A Double Rise él, és főleg élni akar
utolsó frissítés: 15:41 GMT +2, 2019. július 10.A tavalyi, finoman szólva nem túl jól sikerült fesztivál után az volt számomra a sarkalatos kérdés, van-e még annyi a Double Rise-ban, hogy tovább éljen.
Az igazán nagy nevek hiányoztak a tavalyi Double Rise fesztiválról, ehhez jött még hozzá, hogy az új helyszín kialakítása sem volt problémamentes, és tetézte az egészet az időjárás: két napig szakadt az eső, ami gyakorlatilag sártengerré változtatta a helyszínt. Összességében elég is volt ahhoz, hogy sokaknak elmenjen a kedve a Székelykő lábánál szervezett eseménytől, és városi, kevésbé körülményes fesztivált válasszanak. A Double Rise-ot megelőző időszakban - amikor már mindenkinek egyértelmű lett, hogy idén egyszerre szervezik meg a marosvásárhelyi Vibe fesztivállal -, pedig már elég világosan látszott, hogyha most sem jön össze a szervezőknek, akkor nem biztos, hogy érdemes lesz még egyszer megszervezniük. Az idei fesztivál után azért egyértelműen látszik, hogy van még fantázia a torockói fesztiválban, a most lefektetett alapokat tovább fejlesztve lehet még nagyokat bulizni Torockónk. Nem véletlenül jelentették be rögtön a fesztivál lejárta után a szervezők, hogy jövőre június 24-27. között ismét lehet velük fesztiválozni.
Az időzítésről külön is érdemes néhány szót ejteni. Az egyértelmű, hogyha a két városi fesztivál között kell a Double Rise-ot választani, amelynek sokszor a megközelítése sem egyszerű, akkor nem nagyon tudnak jól kijönni belőle a szervezők. Márpedig a marosvásárhelyi Vibe a 16-26 év közötti korosztály jelentős részét el tudja vinni a Double Rise elől - a hivatalos adatok szerint 48 ezer látogatójuk volt, míg a Double Rise 27 ezer résztvevővel zárt -, és a kolozsváriaknak sem feltétlen opció a fesztivál, hogyha a Sétatéren éppen Jazz in the Parkot szerveznek. Lehet, hogy sokszor nem tudatosítjuk, de szerintem ebben masszívan benne van az is, hogy egy városi fesztivál infrastruktúra szempontjából előnyösebb helyzetben van. Elég csak arra gondolni, hogy nem nagyon kell az utak közvilágításán gondolkodjanak, márpedig az elmúlt években tapasztalhattuk, milyen bosszantó lehet, ha a mezőn tök sötétben kell sétálni a Double Rise-on. Idén ezt már megoldották.
És akkor hol van még az, hogy sokkal könnyebb, látványosabb, kényelmesebb fesztivált szervezni, ha a csatornázás csak egy kicsit is besegít az esővízzel. Elég csak az Electric Castle-re gondolni: ők sem úgy születtek, hogy egyből tudták, mihez kezdjenek, ha nagy mennyiségű eső áztatja el az egész fesztivált. És ehhez képest az Untold szervezői készen kapják a város infrastruktúráját. Nem meglepő, hogy az Untold könnyedén el tudta szippantani a fesztiválélményre vágyókat, akiknek az számít, hogy fesztiválon legyenek, de az nem feltétlen, hogy melyiken.
Rég volt már város Torockó, és azért ezek az infrastrukturális körülmények hiányoznak, így egyértelműen akkor lehet esélye a Vibe-bal és a Jazz in tha Parkkal szemben, hogyha nem szervezik egyszerre. Plusz a programkínálatban is fel tud nőni a feladathoz, hogy elcsábítson fesztiválozókat. Azt már most tudni, hogy jövőre nem esik egybe a Double Rise a Vibe-bal, mert a DR bejelentése után azért a vásárhelyi fesztivál szervezői is igyekeztek gyorsan kitűzni a jövő évi dátumot: július 2-5. A Jazz in the Park egyelőre csak annyit közölt, hogy jövőre is lesznek. Ha pedig azt is hozzászámoljuk, hogy a Double Rise közönségének egy jelentős részét tehetik ki a népzene és néptánc iránt érdeklődők, akkor talán még az is számíthat valahol, hogy nem szervezik egyszerre a csíkszeredai Ezer Székely Leány Napjával...
Amúgy a Menjünk ki a zöldbe!, távolodjunk el a várostól teljesen jó irány, azért az látszott, hogy a résztvevők jelentős része fel tudta venni ezt a piknikező hangulatot. De ezen még kell dolgozni, hogy több embert tudjanak így megszólítani.
Ha már felvetettem, akkor érdemes egy kicsit a zenei programkínálatnál is elidőzni. Idén végre egyértelműen látszott egy irány, hogy kit akarnak megszólítani. Az más kérdés, hogy nem feltétlenül sikerült mindig. A jól megszokott népzenei és magyar előadók mellett idén nyitottak a nemzetközi és román előadók felé is, és minden estére jutott legalább egy nem is akármilyen nemzetközi név. De az is látszik, hogy egyelőre nem nagyon tudták ezekkel a főleg rétegzenét játszó zenészekkel megszólítani a nagyközönséget, legalábbis a GusGus vagy az Asian Dub Foundation romániai vagy magyarországi közönsége, törzsrajongói eléggé hiányoztak. Egyelőre úgy látszott, hogy a Bagossy Brothers Company vagy a Tankcsapda sokkal több embert fogott meg, mint a nemzetközi előadók. Különösen érdekes volt, elbeszélgetve a közönséggel azt tapasztalni, hogy a Tankcsapdát említették a legjobban várt zenekarként.
És bár összművészeti fesztiválként határozzák meg a fesztivált, azért a délután eltöltésére - egy kicsit túlozva -, még mindig a kocsmaasztal támasztását tartják a legjobb programnak a fesztiválozók. Azt sem feltétlenül a fesztiválon. Ezen a területen tényleg ideje lenne egy alapos bővítésnek, és nem feltétlen csak a konkrét művészeti projektekre gondolok, mert azok tényleg okésak, hanem a Székelykő megmászásán túli programokra, ami lefoglalja a fesztiválozókat. Olyasmi, amitől tényleg fesztiválos lesz, amire visszagondolva kedves emlék a fesztivál még decemberben is, amikor meg kell vásárolni a jövő évi bérletet. Közösségi fesztiválos élményt, mint az első években szervezett, nagy közös zenélés a falu utcáin, amiből mára semmi sem maradt.
Szöveg és néhány kép: Gál László