Kakast lőttünk mi, nem nádat! Az apácai kakaslövés történetét derítettük fel

utolsó frissítés: 09:33 GMT +2, 2020. április 11.

Erdélyi Lajos képeivel idézzük fel az 1974-es apácai kakaslövést, olyat, amilyen idén már biztosan nem lesz. De nem kell félni, nem fog vér folyni!

Ha nem is tűnik úgy, de idén is lesz húsvét. Igaz, a legények és férfiak legfeljebb a velük egy háztartásban élő nőket locsolhatják meg (törvényesen), a lányok és asszonyok pedig nem szükséges tojást festeni, legfeljebb a maguk szórakoztatására kísérletezhetnek. Ellenben a bárányhús fogyasztásától csak a meggyőződésünk és pénztárcánk tántoríthat el. A csíkszeredaiak valószínűleg nem gyülekezhetnek rendezett sorokban ételszentelésre húsvét vasárnapján (lehet, hogy ott úgy alakul a szentelés, mint egy Szatmár megyei faluban, ahol drive-thru rendszerben), és valószínűleg Apácán sem fognak kakast lőni. Mi viszont felidézhetünk egy korábbi kakaslövést, az 1974-es eseményt, amiről az Új élet képes magazinba Kisgyörgy Zoltán írt rövid beszámolót és a nemrég elhunyt Erdélyi Lajos készített fotókat. Az ő adományaként digitalizálta az Azopan Fotóarchívum és tart másolatot a képekről.

A kakaslövés szokása (illetve olyan népszokás, amelynek során egy vagy több kakast vagy tyúkot megölnek, mert nem mindenhol nevezik kakaslövésnek, van ahol kakascséplés vagy épp kakasütés) a Magyar Néprajzi Lexikon szerint ismeretes a farsang, a húsvét, a lakodalom és az aratás hagyományában is. A Brassó megyei Hétfaluban, az apácai lövéshez hasonlóan, a húsvéti hagyományban lőtték és ütötték a kakast. A fiúk ugyanis egy kakast kellett agyonlőjenek, míg a lányoknak egy tyúkot kellett agyonüssenek. Bár Orbán Balázs is leírta a véres szokást, de úgy látta, hogy 1870-es években már nem gyakorolták Hétfaluban. A Művelődésben megjelent 1968-as leírás szerint a kakaslövést a Szeben megyei Oltszakadátban, a Hunyad megyei Nagypestényben, illetve a Brassó megyei Székelyzsomboron is megrendezték. A beszámolók szerint az 1990-es évek elején Oltszakadáton még ütötték a kakast, a Homoród-mentén viszont már nem.

A néprajzi lexikon ugyanakkor megemlíti, hogy a Máramaros megyei Felsőbányán lakodalom alkalmával volt a vőlegény feladata, hogy a násznép jelenlétében, bekötött szemmel egy cövekhez kötött kakast agyonüssön egy doronggal. A kakasoknak zsinór általi „lefejeztetése” még az 1920-as években is előfordult a Miskolcon, illetve Borsod és Gömör megye más helységeiben is a lakodalmi pajkosságok keretében. Kolozsvár környékén pedig aratáskor ástak be egy kakast úgy a gabonaföldbe, csak a fejét nem temették be. Egy legénynek a kakas fejét egyetlen suhintással le kell metszenie a kaszával. Ha nem sikerült, úgy tartották, hogy rosszul fog sikerülni az aratás a következő évben. A magyarországi Baranyában a legények húshagyókedden kötöttek a kocsma udvarán egy kakast cövekhez. A kakastól mintegy húsz lépésnyire bekötik a legények szemét, kezükbe csépet adtak, és az volt a feladatuk, hogy azzal agyonüssék.

