2020. aug. 13. csütörtökIpoly
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Amikor Kolozsvár még egy nyugodt város volt...

utolsó frissítés: 18:17 GMT +2, 2020. június 12.

Könnyed nyári körútra indulunk Erdélyben és egyben egy nyomozásra is meginvitálunk az Azopan Fotóarchívummal.


Júniussal a nyár is megérkezett - ha még nem is érezzük most ezt a gyakori zivatarok és az átlagnál valamivel hűvösebb időjárás miatt -, és ezzel együtt lassan beköszönt a nyaralási, utazási szezon, még ha a koronavírus-járvány valószínűleg jócskán keresztül is húzta a számításainkat, és az olaszországi nyaralás helyett kénytelenek leszünk beérni Románia szerényebb turisztikai látványosságaival. A nyár beköszöntével mi is könnyed erdélyi körutazást ígérünk, ezúttal nem csak térben, hanem az Azopan Fotóarchívum jóvoltából időben is. Az 1960-as évek végének, az 1970-es évek elejének Erdélyét fogjuk körbejárni, és még egy kis nyomozásra is adódik lehetőségünk.

Magával ragadó képek következnek, még akkor is, ha látszik, nem profi munkák, hanem amatőrök kattintgattak körbe Erdélyben, és főként a családi albumba készültek a képek. Van bennük egyfajta nyugalom és a mostanság oly keresett nosztalgikus érzés is kapcsolódik hozzájuk, csak éppen nagyon keveset tudunk a készítésük körülményeiről.

A képek eredetijét jelentő színes diákat 2019 februárjának végén egy lomtalanítás során találta Budapesten Tüskés Anna művészettörténész. A mintegy 5000 darabos, színes családi gyűjteményt kiszórták az utcára. Az óriási anyag csoportosítása után derült ki, hogy ezekből közel 300 darab az 1960-as, 1970-es években Erdélyben készült. Így került képbe az Azopan Fotóarchívum, ami nyitott volt az gyűjtemény erdélyi anyagának digitalizálására és közzétételére. Bár a diák többségét a készítők feliratozták, így viszonylag pontosan lehet tudni hol és mikor készültek, de a képeken szereplő személyek személyazonosságát nem jelölték (mint ahogyan a családi fotók többségén nem szoktuk, mert úgy gondoljuk, mindig is tudni fogjuk, kik szerepelnek rajta). Így sajnos nem sikerült rájönni, hogy ki készítette ezeket a képeket az utazásai során. Ahogyan a diák megtalálója fogalmazott, tett már rá kísérletet, hogy kiderítse, de megnyugtató eredmény nincs.

Persze a több ezer kép alapján fel lehet állítani egyfajta fantomképet a készítőről, aki Trabantjával körbejárta Erdélyt is. "Feltehetőleg valamilyen minisztériumi alkalmazott vagy diplomata készíthette ezt a gyűjteményt. Nagyon drága technológia volt a 60-as, 70-es és 80-as években színes diára fotózni és a készítő szabadon utazhatott a feleségével. A diák nagy része Észak- és Nyugat-Európában, illetve Észak-Afrikában és a Közel-Keleten készültek" - fogalmazott a képeket megtaláló Tüskés Anna. Ezért is kérünk mindenkit arra, hogyha bármi információval tud a képek készítőjéről, esetleg elképzelése vagy ötlete van arra, hogy ki lehet a titokzatos fotós, akkor jelezze a képek alatt hozzászólásban, hátha sikerül kideríteni, kiről is van szó.

Ugyanakkor nem valószínű, hogy erős erdélyi kötődése volt, legalábbis a képekből nem úgy tűnik, mintha rokonokat vagy ismerősöket látogattak volna meg. Két utat tett Erdélyben a házaspár - illetve az egyik utat nem is egyedül tették, egy másik magyar rendszámú autó is feltűnik a képeken - és a fotók alapján nem nagyon van átfedés az utazásokban.

