2022. december 3. szombatFerenc, Olívia
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Repülés a „Nagy Zöld” felett

LÉGI FOTÓK

utolsó frissítés: 11:15 GMT +2, 2015. január 9.

Lengyel Péter lélegzetelállító légifelvételeken mutatja be, miért is olyan fantasztikus a máramarosi táj.


szöveg és fotók: Lengyel Péter

Fentről azonnal és látványosan érzékelhető, mennyire zöld a táj, élvezheted a zöld milliónyi árnyalatát. Láthatóvá válik innen a zöld növényóceán: fák és füvek, termesztett- és mocsári növények, sziklákon élő fajok... növénytársulásokba tömörülnek és élik zöldellő, virágzó életüket. A növénytársulások alkotják az élőhelyeket, különböző adottságaikkal és mégis egy tájegységbe egyesülve. E vegetáció biztosítja a létfeltételeket más élőlények számára is, így lehetővé válik, hogy élhessenek itt medvék, szirti sasok, emberek. Növényzet nélkül itt minden egy kopár, sziklás sivatag lenne.

Máramarosnak számtalan megközelíthetetlen, illetve nehezen megközelíthető helye van. Még ha áttörsz a cserjéseken, bokrokon, akkor sem fogod látni a fáktól az erdőt. Ha valaki a Radnai-havasok, a Cibles, vagy a Kőhát rejtett ösvényein jár, észreveheti azokat a jellegzetességeket, amelyek közelről láthatóak, de egy átfogó perspektívája nem lesz a hegyről, mint tájegység. Nem észlelheti a sziklák formáját a megfelelő szögekből, nem érezheti az erdők reális kiterjedését és jelenlegi állapotát, míg ha a levegőből nézi, ez választ adhat a kérdéseire. Egy ilyen repülés segíthet felmérni Máramaros ökoszisztémáinak valós állapotát és az emberi beavatkozások mértékét is. E nézőpontból feltárhatóak a vidék jellegzetességei, jobban annál, mintha csak a földfelszínen bóklásznánk, és új összefüggések megértésére is nyílhat lehetőség.


Természetesen innen fentről nem láthatsz lepkéket, virágokat, apró madarakat,

ez a fajta távolság azonban segít a nagyobb tájegységek mintázatát értékelni, a tájat domináló ökoszisztémákat jobban érzékelni, körvonalazni, megérteni. Két magassági szint különíthető el: egy magasabb hegyvidék és egy alacsonyabb, medencei dombvidék. Tulajdonképpen a hegyvidéki régió nagyjából megőrizte természetes aspektusait, a medence dombvidékeit pedig radikálisan átalakította az emberi tevékenység. Innen, a medence nagy területeiről eltűntek az erdők, melyek egykor beborították a térséget. Néhány kivétel létezik még, apró erdőfoltok, védett területek formájában.

A hegyvidéken azonban az erdő az úr, bár itt is sok helyen látszanak az erdőirtás nyomai. Különböző életkorú rengetegek vannak, sok a fiatal, kevés az öreg erdő. Vannak nagy kiterjedésű füves területek is, például István-mező a Kőhát vulkáni fennsíkján. Régóta kivágták innen az erdőt, ma legelőként szolgál. Nyáron juhnyájak, tehenek bóklásznak erre, lovak legelésznek, bivalycsordák uralják a vidéket.


A hegyvidék tőzeglápjai annyira kicsik és szétszórtak, hogy ritkaságnak számítanak


az erdőségek és füves területek méreteihez képest. A Hernécsi-láp (Iezerul Mare) fentről kitűnően elválik a táj többi részétől, közepében a csillogó víztükörrel. Ugyanennyire szépen látszik a Tăul Chendroaiei a Gutin-hegység Kakastaréja alatt. Eldugottabb viszont a Tăul Morărenilor tó, a Gutin-hegység és Bréb közötti erdős-bokros-tisztásos vidéken.

A máramarosi táj méreteihez viszonyítva kevés itt a Sziklás terület, csak a legfelsőbb szinteken található egy-egy nagyobb, összefüggő kőtenger: a Radnai-havasokban, a Ciblesben, a Gutinon, a Máramarosi havasokban, és néhány területen a Kőháti vulkáni fennsíkon. Ezek azonban annyira látványos helyek, drámaiak és romantikusak, hogy sok turistát vonzanak a térségbe. Ha megcsodáljuk a Mosolygó-tavat, a Beszterce forrását, vagy a Radnai-havasok óriási szikláit, átérezhetjük, mennyire látványos az itteni táj. E magas térségekben kriofil fajok egyedei élnek, olyan lények amelyek a hideg, szélsőséges időjáráshoz alkalmazkodtak.

