsidó múltjáról és arról, hogy üldözték őket a háború alatt, mert zsidók. Nagyon meghatottak a felfedezett történetek, és miután összeraktuk a részeket, rájöttünk, hogy jó részt reprezentálják is a kolozsvári zsidóság 20. századi történetét. A vágyunk az volt, hogy többet kínáljunk a közönségnek, mint egy egyszerű dokumentációs múzeum, azaz olyan élettörténetekkel ismerkedhessenek meg a látogatók, amellyel empatizálhatnak. Én az egyetemi tanulmányaimat a kolozsvári Moshe Carmilly Judaisztikai és Zsidó Történelmi Intézet keretében végeztem, a férjem IT területen dolgozik, tehát összetettük az ismereteinket, és elkészítettünk egy projektet, amely úgy ötvözi a történelmet a technológiával, hogy képes legyen megszólítani annak a kornak a közönségét, amelyben élünk" - magyarázta Flavia Craioveanu, amikor a múzeum hátteréről kérdeztük.

Kolozsvár központjában járunk, a turisták által leginkább látogatott részén a városnak, a Mátyás király szülőházával srégen szemben, a Virgil Fulicea/Szentlélek utca 3. szám alatt, a nyári melegben egy kellemesen hűvös pincében, ahol július 17-én átadták a másfél éve épülő múzeumot.

képek és szöveg: Gál László

Az alapítók szándékának megfelelően a Muzeon nagyon nem olyan, mint egy klasszikus múzeum, amit Romániában megszokhattunk. Konkrét kiállítási tárgyból nincs sok, azok is inkább csak gondolatindítók, de van sztori, nem is kevés sztori.
Alapvetőn három élettörténetet kínálnak fel, amit meg lehet hallgatni, és akit jobban érdekel a téma, akkor ott rögtön utána is olvashat, dokumentálódhat, de ez csak egy lehetőség. Természetesen minden online zajlik a hely Wi-Fi hálózatához kapcsolódva (saját telefonról vagy a hely táblagépeiről, tehát minimális technológiai jártasság nem árt a használathoz).

Fontos ugyanakkor, hogy a jegyárus kivételével (aki valószínűleg nem tud magyarul, de ezt elfelejtettük megkérdezni), minden elérhető három nyelven, és nem a Google fordítójával készült a magyar változat, mint Romániában sokszor tapasztalni lehet a közintézmények esetében. Az egyes szám első személyben elmesélt történeteket pedig a kolozsvári magyar színház művészei mondják el pontonként nagyjából másfél-két percben. (fotó: Muzeon Facebook oldala)
Még a séta elkezdése előtt választhatunk, hogy Júlia, Pál vagy Dávid élettörténetét szeretnénk meghallgatni. Mindhárom történet valós, és valamilyen szinten a Lusztig családhoz (a képen) köthető. A sztorik különbözőek, mert van, akinek például sikerült elkerülnie az auschwitzi koncentrációs tábort, míg más ott élte meg a háború végét, de a kerettörténet lényegében ugyanaz, tehát nem veszítünk sokat, ha nem hallgatjuk meg mind a hármat, valószínűleg nem is úgy volt kitalálva. Mindhármat sok időbe telne végigjárni, és talán némileg redundáns is három szemszögből is végighallgatni például a kóser konyhát. Bár arra nyilván ügyeltek rá, hogy minden történet tartalmazzon valami újat, de az egyes pontokhoz rendelt olvasható háttérdokumentáció mindhárom esetben ugyanaz.

Ezért ugyan a belépőjegy ára a romániai múzeumok árainál jóval magasabb (helyben 29 lej, míg elővételben 25 lej körül van), de mi nem sajnáltuk kifizetni, nem éreztük a végén, hogy nem kaptunk semmit a pénzünkért.
Egyből a közepébe csöppenünk a kolozsvári zsidók történetének, valamikor a 20. század elején járunk, amikor a helyi zsidóság a város lakosságának 11-15 százalékát tette ki. Első lépésként pedig a zsidó élettel és hagyományokkal ismerkedhetünk meg. Ez egyben a kiállítás legklasszikusabb része berendezési tárgyakkal, képekkel és hasonlókkal.
Mondok egy példát is arra, hogy mire gondoltam az előbb. A képen egy besamim fűszertartó látható, ami a sábát, tehát a szombat, a legnagyobb és legszentebb zsidó ünnep egyik fontos kelléke. Ezzel kapcsolatban Pál csak a fűszerillatot jegyzi meg az elbeszélésében, de nem tér ki részletekre, míg Júliától azt is megtudhatjuk, hogy bizony annak a fűszeres illatnak az alapja fahéj és szegfűszeg volt náluk.
És olyan kevésbé ismert, a zsidó életvitelhez köthető tárgyakkal is megismerkedhetünk, mint a tefillin, ami magyarul annyit tesz: imaszíj(ak), a Tórából származó szövegeket írtak rájuk, és értelemszerű, hogy imádkozáshoz használták őket.
A családi közegből jutunk ki a városi térbe, a közösségbe, és ismerkedhetünk meg egy kicsit a kolozsvári zsidóság történetével, illetve azzal, hogy mivel járultak hozzá a város történetéhez.