A néprajztudósok szerint a kakaslövés a szlovák, cseh, lengyel, német, osztrák és más nép hagyományaiban is ismeretesek. Mivel az említett helyszínek a magyarok lakta területek peremvidékén vannak/voltak, olyan területeken, ahol a magyarok németekkel vagy szlovákokkal laktak együtt a szakértők szerint (ahogy az Élet és tudomány 1979-es májusi számában megjegyzik) joggal gondolhatjuk úgy, hogy a kakasok és a tyúkok leütésével és lelövésével kapcsolatos szokásokat a magyarok ezektől a népektől vehették. Ezek pedig minden bizonnyal valamilyen - az európai néphagyományban nagy múltú - termékenységrítushoz kapcsolhatóak. Makkai Endre szerint „az egykori tavaszi termékenységbiztosító emberáldozatok emléke él“ a kakaslövésben.

A Barcaság északi sarkában fekvő Apácán tehát nagy valószínűséggel a szászoktól vették át a kakaslövés szokását a magyarok. Azt nem tudják pontosan, hogy mikor, de feltételezhető, hogy még a tatárdúlás előtt, bár a falu szájhagyománya egyértelműen a tatárjáráshoz kapcsolja. Az apácai kakaslövés szerencsére már korántsem olyan véres, mint amilyeneket korábban leírtunk.

szerkesztette: Gál László

Apácán úgy tudják, hogy húsvéti kakaslövés emberemlékezet óta szokásban van. A korabeli visszaemlékezések szerint valamikor természetesen igazi kakasokra lövöldöztek, de volt a faluban egy pap, aki azt mondta, hogy ez nem való keresztyén emberhez és festetett nekik a kántorral egy kakasos táblát. Ezután már csak erre a táblára céloztak kakas helyett, míg az élő kakasokat egy villás ágra kikötve vitték a tábla után. Aztán ez is tovább szelídült, az élő kakasokat már teljesen kihagyták a játékból. Írásos dokumentumok szerint 1916-ban már kakasos táblára lőttek, és két kakast kétágú favillára kötözve vették.

Kisgyörgy Zoltán 1960-ban jegyezte le az akkor 92 éves Pisti Sára-nétól: „... a nagyapám is úgy lőtte a kakast, mint unokája. Csakhogy ő élő kakast lőtt. Egyszer a csendér elvette — 1918 után — a háromágú favillára kötött drága kövér kakast s laskalevest főzetett belőle asszonyával. Mondta is Szilágyi Márton kántortanító: no haggyátok el, mert ezt ő többet nem veszi el tőletek. Táblára fessük ezentúl a kakast: és úgy is lett“. Kakasokra azért mégis szükség van, mert az ünnepség napján megvendégelik belőle a kakaslövőket.

A konfirmálni készülő 14 éves lányok is kitűnnek a hagyományos apácai népviseletben, bár ez a fiúk játéka, a lányoknak nem jut szerep benne.

A helyiek Feketevár legendáját említik a kakas iránti ellenszenv háttereként. Az előbb idézett Pisti Sáranétől jegyezte le Kisgyörgy Zoltán az alábbi történetet: „...a tatárok felégették a falut. Néhányan a megmenekültek közül a várba húzódtak meg. Éppen akkor vonult el a csapat a fal alatt. Egy öregasszony, egyetlen kakasát — az volt mindene — elszalasztották. A kakas a várfalra repült és szárnyait csattogtatva nagyot kukorékolt. A tatárok visszatértek és lemészárolták a bentlévőket.“ Kisgyörgy megjegyzése szerint a polgárosodás idején az eredeti mondókák mellé olyanok is kerültek, miszerint a kikapós asszonyok titkait kukorékolták ki a kakasok, és ezért kell meghalniuk.

A kakaslövésre készülődés már húsvét előtt hetekkel megkezdődik. Hagyományosan a 10-13 éves fiúk összegyűlnek, akik alapos megfontolás után kiválasztanak 6 legényt. A többiek a vitézek. "Különösen magas követelményeket támasztanak az első legény személyét illetően; jónövésű, szépszál fiúnak kell lennie, legalább fejjel magasabbnak a többinél, testi ügyességben elsőnek" - írta a Művelődés tudósítja az 1956-os kakaslövés után. Hagyományosan a gazdaasszony mindig az első legény anyja, ő készíti a kakaslövőknek az ünnepi vacsorát, míg az első legény apja a játék rendjéért felelős, és a szokás szerint tőlük indul a faluból a menet a kakaslövés helyszínére. De ne szaladjunk még annyira előre, mert a kakasszedéssel kezdődött a kakaslövés, amikor néhány legényke kakasért végigjárja a falut, és fújja: "Adjanak egy kakast, Hogy kaparjon garast./ Adjanak egy tyúkot, Hogy kaparjon murkot./ Adjanak egy ludat, Hogy mutasson utat./ Adjanak egy récét, Hogy mondjon ábécét."