A Máramaros-medence nagy részét falusi aspektus jellemzi, kis parcellás, megművelt terültekkel, füves és bokros helyekkel, erdőfoltokkal. E mozaikosság egy rendkívüli biológiai sokféleségnek ad lehetőséget a létezéshez. Ahogyan lefele haladunk, a nagy erdőségek az erdős legelőknek adnak teret, majd még lejjebb a megművelt mezőgazdasági területek következnek, addig, míg az erdőkre csak néhány facsoport emlékeztet. Fentről a folyóvizek kevésbé láthatóak, csak egy-egy helyen csillannak meg a nagyobb folyások, mint kígyózó erecske a tájban. A magasabb régiókban csak a vidék geomorfológiai részleteiből következtethetünk, sejthetjük, hogy lent a völgy mélyén egy patakocska csordogál.

Láthatod, ahogy tőled lejjebb ragadozó madarak keringenek a levegőben: ha a vízhez közel ereszkedsz, megcsodálhatod az Iza- és Visó-völgyben elhúzó vadkacsákat, észrevehetsz egy gémet, amint fölszáll más halászhelyet keresni. A nagyobb állatok is láthatóvá válnak: a szarvasok előjöttek a Sárkány-szikla melletti füves sziklagörgetegekre, ahol nyugalmukat ritkán zavarja emberi tevékenység.

Máramarossziget fölé érve, amely a történelmi Máramaros kereskedelmi és kulturális központja, és amely ennek ellenére viszonylag csendes hely, egy olyan építészeti örökséget láthatunk, mely azt bizonyítja, valamikor az esztétikum és az épületek tartóssága elsődleges szempontok voltak. Erről tanúskodik a központi református templom és a Máramaros Vármegye közigazgatásának központi épületei. Ma már mintha ennek teljesen az ellenkezőjére törekednének (vagy csak ennyire képesek?): giccses, semmitmondó épületek jelennek meg egymás után. A templom, ahol gyerekkoromban az emberi jóságról, szeretetről hallgattam beszédeket, egyszersmind a város legrégebbi épülete is, a 12. században épült, 1326-ban említik először és 1540-ben válik reformátussá. Természetesen az eredeti épület nem maradt meg teljességében, csak a harangtorony egyik alsó része őrzi a majdnem ezer éves múltat; több része leégett, lerombolódott és később építették újra. Ha e templomra tekintek, megfogalmazódik egy tiszteletérzés és szeretet azon ősök iránt, akik itt éltek, itt küzdöttek és boldogultak, itt szenvedtek, és itt teremtettek, és azért is újrateremtettek az embernek egy élhető világot.


A fatemplomok annyira picik felülről nézve, mintha ott sem lennének,


úgy kell keresni a tekinteteddel, mint tűt a szénakazalban. Tavak, lápok, sziklák is jobban észrevehető az erdők, kaszálók és legelők máramarosi birodalmában. Jól kivehetőek viszont a közpénzből a közelmúltban emelt vallási förmedvények, giccses kolostorok és templomok, amelyeknek semmi köze a hagyományos máramarosi építészethez.

Láthatóak innen föntről a völgyekben szétterülő kis falvakat, a szórt települések, emberek, akik itt élnek. Láthatod, amint a földeket dolgozzák: betakarítják a gabonát, kaszálnak, legeltetnek, leszedik a gyümölcsöt. Néha cinikusan azt mondják az ilyen életstílusra, hogy „alig létfenntartó gazdaság”, de ez az önfenntartás sokkal stabilabb életformát jelent, mint a tőzsde szeszélyeinek kitett nyerészkedés - amelyet bármilyen gazdasági, szociális, globális válság megingathat, amelyet megoldások nélküli politikusok befolyásolnak, vagy olyan gazdasági elemzők, akik az ökológiai valósággal semmilyen kapcsolatot nem tartanak fenn.

Máramaros, repülőből... Viszonylag jól kell ismerni a tájat ahhoz, hogy eldöntsd, melyek a jellemző helyszínek, mit érdemes fotózni, és hogy lehet oda eljutni a legjobb szög és fényviszonyok eléréséhez. Egy fotó elvileg egyedi a kivágat és megvilágítás szempontjából, mégis léteznek standard fényképek, „a legjobb szögből” készítve. A légi fotózásban ilyen nem történhet meg, a képek tényleg megismételhetetlenek; mennyi esély van rá, hogy ugyanazon a vonalon repülj még egyszer, ugyanolyan fényben és ugyanúgy készíts el egy felvételt?

Persze mindig lehet jobban: a repülő még be sem ért a hangárba, máris elkezdett foglalkoztatni az őszi képek elkészítésének terve, a vörös/ zöld/ sárga mozaikok lefotózása. Látom lelki szemeimmel, ahogyan a hatalmas sziklákra szóródik a fény, elképzelem a vizek feletti repülést a kísérteties ködben, és előre látom az olyan fotókat, amelyek látványosan képesek bemutatni e hely természeti és kulturális értékeit. Egy titokzatos Máramarosét, ahogyan még soha senki nem látta. És így nem is fogja soha senki sem látni.

(a fotók 2011 nyarán készültek)