Az első alkalommal, 1969-ben egy klasszikusabb észak-erdélyi útvonal valószívűbb. Nagyváradot, Kolozsvárt, Marosvásárhelyt útba ejtve jutottak el Székelyföldre, ahol a képek szerint rendre elidőztek a bevett üdülővárosokban, így Szovátán, Tusnádfürdőn és Borszéken, illetve tettek egy kitérőt Sinaia felé, ahol megnézték a Peleș-kastélyt, és útközben Brassóban is megfordultak. Ebből a túrából csak a törcsvári kastély hiányzása a meglepő. A második alakalommal, 1973-ban inkább egy dél-erdélyi útvonal rajzolódik ki. Érintik Lippát, Dévát, Vajdahunyadot és Nagyszebent. Az utazások közös eleme a Békás-szoros és a Gyilkos-tó, illetve a környékük.

A képeket túl sűrű lenne egyszerre közölni, ezért csoportosítva tesszük közzé. Az első részben a hozzánk talán legközelebb álló kolozsvári képeket fogjuk megmutatni. A többi képet az Azopan oldalán lehet megtalálni, de a későbbiekben közlünk azokból is összeállításokat.

szerkesztette: Gál László

Egy klasszikus helyszín: Kolozsvár főterén indítjuk a sétát. Ezen a képen még jól látszik az előző rendszer gyepes és virágos főtere.

A terület egészen 1887-ig működött piacként, akkor még a Szent Mihály templomot is épületek vették körül. Kolozsvár városiasodásával változott a tér szerepe, a piacteret pedig dísztéré alakították, így lebontották a templomot körülvevő épületeket, gyepesítették és virágágyásokat alakítottak ki. Ennek az átalakításnak volt a csúcspontja Mátyás király lovasszobrának a felállítása, amit 1902 októberében avattak fel. 1969-ben még ezt a teret - vagy legalábbis egy hasonló teret - láthattak a városba látogatók. Az előző rendszer kifejezetten igyekezett szűkíteni az emberek által elfoglalható tereket, ezzel is nehezítve a tüntetések kialakulását. Így jelentek meg a fűre lépni tilos táblák is.

Ezt a térszerkezetet hosszas viták és tiltakozások után végül a 2000-es évek második felében kezdték megváltoztatni, de az átalakítása, gyalogos övezettek kialakítása gyakorlatilag még a mai napig folyamatban van. A Planwerk eredeti terveit egyébként itt lehet megnézni. A tér átalakulása összhangban van a gazdaság átalakulásával is, amikor az iparról a szolgáltatásokra tevődött át a hangsúly. A posztmodern tér esetében már a fogyasztáson van a lényeg, így ismét birtokba vehette azt a közösség, télen például korcsolyapályát építhettek rajta, de a kávézók és éttermek teraszainak a száma és mérete is megnőtt.
Egy szinte időtlen kép, ehhez nagyon hasonlók szinte manapság is készülhetnének. Talán a haza sólymai és pionír egyenruha a legárulkodóbb nyoma annak, hogy 1969-ben járunk.

Érdekes azt is megfigyelni, hogy merre járt és mit fotózott végig egy átlagos magyar turista. Egy-két olyan kép van, ami ehhez hasonlóan egy turisztikai látványosságot akar bemutatni, sokkal több turisztikai látványosság nincs is, inkább utcaképeket, életképeket rögzítettek. Azok viszont nagyon hangulatosak.

UPDATE: Bár valóban a Haza Sólymai egyenruhának tűnik a szoborcsoport előtt pózoló kislány ruhája, de mivel az óvodás gyerekek szervezetét csak 1976-ban alapították, így csak véletlen egybeesés lehet a hasonlóság. A pontatlan információért elnézést kérünk!
Mátyás király lovasszobrából és Fő térből ennyi elég is volt és elindulhatunk a Fellegvár felé. Mutatunk is egy kis "előleget".
Csak épp egy pillantást vetünk még a Fő tér keleti oldalán található Bánffy-palotára, amiben akkor már négy éve a Szépművészeti Múzeum működött. A város elöljárósága 1951-ben határozta el, hogy kiürítteti az államosított a Bánffy-palotát, és múzeumot létesít benne, amit végül 1965. december 30-án nyitották meg. Ekkor ugyanakkor még állt az épületegyüttes belső udvarát elfoglaló moziépület, amit 1974-ben bontották le.

