A korondi aragonitcsiszoló üzem nem mindennapi története
utolsó frissítés: 11:25 GMT +2, 2020. március 2.Az Azopan Fotóarchívum segít felidézni a Knop család gyárának múltját. Az 1914-ben létesült üzemben készült dísztárgyak a világ számos országába eljutottak: királyok, államfők kaptak vagy rendeltek belőle.
Korondról manapság mindenkinek a festett cserép - esetleg a gyapjú ágyterítők, az utóbbi évtizedekben elterjedő, rikító színű kerti törpék vagy éppenséggel a zenélő, kínai műanyag játékok - jutnak az eszébe, pedig nem volt ez mindig így. Orbán Balázs híres leírásában a cserépedényeknek csak néhány sort szentel, megjegyezve, hogy "Korondon minden ember fazekas is" és az ott készült mázatlan és hallatlan olcsó cserépedények fedezik Székelyföld (kivéve Csíkot) konyhakellékeit.
Ellenben lelkes szavakkal ír (sőt, az egyetlen metszet, amit mellékel, az is a fürdőt ábrázolja) a korondi fürdőről, ahová állítása szerint főként - az előpataki és borszéki fürdővel szemben, amit inkább külföldiek szoktak látogatni - a magyarok sereglenek össze. A fürdő történetét röviden összefoglaló Új Élet egyik 1968-as számának cikke szerint a 20. század első évtizedében Székelyföld egyik legolcsóbb és legmodernebbül felszerelt gyógy- és üdülőhelye volt Korondon, amit aztán Szováta fellendülése, a hozzá nem értő vezetés, illetve az 1930-as évek gazdasági válsága teljesen elsodort.
A cserépnek viszont nem jött rosszul az impériumváltás, a világháború után ugyanis megnyílt a fazekasok előtt egy új piac, az ókirályság, ahol igen kelendőnek számított a portékájuk. Vették a hitbuzgó románok az olcsó korondi árut, pománát adtak benne. A hagyomány szerint a pomána résztvevői hazavihették utána a tányért is.
1935-ben Bözödi György így ír az Ellenzékben Korondról: "Ezek a kemencék a régi agyagipar maradványai, ma már csak egyes emberek használják, a faluban lévő két fazékgyár a legmodernebbül felszerelt égetőkemencékkel dolgozik. Nagy konkurenciát is jelent ez az egyénileg dolgozó kisembereknek, akik mennyiség és minőség szempontjából már nem tudják felvenni a versenyt a gyárakkal. Ezek a gyárak pár évvel ezelőtt létesültek, és elkeseredett harc folyt sokáig köztük és a házilag dolgozó fazekasok között. Végül is a gyár került ki győztesen és ma már a házilag dolgozó fazekasok is a gyártól vásárolják meg 1—2 lejért a nyers agyagedényeket és otthon csak kifestik, mázzal vonják be és kiégetik."
A két gyár összesen nagyjából 200 embert foglalkoztatott, háziiparos fazekasból nagyjából 350-400 volt akkortájt a faluban, így a lakosság mintegy harmada élt valamilyen úton-módon a fazekasságból. Az igazi iparos munkának mégsem ez számított, hanem az aragonitcsiszoló üzemben dolgozni. Lehet, hogy nem tartott el annyi embert, de messze földön híressé tette Korondot.
Már az 1868-ban kiadott munkájában Orbán Balázs is megjegyzi az országúttól alig 50 lépésnyire található, lefordított teknő alakú, körülbelül 70-80 láb magasságú dombocskát, "mely szeszélyes alakjával, s ragyogó színpompájával magára vonja a figyelmet, és méltán, mert az a legcsudásabb alakulás, legbámulatosabb teremtménye egy forráskának. Forráskának? Igen, forráskának, egy sósforrásnak, mely e dombtetején fakad fel, melyet az százezred évek türelmével, ragyogó gyémánttalapul (piedestál) rakott le" - írja. De a korondi aragonit kibányászására és feldolgozására még jó negyven évet várni kellett.
"Knop Vencel zalatnai tanár 1908 nyarán tett kirándulásáról szóló beszámolójában említi, hogy a korondiak kezdetleges kemencékben meszet gyártottak az aragonitból és az azt takaró mésztufából, majd két évvel később megszerzi a kutatáshoz és kitermeléshez szükséges engedélyt. Az első csiszolt aragonit dísztárgyakat Zalatnán készítették, 1916-ban pedig a kitermelés fokozódása következtében működni kezdett Korondon az erre a célra épített aragonitfeldolgozó műhely. Így született a korondi aragonit-ipar, amelynek aranykora az 1931 és 1939 közötti időszakra tehető" - írja A Hét 1985-ös számában Szakács Sándor. Akkor már jó néhány évtizede nem működött a Knop Vencel alapította gyár, az épületében akkortájt épp egy autószereplő műhely volt. 1989 után a leszármazottak visszaszerezték az épségben megmaradt egykori üzemépületet. 2012 augusztusa óta egy részében a Knop Vencel Aragonit Múzeum működik.
