Meghótt már a vén Dobai: egy emlékezetes farsangtemetést idézünk fel Alsósófalváról
utolsó frissítés: 12:56 GMT +2, 2019. március 12.Az utolsó "igazi" farsangtemetésen ott volt Bálint Zsigmond is, az ő képeiből készítettünk most egy összeállítást.
Manapság inkább már turista látványosságok a maskarás farsangtemetések. Erdélyben talán a torockói Farsang Döme-temetése vonzza a legtöbb embert, az kapja a legnagyobb médiafigyelmet, de híres az alsósófalvi téltemető bolondozás is. Ebben az összeállításban most egy 1982-es farsangtemetést idézünk fel a marosvásárhelyi Bálint Zsigmond fotóival, aki a '70-es évek elejétől rendszeresen fényképezte az erdélyi falvak tárgyi és szellemi néprajzát, a rendszerváltást követően pedig a változó falvak mindennapjait. Az évek során számos néprajzi kiadvány képanyagát készítette. Fényképei egyaránt megjelentek könyvekben, albumokban, folyóiratokban, internetes fórumokon.
Előtte viszont még egy rövid bevezető farsangról és az alsósófalvi farsangtemetésekről. A farsang ugye vízkereszttől (január 6.) húshagyókeddig (a húsvétvasárnap előtti 47. nap), a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése. A paraszti élet hagyományos rendjében a maszkos mulatságok, a szórakozás időszaka volt, amikor a mezőgazdasági munkákban rövid téli szünetet, pihenőt iktattak be, és amikor a keresztény liturgikus naptárban sincs semmi olyan jelentős vallási ünnep, amely tiltaná a bolondozást. A magyarság farsangi rítusai és hiedelmei főként a három utolsó farsangi napra, farsangfarkára (a tél és a tavasz fordulójára) összpontosultak, de a farsangi ünnepkör a maszkos alakoskodások, a fonójátékok, a farsangi bálok és sokféle egyéb mulatság alkalma is volt. Az összejövetelek, társas házimunkák a hosszú téli estéken alkalmat teremtettek a fiataloknak a párválasztásra. Emellett a farsangot a közelmúltig a fiatal párok egybekelésének szerencsés, sőt, kötelező idejének tartották, fogamzásra alkalmas időszaknak.
Jellegzetes farsangvégi szokás volt (és még ma is az) a dramatikus játékok legismertebbikének, temetési paródiáknak előadása, mert össze lehetett kapcsolni a farsang temetésével. Ilyenkor a farsangot élő személy vagy bábu alakjában tréfásan eltemették (esetleg elégették). A farsangtemetés szokása az egykori leírások szerint általános lehetett az erdélyi magyarság körében, manapság a legtöbb helyen már megszűnt vagy csak felújítva gyakorolják. Nem kivétel ez alól a bevezetőben már említett Alsósófalva sem.
Az alsósófalvi (és nem csak, mert egész Marosszék) farsangtemetések talán legjobb ismerője Barabás László, mi a témában írt doktori dolgozatát használtuk a legtöbbet ennek a cikknek az összeállításakor. "Farsangtemetési paródiájuk életet, reményt sugárzott, a nehézségekkel, még a halállal is dacoló kedvet. Kinevették és dacoltak azzal a társadalmi halállal, tetszhalott állapottal is, amelyben akkor, 1982-ben mindannyian léteztünk" - írja doktori dolgozata bevezetőjében arról a farsangtemetésről, amelyet ebben a fotóriportban mi is bemutatunk, és amely egyben egy korszak utolsó farsangtemetése volt. Akkor még azok temették a telet, akik a két világháború között fiatalként megtapasztalták, hogy milyen egy "igazi" fársángtemetés.
Persze a farsangi periódus játékai nem megkövült maradványok, hanem dinamikusan változó kulturális alkotások, ilyen szempontból legfeljebb annyiban tekinthetünk igaziként a két világháború közötti farsangtemetésekre, hogy nem egy irányító (tanító vagy kántor) által felújított játékok, megkoreografált szabadtéri előadást adtak elő, hanem spontánabbul történtek az események, a résztvevői azt gyakorolták, amibe belenevelődtek. Volt még egy folytonossága a játéknak, és egyben változatosabb is volt, mert nem egy előre megírt szöveget adtak elő, hanem lehetőség volt a változtatásra, változatosságra is.