A homlokzaton elhelyezett molinón a Román Kommunista Párt X. kongresszusát éltetik, ehhez hasonló feliratokat még szerte a városban fogunk látni, sőt úgy látszik, hogy a város piros-sárga-kék trikolórokkal történő teletűzdelése sem mai találmány. Mellettük a kommunista párt vörös lobogója.
A Wesselényi utcai életkép a maihoz képest meglepően kevés autóval, ugyanakkor feltűnik a képen egy korabeli troliszerelvény is.

Kolozsváron a 19. század második felében jelennek meg az első tömegközlekedési eszközök, az egyik ilyen volt épp a képen látható útvonalon is közlekedő, keskeny nyomtávú lóvasút, amelyet 1893-ban gőzmozdonnyal vontatott szerelvényre cseréltek. 1902 nyarán felszámolták ugyanakkor a vasutat, mert sok balesetet okozott. Az első buszjárat 1922-ben a szamosfalvi határból a Magyar utcán (ma 1989. december 21. sugárút) át a Fő teret érintve a vasútállomásig közlekedett. A városi tömegközlekedésben 1959-ben vezették be az első trolibuszvonalat, tehát a képen még valószínűleg abból az időből származó szerelvény látható. Az első villamosvonal átadására még szinte húsz évet kell várnia a lakosságnak, az csak 1987 óta üzemel. 2018 óta pedig már elektromos buszokat is üzembe helyeztek.
Manapság szinte már elképzelhetetlen életkép a Fellegvár aljából készített fotón. Horgászokat talán még mostanság is látni, de az emberek már rég nem fürödnek a Szamosban.
Egy másik klasszikus beállítás a városról: a fellegvári látkép. A távolban valamivel még kevesebb a tömbház, kevésbé tűnik beépítettnek, de a lakónegyedek építése gyakorlatilag akkor kezdődik el. A Györgyfalvi tömbjeit 1964 szeptemberében kezdték építeni a Pata utca végénél Augustin Presecan tervei alapján. Az első lakásokat 1965. július 7-én adták át. Talán pont fehérlenek a távolban. A Donát negyedben 1960-ban kezdődött meg a tömbházak építése, a Monostoron 1970 decemberében kezdtek el blokkokat felhúzni, míg a Mărăști-lakótelepet is csak az 1970-es években kezdik el építeni az 1972-ben elfogadott település-szisztematizálási terv szerint. A kép készítésekor a mai Mărăști-tér környéke még jellemzően falusias volt, házakkal és kertekkel.
A Fellegvárról visszatérünk a központba, ahol vetünk egy pillantást Mátyás király szülőházára, amelyre szintén kifüggesztettek két, a X. pártkongresszust éltető molinót. Az emlegetett kongresszus augusztus 6-12. között zajlott, tehát nagyjából ekörül járhattak Kolozsváron, de igazból nehéz szűkíteni az időkeretet, mert gyakorlatilag már tavasztól "mindenki kongresszusi lázban égett". Legalábbis a korabeli újságok szerint, amelyek már májusban is lelkesen számoltak be arról, hogy mire lehet számítani. A kongresszus végén egyébként Nicolae Ceaușescu elvtársat megválasztották a Román Kommunista Pár főtitkárának. Ceaușescut Gheorghiu-Dej halála után, 1965-ben választották meg a kommunista párt titkárának, és ekkor még élvezte a nyugati országok szimpátiáját. Például követlenül a kongresszus előtt (augusztus 2-4. között) Richard Nixon amerikai elnök is járt itt látogatóban.

Mátyás király szülőházát valószínűleg senkinek nem kell jobban bemutatni. Mátyás születésekor Méhfi Jakab szőlősgazda tulajdonában volt, és ott szállt meg Szilágyi Erzsébet átutazóban Kolozsváron. A hagyomány szerint Mátyás az egyik utcára néző, a kapu alatt balra nyíló szobában született. Ez azért is valószínűsíthető, mert régebben az utcára néző szobákban helyezték el a szállóvendégeket. A Mátyás születésére emlékeztető táblát 1889 szeptemberében helyezték el az épületen. A két világháború között egy időre eltávolították, de később visszahelyezték. A ház homlokzatán manapság látható román nyelvű emléktáblát csak 1995 januárjában tették ki a magyar nyelvű tábla mellé.
Tovább haladunk a városközpontban, a Szentegyház utca egy részletét látjuk. Meglepő, hogy nem a Státuspalotákat fotózták le, amelyek egymás tükörképei, és amiatt a Fő tér felőli részt az Szentegyház utcának Tükörutcának is szokták nevezni, hanem az ortodox katedrális felé vezető másik szakaszt, ami kétségtelen hogy autók nélkül nagyon hangulatos.
Egy hasonló utcai életkép, de már az egykori Király utcában járunk. Meglepően üres. Nem csak az autók hiányoznak, hanem az emberek is. Pedig ekkor már az ország lakossága elérte a 20 milliót, tehát több volt, mint jelenleg. A korabeli újságok tanulsága szerint a 20 milliomodik lakos épp 1969. július 20-án született Argeș megyében és a Daniel Marius Stănciulescu nevet kapta.

