A korondi aragonitcsiszoló üzem nem mindennapi története

Knop Vencel története nem Korondon kezdődött. 1872. január 29-én született a mai Csehország területén található Lomnicében. Először geológiát tanult, majd a Hořice kőfaragó és szobrászati iskola tanfolyamának elvégzése után a prágai Vencel-templom restaurálásánál gyakornokoskodott egy évig. Innen iratkozott be a bécsi iparművészeti főiskola kőipari és építészeti szakosztályába, ahol kőipari tervező és tanári diplomát szerzett. A fiatal diplomás tanár 1895-ben vállalt tanári állást az akkor létesített Zalatnai Művész- és Mesterképző Intézet kőfaragó- és kőcsiszoló ipari osztályánál.

Kezdetben ábrázoló geometriát és mértant tanított, kitűnő eredményekkel. A millenniumi rendezvények alkalmával, 1896-ban a „sikeres tanításért" kitüntetést is kapott. Honosítási kérelmét Zalatna község 1903. októberben fogadta el, állampolgári esküt 1904 novemberében teszi le Nagyenyeden. A tanítással párhuzamosan az akkori Kereskedelmi Minisztérium felkérésére és megbízásából gyakran járta a Bánságot és Erdélyt, hogy nyersanyaglelőhely-felméréseket végezzen, s hogy véleményt mondjon egyes kőipari telepekről. Így szerzett tudomást a korondi aragonitról, ami miatt felhagyott a tanári állással, majd a családi vagyont beruházva megalapította Korondon az első székely aragonitcsiszoló vállalatot.

Szőcs Lajos Honismeretben közölt cikke szerint 1909-ben veszi bérbe a Korond község tulajdonában lévő aragonitdombot Tófalvi Ferenc községi bírótól. Az aragonit feldolgozásához szükséges üzem 1914-re készül el, de az első világháború kitörése miatt csak 1918 után működhetett állandó jelleggel, teljes kapacitással. Munkájában nagy segítségére volt 20 évvel fiatalabb felesége, Váné Adél, akivel 1912. április 16-án esküdtek örök hűséget a zalatnai katolikus templomban. Összesen három gyerekük született: Ferenc 1914-ben, Vencel 1916-ban, míg Izabella 1920-ban. Ez a kép még valószínűleg Izabella születése előtt készült.

Knop Vencel a "fehérbányánál" - írja a fénykép melletti megjegyzés. Nyilván arra utal, hogy ott bányászták a fehéres árnyalatú aragonitot. A korondi aragonitról azt mondják, hogy rengeteg áranyalatban megtalálható, de egészen változatosak a források is. Abban viszont nagyjából mindenki egyetért, hogy szín tekintetében több mint 20 félét lehet megkülönböztetni.

Egyébként Korondon három aragonitbánya volt. A nagyjából 3 hold kiterjedésű Csigahegy volt az egyik, amelynek északi és déli oldala volt Knop Vencel tulajdonában. A másik a szintén három holdas Sóhegy, amelyet 27 évig bérelt Korond községtől. A harmadik bánya az Árcsó-hegyen szintén saját tulajdonban volt.

Itt az ideje egy kicsit az aragonitról beszélni anélkül, hogy nagyon belemennénk a részletekbe.

A spanyolországi Aragónia tartományról elnevezett aragonit a kalciumkarbonát rombuszos rendszerben kristályosodó ásványváltozata. A Korond északi kijáratánál körülbelül 1 kilométeres távolságon belül három, egymással párhuzamosan elhelyezkedő aragonithalom tulajdonképpen három telér, amelyek az északkelet—délnyugat csapásirányú és nagy dőlésszögű (70—90°) földkéreg repedések karbonátásvánnyal való kitöltése által keletkeztek. A „korondi aragonit“ tulajdonképpen aragonitnak, kalcitnak és amorf (nem kristályos) kálciumkarbonátnak az elegye. De mivel nem vagyunk szakértői a témának, ennél részletesebb nem is folyunk most bele.