A farsangtemetés alsósófalvi változatában egy szalmabábut (Ilyést) vittek/visznek körbe a falu utcáin. A szokásjáték bevett szereplői a halottvivők, a siratók, a maszkurák és a búcsúztató volt. A temetési menetet utánzó zajos, éneklő, a böjt jelképeit hordozó menetben régebb csak (fiatal) házasemberek és legények vehettek részt, az asszonyok legfeljebb a szalmabábú felöltöztetésében segédkeztek a fonóban, illetve a felvonulás során válhattak aktív nézelődővé. Vagy éppenséggel külön farsangtemetést szervezhettek, csak nőknek. Napjainkra ez már megváltozott, asszonyok átvették a siratók szerepét.
A farsangtemetés a húshagyókeddi mulatság után kezdődött, hamvazószerdán reggel. Ezeknek a mulatságoknak és báloknak egész rendszere alakult ki a faluban, gyakorlatilag minden felnőtt korosztály mulatott ezen az éjszakán, így a temetés gyakorlatilag mámoros fővel zajlott. A felvonulás indulhatott a bálokból, a kocsmákból, vagy valamelyik házi mulatságból is. A játékhoz a szereplők átöltöztek: a maszkurák rongyos ruhát vettek magukra és kifordított bundát, és bekormozták az arcukat, a siratóasszonyoknak öltöző férfiak pedig hosszú fekete szoknyát vettek nadrágjuk fölé, hátukra hárászkendőt terítettek. A temetési menetben a maszkurák vitték a böjti ételeket, rúdra kötözött hagymakoszorúkat lengetek és a botok végére tűzött savanyított káposztafejekkel kínálták a járókelőket. Így tódultak ki az utcára, ahol jajgattak és nagy lármát csaptak, hogy felhívják magukra a figyelmet. A nézők, bámészkodók közül innentől bárki a játék aktív résztvevőjévé válhatott. Az egykori falusiak szerint a játék akkor sikerült jól, ha a rátermett siratók és maszkurák, akiket fogott a figura vállalkoztak a bohóskodásra.
A temetési menet a bevett temetési rend szerint alakult. Elől mentek a hagymakoszorúkat lengető maszkurák. Középen vitték a testet, a szalmabábut, majd utána következtek a siratók. Legtöbbször a báli zenészeket is megfogadtak, akik vidám, kocsmai énekeket fújtak és húztak. A temetési menet az utcakereszteződéseknél vagy más nevezetes helyeken megállt, a szalmaembert letették a földre, és körülállták. A búcsúztató vagy valamelyik halottvivő szomorúan adta tudtára a falunak a gyászhírt. Ez után kezdődött a siratás, aminek a szövegét a férfiak elnyújtott, gyászos hangon recitálták, a valóságos halottsiratás mintájára. Egy komédiás ember teljesítményére évtizedek múltán is felemlegették Alsósófalván. A halottat végigvitték a falun. A siratási jelenetet több helyen megismételték. Le-letehették a vénleányok háza előtt is kicsúfolva ezzel azokat, akik nem keltek el a farsangban, de a hozzátartozók általában figyeltek arra, hogy ne prédikálják ki a leányt, ezért jó előre már pálinkával kínálták a halottvivőket. Általános volt a legtöbb háznál itallal, kaláccsal, süteménnyel kínálták a menet tagjait. Azokat is a kiprédikálhatták, aki másképpen került összetűzésbe a falu véleményével, például sokat pereskedett a rokonaival, szomszédaival. Menet közben a siratási jelenetek előtt és után a maszkurák hamuval szórták meg a járókelőket, bámészkodókat. A bohóskodás néhány óráig tartott, belenyúlt már a délelőttbe. A játékot a faluvégen vagy valamelyik kocsma előtt fejezték be. Elbúcsúztatták a szalmabábut, majd elégették. Égetés közben vagy közvetlenül utána pedig már táncra kerekedtek. A farsangtemetés befejezésével a házasemberek és a legények énekelve visszatértek a kocsmába, ahol tovább folytatták a mulatást.
