Amikor Kolozsvár még egy nyugodt város volt...
utolsó frissítés: 18:17 GMT +2, 2020. június 12.Könnyed nyári körútra indulunk Erdélyben és egyben egy nyomozásra is meginvitálunk az Azopan Fotóarchívummal.
Júniussal a nyár is megérkezett - ha még nem is érezzük most ezt a gyakori zivatarok és az átlagnál valamivel hűvösebb időjárás miatt -, és ezzel együtt lassan beköszönt a nyaralási, utazási szezon, még ha a koronavírus-járvány valószínűleg jócskán keresztül is húzta a számításainkat, és az olaszországi nyaralás helyett kénytelenek leszünk beérni Románia szerényebb turisztikai látványosságaival. A nyár beköszöntével mi is könnyed erdélyi körutazást ígérünk, ezúttal nem csak térben, hanem az Azopan Fotóarchívum jóvoltából időben is. Az 1960-as évek végének, az 1970-es évek elejének Erdélyét fogjuk körbejárni, és még egy kis nyomozásra is adódik lehetőségünk.
Magával ragadó képek következnek, még akkor is, ha látszik, nem profi munkák, hanem amatőrök kattintgattak körbe Erdélyben, és főként a családi albumba készültek a képek. Van bennük egyfajta nyugalom és a mostanság oly keresett nosztalgikus érzés is kapcsolódik hozzájuk, csak éppen nagyon keveset tudunk a készítésük körülményeiről.
A képek eredetijét jelentő színes diákat 2019 februárjának végén egy lomtalanítás során találta Budapesten Tüskés Anna művészettörténész. A mintegy 5000 darabos, színes családi gyűjteményt kiszórták az utcára. Az óriási anyag csoportosítása után derült ki, hogy ezekből közel 300 darab az 1960-as, 1970-es években Erdélyben készült. Így került képbe az Azopan Fotóarchívum, ami nyitott volt az gyűjtemény erdélyi anyagának digitalizálására és közzétételére. Bár a diák többségét a készítők feliratozták, így viszonylag pontosan lehet tudni hol és mikor készültek, de a képeken szereplő személyek személyazonosságát nem jelölték (mint ahogyan a családi fotók többségén nem szoktuk, mert úgy gondoljuk, mindig is tudni fogjuk, kik szerepelnek rajta). Így sajnos nem sikerült rájönni, hogy ki készítette ezeket a képeket az utazásai során. Ahogyan a diák megtalálója fogalmazott, tett már rá kísérletet, hogy kiderítse, de megnyugtató eredmény nincs.
Persze a több ezer kép alapján fel lehet állítani egyfajta fantomképet a készítőről, aki Trabantjával körbejárta Erdélyt is. "Feltehetőleg valamilyen minisztériumi alkalmazott vagy diplomata készíthette ezt a gyűjteményt. Nagyon drága technológia volt a 60-as, 70-es és 80-as években színes diára fotózni és a készítő szabadon utazhatott a feleségével. A diák nagy része Észak- és Nyugat-Európában, illetve Észak-Afrikában és a Közel-Keleten készültek" - fogalmazott a képeket megtaláló Tüskés Anna. Ezért is kérünk mindenkit arra, hogyha bármi információval tud a képek készítőjéről, esetleg elképzelése vagy ötlete van arra, hogy ki lehet a titokzatos fotós, akkor jelezze a képek alatt hozzászólásban, hátha sikerül kideríteni, kiről is van szó.
Ugyanakkor nem valószínű, hogy erős erdélyi kötődése volt, legalábbis a képekből nem úgy tűnik, mintha rokonokat vagy ismerősöket látogattak volna meg. Két utat tett Erdélyben a házaspár - illetve az egyik utat nem is egyedül tették, egy másik magyar rendszámú autó is feltűnik a képeken - és a fotók alapján nem nagyon van átfedés az utazásokban.
Az első alkalommal, 1969-ben egy klasszikusabb észak-erdélyi útvonal valószívűbb. Nagyváradot, Kolozsvárt, Marosvásárhelyt útba ejtve jutottak el Székelyföldre, ahol a képek szerint rendre elidőztek a bevett üdülővárosokban, így Szovátán, Tusnádfürdőn és Borszéken, illetve tettek egy kitérőt Sinaia felé, ahol megnézték a Peleș-kastélyt, és útközben Brassóban is megfordultak. Ebből a túrából csak a törcsvári kastély hiányzása a meglepő. A második alakalommal, 1973-ban inkább egy dél-erdélyi útvonal rajzolódik ki. Érintik Lippát, Dévát, Vajdahunyadot és Nagyszebent. Az utazások közös eleme a Békás-szoros és a Gyilkos-tó, illetve a környékük.
A képeket túl sűrű lenne egyszerre közölni, ezért csoportosítva tesszük közzé. Az első részben a hozzánk talán legközelebb álló kolozsvári képeket fogjuk megmutatni. A többi képet az Azopan oldalán lehet megtalálni, de a későbbiekben közlünk azokból is összeállításokat.
szerkesztette: Gál László
A terület egészen 1887-ig működött piacként, akkor még a Szent Mihály templomot is épületek vették körül. Kolozsvár városiasodásával változott a tér szerepe, a piacteret pedig dísztéré alakították, így lebontották a templomot körülvevő épületeket, gyepesítették és virágágyásokat alakítottak ki. Ennek az átalakításnak volt a csúcspontja Mátyás király lovasszobrának a felállítása, amit 1902 októberében avattak fel. 1969-ben még ezt a teret - vagy legalábbis egy hasonló teret - láthattak a városba látogatók. Az előző rendszer kifejezetten igyekezett szűkíteni az emberek által elfoglalható tereket, ezzel is nehezítve a tüntetések kialakulását. Így jelentek meg a fűre lépni tilos táblák is.