Az üzemről sajnos nem maradt fent családi fotó. Ellenben részletes leírást találunk a Keleti Újság 1938-as számában arról, hogy miként folyhatott itt a munka:

"Az udvaron hatalmas, elfűrészelt aragonittömbök között lépünk be a helyiségekbe, ahol zúgás, nyikorgás közepette folyik a munka. Zugnak a csiszológépek és nyikorog a csiszoló kő, amint a kemény aragonitkockát formálja. Az első teremben a nyersen beszállított hatalmas aragonittömböket fűrészelik először hasáb alakú tömbökre, majd szükség szerint kisebb kockákra. Érdekes, hogy az aragonit fűrésznek nincsen foga. Egyszerű acélpánt és alája homokot hintenek. Az állandóan mozgó fűrész és az aragonit közé szorult homok aztán elvégzi a fűrészelés munkáját. Olyan simáin szeli ketté a hatalmas aragonittömböt, mintha vajat vágnának át egy éles késsel. Közben állandóan víz csorog a fűrészlapra s kimossa az elhasznált homokot, úgy, hogy a fűrészeidnek csak homokot kell szórni időnként az aragonit tömb nyílásába.

Bent a többi termekben már aprólékos munka folyik. A kisebb-nagyobb aragonittömböket formálják át különböző tárgyakká. Kő és vas csiszolóhengerek forognak szédítő sebességgel, minden henger előtt egy munkás, aki a kezében tartott aragonitdarabot csiszolja. Előtte fekszik a minta, a többi a kézügyességre és a szemmértékre van bízva. S az egyszerű, harisnyás székely emberek keze alatt ragyogó gömbökké, karcsú nyakú, kecses hajlású vázákká és leheletfinomságú apró emléktárgyakká formálódik a keskeny aragonit" - írja a lelkes szerző. Akkor még egyáltalán nem volt általános, hogy elektromos árammal működnek a gépek. Az aragonitüzem ebben is úttörő volt a településen.

Amikor Knop Vencel 1941-ben meghalt, még úgy saccolta, hogy 40-50 évre elegendő aragonit van Korond határában. Ezt végül soha nem bányászták ki mind. A családi vállalatot 1948-ban államosították. Előbb a helyi szövetkezet működtette, majd a környék más bányavállalatainak a felügyelete alá került. Megpróbáltak átállni a nagyüzemi termelésre, hogy jövedelmezőbbé tegyék a vállalatot, ezért az addigi kézi fejtés helyett robbantással kísérleteztek. A hozzá nem értés pedig balul ütött ki. A robbantásokra megrepedeztek, szétmállottak az aragonit rétegek. A bányát végül 1957-ben bezárták, a feldolgozóüzemet kerámiaműhelyé alakítottak át.

Ha a család tulajdonában marad az üzem, akkor is lehet, hogy ugyanez lett volna a sorsa. Knop Vencel Brünnben taníttatta a fiait, német nyelvű főiskolát végeztek és mindhármukat arra készítette fel, hogy továbbvigyék a családi üzemet. Ferenc, aki 1944-es besorozásáig, majd haláláig vezette is az üzemet, a kőedényipar felé orientálódott, Vencel építészmérnöknek tanult, míg Izabella, a vállalat pesti kirendeltségét vezette. Onnan tért haza, amikor a fiúk besorozása után anyjuk egyedül maradt a vállalat vezetésében. Végül az 1948-as államosításig vezették együtt az aragonitgyárat.

Ferenc 1944 februárjában így nyilatkozott a Székely Népnek: "Ez már az én életem célja — mondja boldogan.— Közel nyolc éve tanulok, kísérletezem és készülök, hogy átadhassam tudásomat szülőföldem népének. (...) Kiindulva a Székelyföld iparosításának halaszthatatlan szükségességéből, (...) elérkezettnek látom az időt arra, hogy az országrészünkben már régóta nélkülözött kőedényipart meghonosítsuk. Kőedényiparnak nevezik az 1200—1400 Celzius fokon égetett tűzálló agyagtárgyakat. Idetartoznak a tűzálló főzőedények, egészségügyi berendezések, falburkoló lapok, padlóburkoló lemezek, vas- és üvegolvasztó kemencék betétjei. Mindezek és még számos termék nélkülözhetetlen kelléke az ipari fejlődésnek induló Erdélynek. Erdélynek minden adottsága megvan még az adott pillanatban is, hogy ez az új ipar virágzásnak induljon. Adva van a külföldivel vetekedő jobbnál-jobb agyag. Megadta az Isten az ezermesterkedő székely tehetséget. Az ipar nem kíván nagy befektetést. Tüzelőanyag is bőségesen van. Tehát nemzetgazdasági szempontból is ma a legjobban megfelel." Terveiből végül nem lett semmi.

