2023. december 7. csütörtökAmbrus
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

„Nálunk a faluban szégyen volt, ha egy lány kezében nem volt munka”

A külföldi munkamigráció szempontjából emblematikus helynek számít a Kolozs megyei Szék település, ahol a hagyományok megtartása mellett máig népszerű a középkorú nők körében a magyarországi munkavállalás.

Aki tehette, kizsákmányolta Kommandó kincseit, a falubelieknek pedig csak az emlékek maradtak

„Inkább minden nap egy főtt pityókát eszünk, mintsem elmenjünk” - tartja a helybéli szólás. Csakhogy a falu lakossága folyamatosan apad, a fiatalok és a munkaképes idősek is tudják: "menni kell". A külföldi idősgondozással foglalkozó riportunk újabb része.

Megmutatjuk a már szinte teljesen felújított Szent Mihály-templomot, mert igazán van mit nézni

Nagyjából egy fél év, úgy tűnik, ennyit kell még várni a torony, az északi mellékhajó és a Schleuning-kápolna munkálatai miatt elnyúló teljes felújításig, de amit most láttunk, így is meggyőző.

Télen még vadabb a Tordai-hasadék kistestvére: képeken is megmutatjuk

A Túri-hasadék kevésbé van kiépítve, de legalább vadregényesebb.

Felnőtt egy generáció, akikért mindent feláldoztak a külföldi munkát vállaló szüleik

Amikor egy község virágzó korszaka hirtelen lezárul, a lakóknak újabb és újabb lehetőségeket kell megteremteniük. Sarmaságon az elmúlt évtizedben rengetegen választották például a külföldi munkavállalást. Persze mindennek megvan az ára.

Amikor a szívekben Karácsony van

Az a bizonyos karácsonyi érzés a szívben, nem más, mint az összetartozás és az emberi együttérzés, melyet szeretetnek hívunk. A János Zsigmond Unitárius Kollégium kisdiákjaival hangolódtunk az ünnepre.

Egy „feltámadó” székely betlehemest mutatunk

Bálint Zsigmond képein elevenedik meg egy 1992-es játék Illyésmezőről.

A csillogótól a pompásig: így öltöztették ünnepi fényekbe Erdélyt

Ünnepi fénypompába öltöztek városaink. Egy kis adventi barangoló a pazar karácsonyi fények között Sepsiszentgyörgytől Nagyváradig. Kihagyhatatlan.

Megnyitott a kolozsvári karácsonyi vásár, egyelőre magyar feliratok nélkül

A zöldigazolványt ellenőrzik, de abban már nem vagyunk biztosak, hogy a résztvevők létszámát is.

Emlékezünk. Lobognak a gyertyalángok a Házsongárdban

A Házsongárd zsúfolt és üres egyszerre. A fősétányokon hullámzik a tömeg, azonban amikor kitérünk a kis ösvényekre, ritkulnak a látogatók, kevesebb a gyertya. Járvány van. A virágok tömkelege nem tudja eltakarni, hogy olyanok fogadják a látogatókat, akik nincsenek. A sírok egymáshoz igazodnak, az örök rend itt háborítatlan. Lámpások világítják meg az apró ösvényeket, a hajladozó árnyékok jelzik, hogy vannak vendégek, eljöttek emlékezni. Minden lépésnél egy újabb név, egy újabb történet, egy újabb emlék. A fák, a sírok és virágok között nehéz nem elérzékenyülni, és nem is baj, ha teret engedünk a gyásznak. Az esti köd leereszkedett, hunyorog a város. A levelek egymáshoz tapadnak, csúszik a cipő, közeledik a tél. Csendes emlékezést. Fotók: MÁRKOS TAMÁS

A legmenőbb erdélyi cipőgyár, a Clujana rendhagyó története néhány képben elmesélve


Keresztes Gyula a fényképezőgépével is a műemlékeket védte

Marosvásárhely egykori díszpolgárának 100. születésnapját ünnepelték a héten. Ebből az alkalomból válogattunk a műemlékes fotógyűjteményéből.