Ezt a térszerkezetet hosszas viták és tiltakozások után végül a 2000-es évek második felében kezdték megváltoztatni, de az átalakítása, gyalogos övezettek kialakítása gyakorlatilag még a mai napig folyamatban van. A Planwerk eredeti terveit egyébként itt lehet megnézni. A tér átalakulása összhangban van a gazdaság átalakulásával is, amikor az iparról a szolgáltatásokra tevődött át a hangsúly. A posztmodern tér esetében már a fogyasztáson van a lényeg, így ismét birtokba vehette azt a közösség, télen például korcsolyapályát építhettek rajta, de a kávézók és éttermek teraszainak a száma és mérete is megnőtt.
Érdekes azt is megfigyelni, hogy merre járt és mit fotózott végig egy átlagos magyar turista. Egy-két olyan kép van, ami ehhez hasonlóan egy turisztikai látványosságot akar bemutatni, sokkal több turisztikai látványosság nincs is, inkább utcaképeket, életképeket rögzítettek. Azok viszont nagyon hangulatosak.
UPDATE: Bár valóban a Haza Sólymai egyenruhának tűnik a szoborcsoport előtt pózoló kislány ruhája, de mivel az óvodás gyerekek szervezetét csak 1976-ban alapították, így csak véletlen egybeesés lehet a hasonlóság. A pontatlan információért elnézést kérünk!
A homlokzaton elhelyezett molinón a Román Kommunista Párt X. kongresszusát éltetik, ehhez hasonló feliratokat még szerte a városban fogunk látni, sőt úgy látszik, hogy a város piros-sárga-kék trikolórokkal történő teletűzdelése sem mai találmány. Mellettük a kommunista párt vörös lobogója.
Kolozsváron a 19. század második felében jelennek meg az első tömegközlekedési eszközök, az egyik ilyen volt épp a képen látható útvonalon is közlekedő, keskeny nyomtávú lóvasút, amelyet 1893-ban gőzmozdonnyal vontatott szerelvényre cseréltek. 1902 nyarán felszámolták ugyanakkor a vasutat, mert sok balesetet okozott. Az első buszjárat 1922-ben a szamosfalvi határból a Magyar utcán (ma 1989. december 21. sugárút) át a Fő teret érintve a vasútállomásig közlekedett. A városi tömegközlekedésben 1959-ben vezették be az első trolibuszvonalat, tehát a képen még valószínűleg abból az időből származó szerelvény látható. Az első villamosvonal átadására még szinte húsz évet kell várnia a lakosságnak, az csak 1987 óta üzemel. 2018 óta pedig már elektromos buszokat is üzembe helyeztek.
Mátyás király szülőházát valószínűleg senkinek nem kell jobban bemutatni. Mátyás születésekor Méhfi Jakab szőlősgazda tulajdonában volt, és ott szállt meg Szilágyi Erzsébet átutazóban Kolozsváron. A hagyomány szerint Mátyás az egyik utcára néző, a kapu alatt balra nyíló szobában született. Ez azért is valószínűsíthető, mert régebben az utcára néző szobákban helyezték el a szállóvendégeket. A Mátyás születésére emlékeztető táblát 1889 szeptemberében helyezték el az épületen. A két világháború között egy időre eltávolították, de később visszahelyezték. A ház homlokzatán manapság látható román nyelvű emléktáblát csak 1995 januárjában tették ki a magyar nyelvű tábla mellé.
Akkor persze az ország lakóinak jelentősebb része még falun élt. Kolozsvár lakossága az 1966-os összeírás szerint 185 663 volt, ennek 42 százaléka volt magyar anyanyelvű, szám szerint 78 520. Nagy valószínűséggel tehát a magyarországi látogató még könnyen szóba elegyedhetett egy-egy helyi lakossal is, megérthették egymást.
A 2011-es népszámlálás szerint Kolozsvárnak hivatalosan 324.576 lakója volt, amiből 49.565 személy volt magyar nemzetiségű.
A Farkas utca már akkor is a város egyik leghangulatosabb utcája volt, és összevetve a város más részein készült fotókkal, szinte a legkevesebb változtatáson esett át (eddig, mert már folyamatban van a felújítása).
A 19. század végén merült fel először a gondolat, hogy a kolozsvári testvérek, Márton és György egyetlen fennmaradt művéről, az 1373-as prágai Szent György-szoborról a kolozsváriak másolatot készítsenek. A szobrot 1904 szeptemberében leplezték le a mostani Béke téren, ahol annak 1961-as átépítéséig állt. Onnan szállították a Farkas utcai református templom elé, tehát a felvétel készítésekor viszonylag új volt a helye. A művészettörténészek szerint az alkotók magyarságát a szobor számos részlete bizonyítja: a lovas befont haja, a nyereg, a fegyverzet több eleme, a ló bogra kötött farka. A szobrot legutóbb 2013-ban tisztították meg és újították fel, az avató ünnepsége a 4. Kolozsvári Magyar Napokon volt.
A temetőt a város falától délre eső domboldalon 1585 májusában alapította a kolozsvári közgyűlés egy pestisjárvány nyomán. Ezt a domboldalt nevezték eredetileg Házsongárdnak, és erről ragadt át az idők folyamán a temetőre is. Az iparosítás nyomán 1969-re a már addig is zsúfolt Házsongárd már túltelített lett, ekkortájt kezdődött meg tömegesen a lejárt bérletű sírok újbóli eladása. A román városvezetés arra törekedett, hogy a város nemzetiségi összetételének a románság javára történő billentése után a temetőben is elősegítse ugyanezt.