A készülődés része ugyanakkor a legény szerepjátékának a próbája, illetve a céllövészet is. "Egyik kakaslövő gyerek házánál esténként összegyűlnek iskolás fiúcskák. A ház idős gazdája előszedi a „kakasos füzetet", és harsogják a kicsi szájak az archaikus lejtésű, régi rigmusokat. A csűrkapura szegezett, festett-kakasos céltábla pedig szitává likad, mire elérkezik a kakaslövés napja" - írta a Művelődésbe Sipos Bella. A továbbiakban az által 1956-ban lejegyzett szövegeket, rigmusokat fogjuk idézni.

Eredetileg húsvét második napján lőtték a kakast, de a rendszerváltás előtti időkben csak első ünnepen tehették, mert az vasárnapra esett, és az volt „ráérős nap“. A korabeli cikkekben egyébként rendre feltűnik néhány jellegzetesség, ami a kakaslövés korszak igényei szerinti változását jelzi.

Az '50-es években az előző év első legénye vitte a tollakkal díszített kakasos táblát, míg két másik legény mellette a Román Népköztársaság zászlaját és a sarló-kalapácsos vörös zászlót. Az akkori beszámolók szerint a két világháború között a kakaslövő menetnek meg kellett állnia a csendőrőrs előtt és el kellett énekeljék a Trăiască Regele-t. Az '50-es években az iskola előtt álltak meg felvonulók, hogy a kalapjukat levéve elénekeljék az Internacionálét.

Egy 2017-es beszámoló szerint már a templom előtt állnak meg, hogy elénekeljék az Erős vár a mi Istenünk című egyházi éneket. Ezután pedig megálltak Apáczai Csere János szobránál és Bartalis János kopjafájánál, ahol tiszteletükre a Kossuth Lajos azt üzente nóta dallamai csendültek fel.

Hagyományosan az első legény jeladására indul a játék, először eléneklik a kakasos éneket, majd elindulnak a kakaslövés helyszínére. Ének és zeneszóval vonulnak végig a falun. Elől mennek a rézfúvósok majd a játék főszereplői rendre, sorban. A kakaslövés rendre megmozgatta és megmozgatja az apácaiakat is, minden épkézláb lélek, fiatal és öreg kiment az utcára, és miután elhaladt a vitézek sora, maguk is csatlakoztak a menethez. Nem kevés érdeklődő érkezett más településről. A képeken is rendre feltűnnek és a tudósító is megjegyzi, hogy magnószalagok forogtak, fényképezőgépek kattogtak folyamatosan.

A csapat a Szőlőponk alá vonul, az egykori vár közelébe. A parlagba beállított kakastábla előtt megkezdődik a színdarab, a kakasok elítélése, s ezt követi a tulajdonképpeni kakaslövés.

Egy katlanszerű bemélyedés aljában szúrják be a kakasos táblát. Félkörben helyezkednek köréje a vitézek, míg körülöttük a nézősereg. Az első legény a kakasos táblához lép, és ezzel elkezdődik a tulajdonképpeni szerepjáték:

ELSŐ LEGÉNY:
Idegyűlt szép község, halljátok egy szóra!/ Mert míg tizenkettőt nem ütött az óra,/ Nem szabad ártatlan senkit elveszteni,/ Ily dologban előbb törvényt kell ám tenni/ Én sokideje, hogy törvénytevő voltam,/ De az igazságot so’se pártfogoltam,/ Hanem mindeneket rosszra igazgattam/ S akiket lehetett, azt én jól megcsaltam./ Azért ha itten is olyanok lennének,/ Akik egymás között nem egyezhetnének,/ Álljanak most elő, én megbékéltetem./ Én az igazságot nekik is megtészem!