Az aragonitgyár egyáltalán nem volt sikertelen vállalkozás. Egyrészt jelentős jövedelmet jelentett a községnek a gyár működése. Knop Vencel évente több mint félmillió lejt fizetett a község tulajdonát képező egyik bánya bérletéért. Emellett 45 munkást foglalkoztatott a gyárban, akik a korabeli tudósítások szerint nagyszerű fizetést kaptak. 17 lej órabért, ami az akkori falusi megélhetési viszonyok között kétszer-háromszor annyinak számít.

A székelyeket bemutató fotóriport a Magyar Futár 1941-es számából. Arról, hogy mit jelenthetett az aragonitgyár az akkori korondiaknak, Molnos Áron József mesélt 1981-ben a Művelődésnek:

"Korondon volt ugyan két edénygyár is, azonban a különlegességet az aragonit jelentette. Az volt az igazi gyári munkás, aki ott dolgozhatott. Több fényképen is megörökítettük, amint csiszoljuk, simítjuk a korondi drága követ. Mind székely harisnyában, fekete lájbiban vagyunk, mint a két háború közötti korondiak általában. Nagyon szerettem az aragonitot. Ma is őrzök tintatartót, vázát, könyvtámaszt, hamutartót abból az időből. (...) Szép, fényes dísztárgyakat készítettünk, amelyek eljutottak Németországba, Amerikába, Brazíliába, Argentínába is. Úgyhogy a világ bármelyik részén lehet olyan aragonit tárgy, amelyet én formáltam, én csiszoltam."

A Keleti Újság a már említett számában így idézi fel a gyártás folyamatát: "Egy harcsabajuszú székely bácsi művészi kivitelű hamutartót csiszolt. Óriási gyakorlata lehet, szinte oda se néz, csak a keze jár. A végén előveszi a mérőlécet, s úgy mellékesen leméri - hogy nem tévedett-e a nagyságban. Csak úgy mellékesen tette, mert amint a végén kiderül, milliméternyi pontossággal eltalálta a hamutartó méretét."

Az korondi gyárban készült dísztárgyak a világ számos országába eljutottak: királyok, államfők kaptak, rendeltek belőle, és a családi hagyomány szerint mintatárgy van a párizsi Louvre-ban is. A termékeknek Európa és Amerika is piaca volt. Szőcs Lajos kutatásai szerint még a román királyi család is meglátogatta a korondi aragonitüzemet és több dísztárgyat rendelt, még a királyné saját tervezése szerint is. 1944 után Josip Broz Titónak, Jugoszlávia elnökének készült korondi aragonitból díszlámpa, Georgi Dimitrovnak, a Bolgár Népköztársaság elnöknek gyümölcsöstál vagy éppen Gheorghe Gh. Dej első titkárnak írókészlet.

A szovátai Jézus szentséges szíve római katolikus kápolna aragonit oltára, előtte hat gyertyatartó. A korondi üzem egyik legtöbbet emlegetett munkája az oltár, amelyet Knop Ferenc tervezett. Elkészítéséhez 236 darab fehér, csiszolt aragonittömböt használtak fel. A Krisztus-szobor Jálics Ernő szobrászművész alkotása. A Pesti Hírlap 1943. augusztus 14-i száma kissé bulvárosan így írt róla: "Nagy látványossága Szovátának a katolikus templomban e napokban felszentelt aragonit oltár (...) Ennek párját nem találni sehol, hiszen a világ három főlelőhelyének termésével, a brazíliai és kaukázusi aragonit bányákkal vetekszik a korondi aragonit."

Jobbra Knop Ferenc eredeti oltár elképzelése látható.