Hess páva, hess páva, Királyné pávája: az alsósófalvi pünkösdi szokást elevenítjük fel
utolsó frissítés: 11:12 GMT +2, 2019. június 12.
Az 1987-es hesspávázást mutatjuk be az Azopan fotóarchívum képein.
A '82-es legendás alsósófalvi farsangtemetés és a parajdi húsvéti hajnalozás felidézése után most ismét Bálint Zsigmond és Barabás László közreműködésével mutatunk be egy sóvidéki szokást: az 1987-as alsósófalvi hesspávázást.
A sóvidéki hesspávázás (és királynézás) a pünkösdi király- és királynőválasztás szokáskörébe tartozó, gyermekek által gyakorolt népszokás. Barabás László vonatkozó tanulmánya szerint a pünkösdi király- és királynőválasztást Európa népei „a Balkántól a brit szigetekig” változatos formákban gyakorolták. A magyar pünkösdi királyválasztás a történelmileg jól dokumentálható szokások közé tartozik: már a XVI. században „pünkösdi királyságinak nevezték a múló, értéktelen hatalmat, a XVI-XIX. századi adatok pedig a versenyek keretében választott pünkösdi királyról szólnak.
A XVII-XVIII. századtól ismert egy másik szokásforma is: a falu legényei és leányai közül választott pár - király és királyné - virágokkal feldíszítve járta körül a falut. A szokás meglétét és régiségét bizonyító egyik legelső adat Csíkkozmásról származik, ahol az 1692. évi egyházközségi határozat megtiltja „a királynéasszony-ültetés”-t: „Eleitül fogva régi időben is mindenkor tilalma volt a sátoros ünnepeken való táncolásnak, királynéasszony-ültetésnek, mely pogányoktól maradott szokás ezután is tilalmas." A XIX. században mindkét szokásformáról szólnak a források, századunkra viszont élő gyakorlatként leginkább csak a kislányok királynőválasztása maradt fenn.
Sóvidéken a hesspávázást Alsósófalván kívül Parajdon, Felsősófalván, sőt még a XX. század elején Szovátán is gyakorolták. A földrajzilag távolabb eső, de néprajzilag a Sóvidékhez tartozó Siklódon a szokás neve királynézás; ott a 70-es évek közepéig gyakorolták.
A szokás felidézésében Barabás László a Mentor Kiadónál 2000-ben megjelent, Aranycsitkók, maszkurák, királynék: erdélyi magyar dramatikus népszokások című könyvét használtuk, ebben írja le a hesspávázást és királynézást Sóvidéken.
szerkesztette: Gál László
Barabás leírása szerint a XX. század elején még a nagyleányok jártak hesspávázni, de század közepén már a 10-12 éves leánykák voltak a szereplői. 5-8 fős csoportokban indultak neki egy hasonló korú fiú társaságában. A fiú volt a kirój. Parajdon mindig fiú volt a király, Alsósófalván leánykákat is öltöztettek királynak. A leánykák maguk közül egyet - a legkisebbiket - kirájnénak választják. Régebb Alsósófalván a királyon és királynén kívül kirájleányt is választottak; más névváltozata koszorúsleány vagy kisnyoszojó. A többiek, akik a zászlókat viszik, a ludak. Legfontosabb feltétel, hogy a szereplők mind jó énekesek és bátor fellépésűek legyenek. A királynak nem kötelező énekelnie; neki - amint látni fogjuk — más feladatai vannak.
A hesspávázók jó előre megszervezték a csoportot, hogy ki legyen a király, ki a királyné, kik és hányan legyenek a ludak. Még néhány énekpróbát tartottak, hogy összeszokjanak. A kijelölt időben összegyűltek valamelyikük házánál, és szerepüknek megfelelően felöltöztek. A különlegesebb ruhadarabok és kellékek előállításában a szülők is segítettek. A király kartonból készült, cukorsüveg alakú csákót viselt, a királyné a menyasszonyéhoz hasonló hosszú, fehér ruhába öltözött, haját kiengedte, fejét virágkoszorú vagy párta díszítette. A ludak sóvidéki népviseletbe öltöztek. Legfontosabb kellékük a zászló. A század közepén még ez rúdra kötött fehér abrosz volt, rajta fejkendő és zsebkendő, a rúd végén szalagok és egy csokor pünkösdi rózsa. A zászlódíszekből a 80-as évek végére csak a fejkendő maradt; Parajdon színes-mintás műanyag fejkendőket erősítettek pálcára. Alsósófalván 1980-ban - értelmiségi kezdeményezésre - ismét elővették az egykori abroszokat.