MÁSODIK LEGÉNY:
Felséges jó uram, reád van szükségem,/ Mert ily derék embert régen óhajt szívem./ Mert ez a gazember két kakast, ártatlan/ Halálra ítéle, mint egy háládatlan.

HARMADIK LEGÉNY:
Azt el nem kerülik, mert én nem engedem,/ Inkább mindenkinek nyakát kitekerem/ Mert én többet soha nem szenvedek értek,/ Köszönjék meg azt, hogy még idáig éltek.

MÁSODIK LEGÉNY:
De mit is tudtál te szenvedni érettek?/ Hiszen ők senkinek soha nem vétettek.

És így folytatódik a perlekedés a kakas sorsáról, újabb legények is megjelennek, míg végül a kakast védő legényt megfenyítik, hogy ő is az állat sorsára jut. Így nem kerülheti el a sorsát a kakas.

Ez után következik a kakas búcsúztatója, illetve az elprédikálása. Mindkettő egy-egy legény feladata. A kakasok búcsúztatóját idézzük:

Jó uraim, még csak addig engedjetek,/ Amíg a kakasok végső búcsút vesznek!/ Kedves gazdasszonyim, köszönjük tinéktek,/ Hogy minket ennyire már felnevelétek!/ Szarkáktól, varjaktól megoltalmazátok,/ Az ülü körmébőí is kiragadátok./ De azt nem köszönjük, hogy elárulátok/ S minket ilyen kínos halálra adátok./ Ó, bár anyáink is, mikor kotoltanak,/ Költöttének volna, mint bagolyfiakat,/ Most nem kéne látni, ez ily nagy kínokat/ Kikiriii helyett hu-t kiáltanának./ De hiába, így jár, ki kedvez urának/ És nem fogja pártját az ő asszonyának./ Ó, átkozott legyen az a szakácskalány,/ Aki minket kever a fazék oldalán!/ Húsunkból, csontunkból zsíros lé ne főjön,/ Szalonna melléje sehonnan ne jöjjön!/ Inkább akarnánk, hogy tormással főznének,/ Hogy mikor ennének, szemük könnyeznének.

A prédikáció után megkezdődik a kakaslövés. Először a legények lőnek, azután sorra a vitézek. Tizenkét lépés távolságból veszik célba a kakast, illetve a kakasos táblát. A lövésre várakozó vitézek az első sorban.

Annyi biztos, hogy a játéknál használt kakaspuska nagyon régi eredetű. Őse az úgynevezett számszeríj, amit az Apáca melletti vár katonái is használhattak.

Az apák ott állnak a fiúk mögött és biztatják őket: "Nyugodtan célozz, Jani" vagy "A lábára vedd az irányt, akkor fogod a célt" esetleg "Keményen tartsd a puskát, fiam!". Aki pontosan célba talál, az kapja majd az esti gyereklakomán nagydíjként a kakas szívét.

Miután sikerült eldönteni, hogy ki a legjobb, a vitézek sorba álltak, és ének szóval indultak hazafelé:

Gyertek, gyertek, menjünk szállásra!/ Mert mi eleget mulattunk, mulattunk./ Ez a nap nekünk örömet okoza,/ Egy kisi dolgot vígságra hoza./ Amit akartunk megtettük:/ A kakasokat meglőttük./ Ez a nap nekünk örömet okoza,/ Egy kis dolgot vígságra hoza./ Félre tőlünk már búbánat,/ Kakast lőttünk mi, nem nádat!/ Kakast lőttünk mi, nem nádat!

Az apácai kakaslövés leírásához Kisgyörgy Zoltán az Új Életben megjelent riportja, illetve a Háromszék napilapba 1990-ben írt tudósítása mellett a Művelődésben 1956-ban megjelent leírást is felhasználtuk.