Jobb esetben minden fesztiválnak megvan a maga sztorija, amit megpróbál eladni. Csak azokat mondom, amelyen idén részt vettem. A Méra World Music azt mondja, hogy ő kicsi és családias, a Double Rise egy kiszabadulási lehetőséget kínál a városból a zöldbe és a nyugalomba, az Electric Castle pedig büszkén hirdeti, hogy nem a miccses és manelés Románia, talán inkább valami pontos európaiságot kínál, ahol minden ki van számítva, ki van találva és meg van csinálva. Az Untold pedig valami varázslattal ámít, aminek sikerül elfeledtetnie a szürke hétköznapiságot. A maguk módján mindenik működik is. A Sziget egy ennél jóval egyszerűbb üzenetet hirdet már jó ideje, amit talán a többségében nyugat-európai közönsége még el is hihet (a helyiek többsége talán ki sem tudja fizetni), mégpedig azt, hogy ők a szabadság szigete, ahol mindenki tényleg szabadnak érezheti magát, ahol senki nem fog beszólni, ha egész nap egy fecskében tolod, ahol annyi szivárványos jelvényt és zászlót akaszthatsz magadra, ha meleg vagy, amennyit csak éppen elbírsz.
A Sziget ugyanakkor nehezen hasonlítható a más romániai fesztiválokhoz, a kisebbekhez egyszerűen csak azért, mert nem. Vicces is lenne egy lapon emlegetni, mert még a nagyobbakat is csak módjával hasonlíthatnánk. Egyrészt mert akkora, hogy szinte felfedezhetetlen. Amikor kiderül, hogy végül csak egy nap leszek ott, csak arra gondoltam, hogy azokat a helyeket kellene megkeressem, amiket végül tavaly nem sikerült. Tavaly még napok múlva is az bosszantott, mint a nyári forróságban egy körülöttünk zümmögő és néha ránk szálló légy, amit legszívesebben csak lecsapnánk, hogy el fogok menni azokra a helyekre, amit tavaly csak a képeken fedeztem fel, így a Civil Sziget vagy a múzeumokat bemutató része a fesztiválnak. Persze valamennyire ismerve a Szigetet és a fesztiválokat ez azért korántsem tűnt olyan egyértelmű vállalásnak, mint így leírva tűnik, mert (másrészt) azért mindegyre botolhatunk valami olyan látványosságba, amivel sikerül jól eltölteni az időt. Szóval hangulatjelentésünk következik a Szigetről, mert annál több most biztosan nem.
képek többsége és szöveg: Gál László
A Szigetnek van egy jól kitalált arculata, amin néhány éve nem nagyon változtatnak, és a fesztiválnak is megvannak az elemei, amelyen nem érdemes évente lecserélni, így mindig találkozni régi ismerős tárgyakkal. És így azok is megcsinálhatják a képet a szívet formázó kezekkel, akik kihagyták a korábbi fesztiválokat.
A főszínpadon se sokat változtattak, és nem is akarnak nagyon lenyűgözni vele, és ez így rendben is van.
Viszont elég hamar feltűnik, hogy időn a Szigetre is tettek ki a '89-es változások 30 éves évfordulója alkalmából táblákat, amin egy pillanatig a romániai eseményekre is megemlékeznek.
És van egy installáció is '89-es események apropóján, amiből tényleg jó felszabadulni.
Normális szigetes látvány, azért ilyet romániai fesztiválon nem nagyon látunk, sokkal komolyabban fesztiválozunk felénk.
Idén is vannak olyan helyszínek, ahová nem jutottunk el. Ilyen például a Luminarium nevű installáció, az MTI viszont ott volt. (fotó: MTI/Mónus Márton)
Sátrak mindenhol. Ha nem váltasz valamilyen prémium kempinget, akkor gyakorlatilag akárhová felhúzhatod, aminek persze lehetnek kellemetlen mellékzöngéi, de ez is hozzátartozik a szigetes szabadsághoz.
Tavaly nem jutottunk el a múzeumokat bemutató helyszínre, idén viszont elmentünk, és ez egyik legemlékezetesebb momentuma marad a fesztiválnak, amikor kecskeméti múzeum bemutatóján az első világháború hivatásos örömlányairól beszéltek, akik a feladatuk a szexuális betegségek visszaszorítása volt a katonák körében, hogy minél többen harcolhassanak.
A Capa központban fotózkodni is lehetett, de mi más is lehetett volna ott?
A fesztivál művészeti központja a nappali szórakozásnak kitűnő, például ki lehetett próbálni, hogy átváltozik-e a béka hercegnővé vagy herceggé. Endrének nem jött össze a varázslat.
Sokan voltunk sok helyről.
A vándorcirkusznál a Holdat felfedező asztronautának is beállhattunk egy kép erejéig.
Néha nehéz különbséget tenni a hivatásos utcaszínész és az egyszerű fesztiválozó között, aki egyszerűen jelmezbe (jelen esetbe francia csendőrjelmezbe) bújt, mert az is szabadság része, hogy azt veszel fel, amit épp szeretnél. (fotó: MTI/Sóki Tamás)
Tavaly a színházi előadásokra sem jutottunk el, idén legalább megnéztük magunknak a helyszínt.
Pedig nem is mindig kell eljutni a színházig, mert bőven akadnak utcaszínészek is. A spanyol Sound de Secá utcaszínház doboscsoportja a képen. (fotó: MTI/Mónus Márton)
Tavaly élő szobrokat sem láttunk, idén versenyt is szerveztek nekik.
Idén amúgy is erősnek tűnik a különböző színpadi, előadóművészeti produkciókban a fesztivál. A képen a francia Cie Ekart nevű társulat Les Dodos című előadása. (fotó: MTI/Mónus Márton)
Ez pedig a szintén francia Compagnie Paris Bénarés nevű társulat Chamoh című előadása. Nekünk csak távolról sikerült elcsípni, nem úgy az MTI-nek. (fotó: MTI/Mónus Márton)
Persze volt mindenféle fesztiválos kellék is, kezdve például az óriáskerékkel. (fotó: MTI/Csoboth Edina)
A különböző támogatók is kitettek magukért, például a Coca Cola nem csak a hideg hűsítővel idézete a telet, hanem idén a dekorációjuk is nagyon karácsonyi volt.
Volt óriásparittya is, 10 ezer forintért ki is lőttek vele. Talán egy külföldinek ez lazán belefér, de sok magyar nem biztos, hogy kipróbálta.
Utolsónak hagytuk a Magic Mirror legnépszerűbb programját, ami idén is ámulatba ejtette. Az ausztrál Briefs társulata hódítja meg a színpadot és a nézők szívét lenyűgöző varietéműsorával.