A múzeum létrehozását magánforrásokból, a Transilvania Startup programon keresztül állami támogatásokból, illetve külföldi magánalapítványok adományaiból finanszírozták, de kaptak szponzorációt magánszemélyektől is.
A kiállított tárgyak nagyrészt a Lusztig családtól származnak, de vásároltak néhányat Magyarországról és Erdélyből, illetve a dési zsidó hitközségtől és magánszemélyektől is kaptak adományokat.

Akkor jön képbe a kreativitás, amikor már nem tudnak tárgyi emlékeket bemutatni. A képen látható függönyök például az 1944 óta nem működő, manapság Párizs, régen Pap utcai ortodox zsinagóga egykori függönyeit idézik, amellyel kapcsolatban egy megható (és talán egy kicsit hatásvadász) történetet is felidéz Júlia, aki egyszerű zsidó nő volt a múlt század Kolozsvárjáról. Rosenberger Júliaként született Kolozsváron, majd fiatalon feleségül ment Lusztig Andorhoz, akitől két gyereke született, Tibor és Noémi. A háború kitörésekor Andort kényszermunkára küldik, Júlia a gyerekeivel pedig elmenekül Kolozsvárról, keresztülutazza Európát, hogy végül Palesztinába emigráljon.
Egy jelenet az egykori zsidó kórházból, amelyet természetesen nem csak zsidóknak tartottak fenn, hanem más felekezetű betegeket is ápoltak sokszor díjmentesen. Egyébként folyamatosan felmerülő téma ilyenkor a zsidóellenesség, vagy a zsidókkal szembeni ellenszenv, ami például abban nyilvánult meg, hogy sok városban tudatosan szombatra tették a vásárnapot, amikor a hitük miatt a zsidók nem vehettek részt, vagy éppenséggel abban, hogy orvosként nem gyakorolhatták a hivatásukat.

Ezzel kapcsolatos részletekért az 1912-ben született Pál (Lusztig Pál történetét dramatizálták) történetét érdemes meghallgatni, akinek sikerült megvalósítani álmát, hogy fogorvosként dolgozzon. A háború kitörése után kényszermunka-táborba került, ahonnan 1944-ben sikerült megszöknie, és az életét kockáztatva gyalog visszatért Kolozsvárra.
A képen Jándi Dávid Önarckép című munkája tűnik fel, de egyébként több zsidó származású erdélyi festőművészt is bemutatnak, illetve megemlítik a város azon épületeit is, amelynek a tervezésében zsidók is közreműködtek, így például az Egyetemi Könyvtár épületét, a BBTE főépületét vagy a Műszaki Egyetem egyik Malom/ George Barițiu utcai épületét.

A harmadik történetszál a Dávidé (Irányi Dezső eredetileg), aki Lusztig Viktória férjeként volt a család tagja. Társalapítója volt a Rózsa parfümgyárnak, de az operaéneklés és a labdarúgás is érdekelte emellett. A feleségével és két gyerekével együtt deportálták Auschwitzba, ahonnan már csak ő tért haza.
A múzeumi sétánk innentől válik igazán digitálissá, lévén ebből az időszakból már kevesebb az olyan tárgyi emlék, amit fel tudtak használni. (fotó: Muzeon Facebook oldal)
Miután megismertük a zsidóság kapcsolatait a várossal, elérkezik a pillanat, hogy a nagy sorfordító eseményeket felvázolják. A személyes szálakat természetesen úgy bővítették, hogy a közönség többet megtudjon a város zsidó közösségnek történetéről, ezért konkrét történelmileg adatolt információkat is beépítettek ezekbe a történetekbe.
A korhangulatot rengeteg régi újsággal idézik fel, bővel van olvasnivaló a román mellett magyarul is.
Egy tükörbe nézés erejéig pedig mindenkinek lehet sárga csillaga is. Egyébként nem ritkák az ilyen látványos megoldások.
Az utolsó rész már főleg a kényszermunkatáborokat és az auschwitzi koncentrációs tábor helyszínét mutatja be szemléltetésként például egy darab szögesdrótkerítéssel, de egyéb fennmaradt tárgyakat is láthatunk, például talicskát és lapátot a munkatáborokból.
Vizuális szemléltetése annak, hogy a város háború előtti zsidó lakosságának hányadrésze maradt életben a holokauszt után. A nagyjából 17-18 ezer emberből 1000 tért vissza, akiknek jelentős része később továbbment a frissen alapított Izraelbe.
A végén még néhány tárgyi emlék és fotó a Lusztig család hagyatékából.
Az alapító Craioveanu-házaspár egyébként nem tagja a kolozsvári zsidó közösségnek, de felvették a kapcsolatot a hitközség vezetőivel, akik "nagyra értékelték a múzeum felállítása érdekében tett erőfeszítéseinket" - mondja szűkszavúan, amikor arról érdeklődünk, hogy milyen a viszony a hitközséggel, hiszen a felújítás alatt álló zsinagógában is helyet fog kapni egy, a kolozsvári zsidóság történetét bemutató kiállítás, amely valószínűleg több vallásos, egyházi emléktárgyat fog tartalmazni.