Szeretkezés helyett EDDA koncert: ilyen volt az együttes első fellépése Kolozsváron

Az Azopan Fotóarchívum közreműködésével mutatjuk be Csomafáy Ferenc képeit az Edda 30 évvel ezelőtti kolozsvári fellépéséről, ami a szigorú kritikus szerint csak silány utánzata volt az igazi Edda Műveknek.

Szupermenek, outfitek, reklámzaj – első sorból néztük végig, hogyan indul be az Untold


„Bennünk volt, hogy mi is ezt kell csináljuk”: Tóth Attila idézte fel, hogyan lett a testvéreivel tízszeres bajnok

A marosvásárhelyi Tóth testvérek egy évtizeden keresztül uralták saját gyártású motorjaikkal az oldalkocsis motoros bajnokságot.

Kolozsvár Pride 2021: ezernyi résztvevővel zajlott le a főtérről ismét kiszoruló felvonulás

A magyar napok mellett Pride is zajlott a városban.

Hogyan lett egy büdös sártengerből Kolozsvár egyik legfontosabb dísztere?

A Bocskai és a Hunyadi tér kialakulását ismerhettük meg a Kolozsvári Magyarok Napokon.

A Kolozsvári Magyar Napok Farkas utcája már a régi önmagát idézi

Hogy ez mennyire örömteli, mindenki döntse el maga.

A járványhelyzetből teremtettek kreatív helyzetet az idei Minimum Partyn

Járványügyi korlátozássokkal, de sikerült idén is megszervezni a már 1996 óta létező alkotótábort és szakmai fórumot. Márkos Tamás fotói pedig hűen visszatükrözik a nagyon jó hangulatot.

Idén Bolyai János és Emil Racoviță is eljutott az Electricre

A fesztivál beköltözött Kolozsvárra, hogy a nevesebb előadók koncertjein ne legyen zsúfolódás a bonchidai kastélynál.

Elkezdődött az Electric Castle: ilyen amikor takaréklángon fut a fesztivál

Bár az idei Electric Castle jóval kisebb, mint amit az utolsó években megszokhattunk, aki Bonchidára megy a hétvégén, azt a megszokott hangulat várja, annak ellenére, hogy a nagy nevek idén elmaradnak.

A szemünk láttára válik porrá? Így néz ki most Herkulesfürdő

Bár egyes épületeken restaurálás apró nyomai láthatók, a természet gyorsabban dolgozik.

A mérai világzenei fesztiválon egy pillanatra elfeledhetjük a járványt, sőt soha nem volt még ennyire VIP

Ezt nem én mondtam, hanem Bethlendi András főszervező jegyezte meg viccesen, utalva az járványidőszak fejlesztéseire. És valóban igaza van.

Buli volt - remek két napot töltött közönségünk a Tranzit Házban megrendezett Transindex könyvestéken

Fotóriport a Transindex könyvesték eseményünkről, ahol a kolozsvári írókat láthatjátok régi jó barátokkal találkozni és a közönséget örvendezni. Márkos Tamás fotóin keresztül mutatjuk, milyen volt a hangulat.

Kinyitott a kolozsvári Ószer, és mi maszkban is nagyon élveztük

Az esős idő ellenére nagyon sokan mentek ki szombat reggel az újranyílt kolozsvári ócskapiacra, az Ószerre. Kis ízelítő következik a hangulatból.

A súlyemelő rekordertől az alma és tökmagrágás apos­toláig: Bicsérdy Béla legendás élete képeken

A két világháború közötti időszak világhírű erdélyi magyar életreformere sármos, művelt, karizmatikus és szifiliszes is volt. És mindenik kellett az elképesztő életútjához.

Ilyen volt ma Csíksomlyó: az újrakezdés reménye csillant fel a búcsúsok számára

Sokszor gördültek eddig is akadályok a csíksomlyói búcsú megtartása elé, de mindig újra- és újrakezdődtek a zarándoklatok. Akárcsak most.

Sokkal régebbi lehet a sztánai református templom, mint eddig hitték (FOTÓK)

Olyan kövekre bukkantak a felújítás régészeti feltárásai során, amelyek szerint Árpád-kori eredetű lehet a mostani templom.