Akkor persze az ország lakóinak jelentősebb része még falun élt. Kolozsvár lakossága az 1966-os összeírás szerint 185 663 volt, ennek 42 százaléka volt magyar anyanyelvű, szám szerint 78 520. Nagy valószínűséggel tehát a magyarországi látogató még könnyen szóba elegyedhetett egy-egy helyi lakossal is, megérthették egymást.

A 2011-es népszámlálás szerint Kolozsvárnak hivatalosan 324.576 lakója volt, amiből 49.565 személy volt magyar nemzetiségű.
Nem voltak egy tipikus pózolós turisták, alig találni olyan fotót, ahol beállnak a különböző látványosságok elé egy fénykép erejéig. Az egyik ilyen kivétel a Szent György szobrot közelről ábrázoló fotó. A kép bal oldalán látható - a gyűjtemény többi képe alapján beazonosítható - a tulajdonos, akinek a kiléte kérdéses.

A Farkas utca már akkor is a város egyik leghangulatosabb utcája volt, és összevetve a város más részein készült fotókkal, szinte a legkevesebb változtatáson esett át (eddig, mert már folyamatban van a felújítása).

A 19. század végén merült fel először a gondolat, hogy a kolozsvári testvérek, Márton és György egyetlen fennmaradt művéről, az 1373-as prágai Szent György-szoborról a kolozsváriak másolatot készítsenek. A szobrot 1904 szeptemberében leplezték le a mostani Béke téren, ahol annak 1961-as átépítéséig állt. Onnan szállították a Farkas utcai református templom elé, tehát a felvétel készítésekor viszonylag új volt a helye. A művészettörténészek szerint az alkotók magyarságát a szobor számos részlete bizonyítja: a lovas befont haja, a nyereg, a fegyverzet több eleme, a ló bogra kötött farka. A szobrot legutóbb 2013-ban tisztították meg és újították fel, az avató ünnepsége a 4. Kolozsvári Magyar Napokon volt.
A kirándulás során a Házsongárdi temetőbe is ellátogattak, még az is megfigyelhető, a készítő mennyire ügyelt arra, hogy szépen megkomponálja a képet. Ebből a szögből fotózva manapság valószínűleg nem mulasztanák el meglátogatni Kós Károly sírját, ami a magyarországi turisták egyik közkedvelt célpontja, de 1969-ben Kós Károly még élt, tehát nehéz megmondani, milyen utat követtek.

A temetőt a város falától délre eső domboldalon 1585 májusában alapította a kolozsvári közgyűlés egy pestisjárvány nyomán. Ezt a domboldalt nevezték eredetileg Házsongárdnak, és erről ragadt át az idők folyamán a temetőre is. Az iparosítás nyomán 1969-re a már addig is zsúfolt Házsongárd már túltelített lett, ekkortájt kezdődött meg tömegesen a lejárt bérletű sírok újbóli eladása. A román városvezetés arra törekedett, hogy a város nemzetiségi összetételének a románság javára történő billentése után a temetőben is elősegítse ugyanezt.
Körutunk utolsó állomása a kolozsvári a botanikus kert, a Majális utca 42. szám alatt. A 19. század második felében a Mikó-kert helyén alapított Fűvészkert áttelepítésével 1920-ban hozták létre, majd az évek során tovább bővítették. A kert manapság is a turisták egyik kedvelt célpontja és nyilván nem volt ez másként fél évszázaddal ezelőtt sem.
Legközelebb innen folytatjuk az erdélyi körút bemutatását és akkor már gyorsabban fogunk haladni.