Knop Vencelt, a családját és a korondi aragonit gyárát mutatjuk most be a fotókon keresztül. Knop Vencel unokája, Bíróné Sebő Éva bocsátotta rendelkezésünkre a képeket.
szerkesztette: Gál László
Kezdetben ábrázoló geometriát és mértant tanított, kitűnő eredményekkel. A millenniumi rendezvények alkalmával, 1896-ban a „sikeres tanításért" kitüntetést is kapott. Honosítási kérelmét Zalatna község 1903. októberben fogadta el, állampolgári esküt 1904 novemberében teszi le Nagyenyeden. A tanítással párhuzamosan az akkori Kereskedelmi Minisztérium felkérésére és megbízásából gyakran járta a Bánságot és Erdélyt, hogy nyersanyaglelőhely-felméréseket végezzen, s hogy véleményt mondjon egyes kőipari telepekről. Így szerzett tudomást a korondi aragonitról, ami miatt felhagyott a tanári állással, majd a családi vagyont beruházva megalapította Korondon az első székely aragonitcsiszoló vállalatot.
Egyébként Korondon három aragonitbánya volt. A nagyjából 3 hold kiterjedésű Csigahegy volt az egyik, amelynek északi és déli oldala volt Knop Vencel tulajdonában. A másik a szintén három holdas Sóhegy, amelyet 27 évig bérelt Korond községtől. A harmadik bánya az Árcsó-hegyen szintén saját tulajdonban volt.
Itt az ideje egy kicsit az aragonitról beszélni anélkül, hogy nagyon belemennénk a részletekbe.
"Az udvaron hatalmas, elfűrészelt aragonittömbök között lépünk be a helyiségekbe, ahol zúgás, nyikorgás közepette folyik a munka. Zugnak a csiszológépek és nyikorog a csiszoló kő, amint a kemény aragonitkockát formálja. Az első teremben a nyersen beszállított hatalmas aragonittömböket fűrészelik először hasáb alakú tömbökre, majd szükség szerint kisebb kockákra. Érdekes, hogy az aragonit fűrésznek nincsen foga. Egyszerű acélpánt és alája homokot hintenek. Az állandóan mozgó fűrész és az aragonit közé szorult homok aztán elvégzi a fűrészelés munkáját. Olyan simáin szeli ketté a hatalmas aragonittömböt, mintha vajat vágnának át egy éles késsel. Közben állandóan víz csorog a fűrészlapra s kimossa az elhasznált homokot, úgy, hogy a fűrészeidnek csak homokot kell szórni időnként az aragonit tömb nyílásába.
Bent a többi termekben már aprólékos munka folyik. A kisebb-nagyobb aragonittömböket formálják át különböző tárgyakká. Kő és vas csiszolóhengerek forognak szédítő sebességgel, minden henger előtt egy munkás, aki a kezében tartott aragonitdarabot csiszolja. Előtte fekszik a minta, a többi a kézügyességre és a szemmértékre van bízva. S az egyszerű, harisnyás székely emberek keze alatt ragyogó gömbökké, karcsú nyakú, kecses hajlású vázákká és leheletfinomságú apró emléktárgyakká formálódik a keskeny aragonit" - írja a lelkes szerző. Akkor még egyáltalán nem volt általános, hogy elektromos árammal működnek a gépek. Az aragonitüzem ebben is úttörő volt a településen.
"Korondon volt ugyan két edénygyár is, azonban a különlegességet az aragonit jelentette. Az volt az igazi gyári munkás, aki ott dolgozhatott. Több fényképen is megörökítettük, amint csiszoljuk, simítjuk a korondi drága követ. Mind székely harisnyában, fekete lájbiban vagyunk, mint a két háború közötti korondiak általában. Nagyon szerettem az aragonitot. Ma is őrzök tintatartót, vázát, könyvtámaszt, hamutartót abból az időből. (...) Szép, fényes dísztárgyakat készítettünk, amelyek eljutottak Németországba, Amerikába, Brazíliába, Argentínába is. Úgyhogy a világ bármelyik részén lehet olyan aragonit tárgy, amelyet én formáltam, én csiszoltam."
Jobbra Knop Ferenc eredeti oltár elképzelése látható.