„Úgy végezte fotóriporteri munkáját, mintha a világ legfontosabb megbízatásának tenne eleget”: Evellei László fordulatos élete és képei

Az Azopan Fotóarchívummal együttműködésben mutatjuk be Evellei Lászlót, aki a héten töltötte volna a 80. életévét.

Elmentünk felfedezni Kolozsvár elfeledett parkját

Mert a falumúzeum inkább egy különleges, csendes park, mint egy életteli múzeum.

Megnyílt Kolozsváron is az első autós oltóközpont, képekben mutatjuk


Háromszéki fotóst is díjaztak a Magyar Sajtófotó Pályázaton


Mi folyik itt Rigmányba'? - Egy különleges húsvéti szokás Bálint Zsigmond képeivel

A határkerülés és mindaz, ami hozzá tartozott, a tisztségválasztás, botozás, fenyőágállítás, a hajnalozás vagy kántálás, egyedivé teszik ezt az erdélyi szegletet, ahol a kereszténység előtti időből fennmaradt szokások mindig az épp aktuális lehetőségekhez idomultak.

„Régen várt örömére a nemes magyar nemzetnek” - 200 éves az első magyar kőszínház

Pontosan 200 évvel ezelőtt avatták fel Kolozsváron az első magyar nyelvű színházépületet. Megnéztük egy kicsit a történetét.

„Amikor visszajöttünk Hollandiába, a mi szívünk Kolozsváron maradt”

Klaas és Ida Eldering fiatal holland teológus házaspárként kerültek Erdélybe, ahol fényképezőgépükkel arra is rácsodálkoztak, ami a helyieknek teljesen természetes volt.

Erdélyben bukkantak fel a rejtélyes jeruzsálemi telepesek évszázados képei Közel-Keletről

Jeruzsálem titokzatos vonzerejéről szól ez a fotográfiatörténeti szempontból is érdekes időutazás. A történet az 1871-es chicagói tűzvésztől egy marosvásárhelyi antikváriumig ível, azonban a cselekmény java része a Szentföldön játszódik le.

A számok mögött mindig emberek, sorsok vannak - közelkép a csíksomlyói tűz által felvillantott arcokról

Sajnáljuk őket, segítségükre sietünk, gyűjtést szervezünk, és statisztikákat készítünk róluk. Amelyek természetesen hasznosak, és kellenek. De ugyanúgy szükségünk van arra is, hogy az adatsorok mögött észre vegyük a tekinteteket, az élet által megviselt vonásokat, a halvány reményt, amelyet most mindennél fontosabb volna megőrizni. Tőkés Hunor és Márkos Tamás fotóriportja erre vállalkozik.

Fényes, csendes, reményteljes – ilyen volt Kolozsvár szilveszter éjszakáján

Csendesen folyt át a Szamos 2020-ból 2021-be, az éjszakai kijárási tilalom miatt az utcák is nyugodtak voltak.

Egyszerű karácsonyi örömök képekben: csend, hó, gyertyafény, nevetés

Márkos Tamás napokon keresztül kereste a kiskarácsony szépségének bizonyítékait. Megtalálta.

Vilidár István egyszerre lélegzett a fényképezőgéppel

A nagyváradi Fáklya napilap riporterének az életútját idézzük meg az Azopan Fotóarchívummal együttműködésben.

Fotókban mutatjuk: ilyen volt Kolozsvár a választások napján

A nagyon alacsony részvételről már a választás napján sokat írtunk, most meg is mutatjuk, hogy milyen volt Kolozsvár december 6-án, Miklós napján. Márkos Tamás fotói.

Leginkább a kenyérosztásról ismerik őket, de mi mindennel foglalkoznak a ferencesek Kolozsváron?

Hogyan telik egy ferences szerzetes napja? Mit lehet tudni a Kolozsvár szívében található templomuk és kolostoruk történetéről? A kolozsvári ferenceseket Márkos Tamás fotóin keresztül mutatjuk be.

Üres és ködös utcák: így nézett ki Kolozsvár belvárosa a karantén első éjszakáján

Kolozsváron (és az egész országban), este kilenckor bezártak a vendéglátóhelyiségek, tízre kiürültek az utcák. A látványt a sűrű köd teszi teljessé. Tóth Helga fotóriportja.