Volt egyszer egy Kelet-Európa: Ilyés Zalán képei megmutatják, hogy állt meg az idő Romániában
utolsó frissítés: 17:20 GMT +2, 2019. június 20.A székelyudvarhelyi fotós meghökkentő, mégis hétköznapi képeken ragadja meg azt a balkáni hangulatot, amiről úgy hiszi, hogy csak nálunk lehet látni.
Olyanok, mint egy füllesztő nyári délután, amikor jóllakottan könyöklünk egy pohár hideg sör fölött, egy szál égő cigivel a kezünkben, és úgy érezzük, mintha minden porcikánkra ólomsúlyokat kötöttek volna, hogy megmozdulni is alig tudjunk. Közben egy szemtelen kósza légy zümmög táncolva körülöttünk, néha provokáló közelségbe merészkedik, de azért a kimerevített idő nyugalmát nem háborgatja nagyon. Pontosan ilyen érzésünk van, amikor Ilyés Zalán képeit nézzük a Volt egyszer egy Kelet-Európa sorozatából.
Ilyés elmondása szerint nem hagyományos módon, a megszokott rendszerben dolgozott ezeken a képeken, nem kigondolt egy témát és egy címet, majd folyamatosan készített hozzá képeket, hanem egy többéves folyamat részeként készültek utcaképek Erdély-szerte, majd ezekből készített egy válogatást. Meghökkentő, mégis hétköznapi képeket válogatott össze, amelyben a mindennapok szürreális pillanatait ragadja meg. "Ha az utcán látjuk, akkor talán fel sem tűnik, de ha egy fotón, akkor egyből leesik" - teszi még hozzá.
Amint meséli, a "balkáni hangulatot" akarta megragadni, amiről úgy hiszi, hogy Európában csak felénk lehet még látni, mert például Németországban biztosan nem ütközünk bele. "Van pl. az a játszóteres jelenet, mellette az ortodoxiára utaló kereszttel. Ilyet én Románián kívül nem igen láttam más országokban. Elég groteszknek tűnt számomra" - magyarázza.
És van ezeknek a képeknek egy olyan hangulata is, mintha még megállt volna az idő még az előző rendszerben, és nem is történt volna azóta semmi. Pusztuló épületek, napfürdőző öregurak, bújócskázó vagy éppen focizó gyerekek a szereplői, mintha régi korok figuráit látnánk. Mintha a zakatoló retrovonatra felülve nosztalgiáznánk is irántuk, pedig Ilyés már a rendszerváltás után született, emlékei legfeljebb a rendszerváltás utáni posztkommunista hétköznapokból lehetnek, illetve az alapján dolgozhatott. Ahogyan fogalmazott: "amit elmeséltek a szülei generációjába tartozók. Emlékfoszlányok. Amikor látunk egy gyárat, amiről a szüleim mesélnek, hogy ezek az ő fiatalságuk idején milyen menő dolgok voltak".