2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Aktfotók a '70-es évekből: az emberek prűdebbek voltak, de nem volt nagyon nehéz modellt találni

utolsó frissítés: 18:17 GMT +2, 2019. szeptember 20.

Macalik Ernő biológust inkább a gyógyteáiról és a fűszereiről ismerik Erdély-szerte, mint a fényképeiről, pedig fotóit többször ki is állították.


Az idén 90 éves Erdélyi Lajos, ahogyan barátai ismerik, Laló, több képet is adományozott az Azopan Fotóarchívumnak. Már mi is mutattunk belőle korábban összeállítást.

Az adományozott képek között volt öt akt is, ugyan nem saját alkotások - ami a mellékelt levélből is kiderült -, hanem Macalik Ernő alkotásai. De felkeltette az érdeklődésünket: főleg azért, mert a '70-es évek elején készült aktképeket összeegyeztethetetlennek éreztük az úgynevezett szocialista erkölccsel. Másrészt a képek egyértelműen egy tehetséges fotós munkái, aki akkori levelében éppen arról ír, hogy fel fog hagyni a fotózással, és Macalik Ernőt azóta is inkább a gyógyteáiról és a fűszereiről ismerik, mint a fényképeiről. Erről is beszélgettünk most vele.

"Tulajdonképpen nem hagytam abba a fotózást, csak mondjuk úgy, hogy már nem művészi szinten művelem"

- pontosít nagyon gyorsan, amikor arról kérdeztem, hogy miért nem fotóz már. Ahogyan fogalmaz, "a fotózás háttérbe szorult a gyógynövény-kutatással szemben, ami nagyon lefoglalt. A fotózást a kutatói munkáknak rendeltem alá, ha előadást tartok, és még mindig sokat tartok, akkor az például mindig illusztrált kell legyen. Ebbe az irányba mentem el a fényképezéssel" - magyarázza az okokat, hozzátéve, hogy régen mindig nála volt a kamerája, mint egy saját szerv, hozzátartozott, de mostanra már ez elmaradt. Ha valami érdekli, akkor azt manapság is lefényképezi, a kirándulásai alatt például mindig nála van, de ezek inkább emlékképek.

Pedig, mint említi, alakulhatott volna ez másképp is. "Volt egy lehetőségem, a Falvak Dolgozó Népéhez mehettem volna fotósnak, az tetszett is volna, mert szeretek sokat tekeregni és megismerni a világot, főleg a falusi életet, és ez alkalmat nyújtott volna erre, de aztán nem jött össze" - teszi még hozzá kiegészítésként.


"Nekem a fotózás örökség"

- válaszolja, amikor arról érdeklődöm, hogyan kezdett el fotózni. "Apám Németországban élt egy darabig, és egy fotóműhelyben dolgozott, még a fényképezés őskorában. Édesanyám ugyancsak dolgozgatott fotógéppel, fehér-fekete diákat készített bizonyos előadásokhoz. Volt egy kétaknás, tükörreflexes Rolleiflex gépe, amit ajándékba adott, azt hiszem, első osztályos koromban. Azt nagyon szerettem, és nagyon komolyan vettem vele a fotózást" - mesélte, majd a kitért a mestereire is.

"Szabó Dénes, a Fotofilm tulajdonosa pártolt fel engem, ő tanított fényképezni. Szerencsés indításom volt. Persze, akkor még fehér-feketében és 6*6-os méretben fotóztam. Lett egy laborom is, természetesen a fürdőszobában, ahogy abban az időben szokás volt. Amikor oda beültem, az egész család várt, ameddig bejutott. Akkor még úgy ment, hogy megvettük a patikában a metolt, hidrokinont és mindent, amint aztán szépen kimértük" - idézte fel a kezdeteket.

Majd az egyetemi éveit említi, amikor a hallgatóknak Iosif Viehmann geológus, barlangász és nem mellesleg amatőr fotós szervezett egy fotókört. Járt az előadásaira, kiállításokat is szerveztek közösen, így akkor már neki is megjelent néhány képe.