A leírt rend szerinti farsangtemetések először az '40-es évek második felében kezdtek kimaradozni, majd huzamosabb ideig egyáltalán nem jártak. Az '60-as évek végén tanítói kezdeményezésre és szervezéssel újították fel a falu hagyományos táncaival együtt, de akkor még színpadon mutatták be. Barabás László kutatásai szerint 1971-ben rendezték meg újra a farsangtemetés utcai formáját. A felújított formában viszont nem férfiak voltak a siratók, hanem nők vállalták a szerepet, aki asszonyi önkifejezésként is játszották. A maszkurák és halottvivők megmaradtak eredeti szerepkörükben, de kivált közülük és a legfontosabb szereplővé lépett elő a búcsúztató, akinek a neve pap lett. Mint játékmester, ő vezeti az egész temetési menetet. A farsangtemetésnek ezt a szervezett formáját néhány évig gyakorolták, majd az is abbamaradt. 1982-ben előzetes szervezés után elevenítették fel a játékot az idősek, és az a társaság többet már nem szervezett farsangtemetést.
Legközelebb 1986-ban újították fel a szokást, de már a fiatalok. Barabás László kutatásai szerint azóta is rendszeresen megszervezik a temetést. Ekkor már előre megírt forgatókönyv szerint, az idős adatközlőktől gyűjtött és az 1982-es farsangtemetésen lejegyzett szövegeket és siratóparódiákat adtak elő. Az új szövegkönyv a korábbi spontán siratások szövegét felhasználva új szereplőket generáltak, megnőtt a temetési menet állandó résztvevőinek száma, a siratóasszonyokon, halottvivőkön és a búcsúztatón kívül például megjelenítették Ilyés fiát és komáját is. Ekkor már a menet fogadtatásra kisebb asztalt terítettek, széket tettek a kapu elé, s arra ételeket: főtt krumplit, hagymát, túrós puliszkát, savanyított káposztát, pánkót, kürtőskalácsot és bort. A keresztvivő a várakozókról és a megterített asztalokról látta, értesült, hogy ott meg kell állni, nem kötelezően az útkereszteződéseknél. Ekkortól várt egyre inkább bevetté az a közvélekedés, hogy a farsangtemetésen csak fiatalok (lehetőleg házasság előtti legények és leányok) vegyenek részt, mert csak nekik való. Azokat az idősebbeket, aki még beálltak a fiatalok közé, megszólták.
Időnként alkalmi figurák is feltűntek a temetésen, például a "90-es farsangtemetési menet legérdekesebb alakja a két hónapja kivégzett diktátor, Nicolae Ceaușescu gúnyportréja volt. A Ceaușescut megjelenítő leány fekete férfiöltönyt vett magára, a diktátor képét utánzó gáz álarcot, arra a jellegzetes micisapkát. A mellét teleaggatta kitüntetésekkel, a hátát feliratos plakát borította: A fegyveres erők legfőbb gyilkosa. A kezében egy kicsi, kartonból készített koporsót vitt, amit a szalmabábu elégetésekor a tűzbe dobott. A menetben a halottvivők mellett haladt, szabad kezével komikus mozdulatokkal mutogatva a kitüntetéseire, hol a plakátra, hol a koporsóra. A falu központjában, a kocsma előtti téren Ilyés siratása után a pap nem is a szokásos búcsúztatót olvasta fel, hanem egy másikat, amelyben együtt búcsúztatták a farsangi szalmaembert és a kondukátort.
Akit még részletesebben érdekel a téma, esetleg a változás utáni farsangok hangulatára részletesebben is kíváncsi, annak ajánlom Barabás László többször emlegetett doktori dolgozatát, de mi inkább nézzük meg az 1982-es eseményeket.
Derültséget váltott a siratóasszonynak öltözött Szász Márton öltözete is. Ő az előző temetésen még halottvivő volt, akkor a pantallónadrágjára szoknyát húzott. Fejére világos színű kendőt kötött, pulóverének mellét az asszonyok pedig ronggyal kitömték.
A maszkurának öltözött és siratóvá is előlépett Bálint Gáboron, valamint a játékvezető Sükösd Károlyon kívül a többi férfinak alárendelt, passzív szerepe volt. Vitték, mutogatták a böjt jelképeit és együtt énekeltek az asszonyokkal. Különösebb utcai játék nem volt, nem is hamvaztak.