A hesspávázó csapat a kora reggeli órákban indult. Alsósófalván pünkösd vasárnapján, Parajdon pünkösd hétfőjén járták be a falut énekelve. A képek készítésének idején úgy mondták, hogy addig járnak, „amíg bírják hanggal, amíg bírja a lábuk”, korábban azért az egész falut bejárták. Akkor csak az első harangszóig illett hesspávázni.
A menet élén a király haladt, bal oldalán a királyné, Sófalván közöttük ment a királyleány; utánuk két sorban jöttek a zászlósok. Alsósófalván és Parajdon is Hess páva, hess páva kezdettel indult az ének. Mindkét faluban ugyanarra a dallamra - kevés eltéréssel - ugyanazt a szöveget énekelték. Barabás László 1980-ban a következő dalt gyűjtötte Alsósófalván: 1. Hess páva, hess páva,/ Kirájné pávája,/ Ha én páva volnék,/ Jó reggel felkelnék. 2. Fojóvízre mennék,/ Fojóvizet innék,/ Szárnyam csattogtatnám,/ Szép toliam hullatnám. 3. Szép leány fölszedné,/ Bokrétába kötné,/ Az ő kedvesének/ Kalapjába tenné. 4. Ludaim, ludaim,/ Tizenketten vagytok,/ Mind a tizenketten/ Flófehérek vagytok. 5. Kettő köztük barna,/ Harmadik az anya,/ Hát a negyediknek/ Mi legyen a párja? 6. Elhajtottam ludam/ Szentgyörgy közepébe,/ Elküldtem uramat,/ Hajtsa haza ludam. 7. Gyere haza, ludam,/ Maradj oda, uram,/ Ne maradjon szegény,/ Mert jó pipás legény. 8. Jó lesz komondónak (!),/ Kemencedugónak,/ Hess páva, hess páva,/ Kirájné pávája. 9. A pünkösti rózsa/ Ki haj lőtt az útra./ Gyere be, viola,/ Szakassz egyet róla. 10. Én már szakasztottam,/ El is hervasztottam,/ De még szakasztanék,/ Hajóra találnék. 11. Hajóra, ha szépre,/ Szép szál szeretőre,/ Hess páva, hess páva,/ Kirájné pávája.
A hesspávázók énekének hallatára minden háznál kinyitották az ablakokat és a kiskapukat. A felnőttek az utcára tódultak, magukhoz intették a királyt, és átadták adományukat. Ennek összege változó volt, 25 banitól 5-10 lejig alakult korszakok és ismeretség függvényében. Nagyobb összeget ismerősöktől, rokonoktól kaptak. Az összeget a játék végén elosztották: a király és a királyné, vagyis a rangosok rendszerint nagyobb arányban részesültek belőle, mint a közrendbéli ludak. A király az adományt mindenkinek így köszönte meg: "Köszönöm hálásan, hogy így ellátának,/ Üres marékkal el nem bocsátának." A királynak kellett ének közben észrevennie, hol, melyik kapuban jelent meg valaki, ki akar adományt adni; akkor megállította a csapatot. Míg átveszi az adományt, addig a többiek pihentek.
A hesspávázást régebb általában az egy utcabeli gyermekek szervezték, amikor Barabás László gyűjteni járt, már baráti körök, iskolai osztályok szerint szerveződött a hesspávázó menet, egy-egy évben tíz, sőt még ennél is több. Az alsósófalviak akkor rendszerint még Parajdot is végigjárták. Eredetileg egy-egy korcsoport két-három éven át hesspávázhatott (9-12 év között), a nagyobb leánykáknak már szégyen volt az „utcát róni”. Később ez a rend már felbomlott, még óvodás csapat is járt.
Barabás László beszélget a hesspávázókkal. Elmondása szerint a hesspávázó játék eredetére több helyi, népi magyarázatot hallott. Simófi Zsigmond egy mesebeli, pávajárású, örökké elégedetlen, tükörbe néző királynőtől eredezteti; öt szólította volna a király „hej pává”-nak, „hess pává”-nak. Érvelése szerint e mesei magyarázat mögött inkább egyéni fantáziát gyaníthatunk.
Leírása szerint elterjedtebb egy más magyarázat. Sükösd Dénes (Alsósófalva, szül. 1893) szerint a hesspávázás a sójoggal volt kapcsolatban. A parajdiak meg a sófalviak a szájhagyomány szerint sójogi panaszukkal Mária Terézia császárnőhöz fordultak. A panasz kivizsgálására küldött császári kamarás fogadására és jóindulatának megnyerésére öltöztették volna a gyermekeket hesspávásoknak. Ez a magyarázat is csak néhány idősebb ember emlékezetében él. A középkorúak és fiatalok nem ismernek semmiféle magyarázatot: „Ijen a szokás” - mondják.
