Föntről láttad már a Gyilkos-tó környékét és a Békás-szorost? No majd most!

Lengyel Péter blogjáról

Nemrég repültem először a Békás-szorosban és a Gyilkos-tó környékén. Durván rázkódik a gép, amikor turbulenciákba kerül, hol felülről, hol alulról érik erős légáramlatok, löketek; a hőmérséklet-különbség a szoros mélyén levő hűvös völgyek és a fenti napos sziklák, erdők különböző felmelegedése révén képződik. Miután megszokod az érzést, koncentrálhatsz arra, amiért itt vagy, azaz, hogy minél minőségibb légi fotókat készíts. Csodálatos volt, annak ellenére is, hogy a fények nem voltak a legideálisabbak a fotózáshoz. Megérne egy próbát reggel, vagy közvetlenül napnyugta előtt is valamikor talán a jövőben. Alig várom, hogy ismét a Békás-szoros és a Gyilkos-tó fölött repülhessek!

Hogyan tudod egy ilyen zóna turbulenciáit kezelni? Dan Grigore geológus azt írta a Facebookon, hogy szerinte másodszor senki nem merné bevállalni. Természetesen érezhető a kockázat, azonban a táj hihetetlen festőisége mindenért kárpótol. Különböző szögekből látni a sziklák alakzatait, a völgyek formáit, megcsodálni a domborzat mintázatát, észlelni a növényvilág és a hely konformációja közötti összefüggéseket, mind-mind érdekes. Nagyjából olyan rálátásod lehet a környékre, mint egy sasnak, amely a táj fölött köröz.

Fentről jól látszik, hogy a Békás-szoros körüli erdők szépen megmaradtak, nincsenek nagy méretű kivágások, mint ahogyan más „védett területeken” tapasztalható. Jól látható a Gyilkos-tó feltöltődése is: Erdély felőli részén egyre iszaposabb. Szépek a lucfenyő-törzsek, amelyek azóta állnak a vízben, mióta egy földcsuszamlás elzárta a patakot, és létrejött a tó. Látványosan váltakoznak a sziklák, a meredek lejtők, és a vad szakadékok. Ezek a hely legjellegzetesebb karakterjegyei.

Mostantól az egyik fő célom az lesz, hogy a Keleti-Kárpátokat légi fotók segítségével mutassam be, és szeretnék néha a Békás-szoros csodás tája fölé jutni, így egyre látványosabb képeket készíteni. Persze nem könnyű minőségi felvételt készíteni a repülés sebességéből, a használható látószögből, amit a szárny és tartószerkezete korlátoz, úgy, hogy nem vesztegetheted az időt – akkor is, ha fátyolköd borítja a tájat, vagy egyéb zavaró tényezők jelentkeznek. Olyanok, akik csak öreg néniket szoktak fotózni, mondhatnák persze, hogy másként kellett volna csinálni, de nehéz elképzelni ennek a fotózásnak a körülményeit, ha sosem próbálod ki.

Tudom, melyik sziklák körül kell körözni, milyennek kell lennie a fénynek ahhoz, hogy megfelelő képeket készítsek. Lehetséges lenne itt annyira elképesztő felvételeket készíteni, hogy elakadjon az emberek lélegzete: merőben szokatlan szögekből, és édeni fényekkel (mert ebből az édeni állapotból a Keleti-kárpátokban még valamennyi megmaradt).

A természeti szépség mellett a magasból könnyebben észrevehetőek az emberi agresszió nyomai is. A szoros moldvai felén nagy kőbányák láthatóak, ahol gyakran dinamittal robbantják a sziklákat, és hegyeket zúznak porrá. Ha pedig lefelé repülsz a völgybe, a Békás-gát felé, láthatod az ipari létesítményeket, ahol cementet gyártanak. Az egyik itteni gyár évi 16 millió tonna cementet termel (és ugyanennyivel csökken a hegyek mérete, amelyekből a kitermelés folyik). Még lejjebb láthatóak a kommunizmus idejéből származó relikviák: épületek, amelyekben rég megszűnt a munka, ahogy magukra hagyva állnak, várva, hogy a természet újra átvegye a hatalmat felettük, és újra zöld színnel töltse be a tájat. Szép, ugye?