"Amikor kikerültem Karcfalvára, ahol végig az oktatás nemes ügyét szolgáltam, már színes diával kezdtem foglalkozni. Egy Zenit gépem volt, nagyon szerettem azt is, mindent kipróbáltam, amit csak tudtam vele. Mivel biológus vagyok, nagyon sok makrófotót is készítettem. Ezeket, ha most megnézem, mosolygok rajtuk, de akkor csúcsnak számítottak. Ezeket a diákat a didaktikai munkámban is felhasználtam. Abban az időben azért nagy dolog volt, ha valaki diákat vetített, mert akkor még nem úgy ment, ne felejtsük el, hogy a '60-as évék végén, a '70-es évek elején jártunk. Közben volt egy egyéni kiállításom is Csíkszeredában 30*40-es képekkel" - fűzi tovább a történetét, majd a jelenre és a digitális fotózásra tér át.

"A digitális világra már nagyon nehezen tudtam áttérni, az utolsó percig ragaszkodtam az analóg géphez, de rá kellett jöjjek, hogy nem lehet. Anyagi okok miatt sem. A mai napig is ilyen gépem van, dolgozom most is vele" - teszi még hozzá, majd az aktképekre terelődik a szó. És mutatjuk is őket a gyűjteményből.

szöveg: Gál László

"Az egyetemi fotókört vezető Iosif Viehmann is foglalkozott aktfotózással. Ő egy tekintélynek számított akkor. Ha az elvtársaknak nem is tetszett volna, akkor sem szóltak volna neki semmit, nemzetközi tárlatokon is nyert díjakat a képeivel. Engem is ő vezetett be ebbe a műfajba. Elmondta a játékszabályokat, amik közül az első, hogy a modell ismeretlen kell maradjon a közönség előtt. Nem beszélhetek arról, hogy pl. Juliskát fényképeztem az éjszaka. Másodszor tisztázni kell, hogy ez miről is szól, és semmiképpen nem egy lány "becselezéséről" szól. Persze kiskorúakat sem fotózunk... Mi nagyon komolyan vettük ezeket a szabályokat, normális volt, hogy így kell venni. Meg kellett érteni, hogy az aktfotózásnak semmi köze a szexhez, hogy így mondjam."
Bár Erdélyi Lajosnak küldte el a képeket, vele soha nem találkozott személyesen. Ellenben az Új Élet másik szerkesztőjével igen, akinek tanácsai az aktfotózásban is befolyásolták. "Ismertük egymást Marx Józseffel, járt is nálam, és ő nagy volt az aktfotózásban is. Nemzetközi szalonokban futottak a munkái. Az ő tanácsai és képei is hatással voltak rám. Az még a klasszikus korszaka volt a műfajnak, de azt hiszem, hogy most is megállja a helyét, mert, ami szép, az mindig szép."
A közönség előtt nem teljesen ismeretlen az aktfotósi munkássága. Korábban már volt Csíkszeredában olyan kiállítása, ahol két aktját is láthatták a látogatók. A legnagyobb elismerésként egy lengyelországi, kimondottan aktfotóknak kétévente megszervezett tárlatot említ, ahová szintén beválasztották és kiállították az egyik művét.
"Az emberek annak idején prűdebbek voltak, mint most. Ez tudott dolog. De, aki normális volt, az nem csinált belőle ügyet, és a hivatalos közegek sem csináltak belőle problémát, mert valószínűleg megfelelő módon tudták tálalni azok a művészek, akik a képeket készítették. És megmondták, hogy a pornó és az akt nem ugyanaz. És azt hiszem, ezt megértették, végül is a festészetben is készültek meztelen embereket ábrázoló képek. És ez művészet, nem szex, nem pornó" - válaszolja a kérdésre, amikor a környezet reakciójáról és az aktfotózás elfogadottságáról érdeklődöm. Majd azt is megjegyzi, hogy miután tisztázta a szabályokat, tehát elmondta, hogy az életben soha nem fogják megtudni, ki látható a képeken, már modellt sem volt olyan nehéz találnia.
"Biológusként szeretek minden élőlényt, formát és színt a természetben. És a szépről van szó az aktok esetében is. Ha meglátok egy csodálatos, szép virágot vagy egy harmatos pókhálót, akkor miért ne látnám meg a gyönyörű női alakot is? Ami megint csak a természet egy csodája. Én így viszonyultam az akthoz. Mindennek megvolt az időszaka az életemben. Volt, amikor főleg jégképződményeket fotóztam, mert azt találtam nagyon érdekesnek. Az is lecsengett. És az aktfotózás is lecsengett" - mondta még az aktfotós munkáiról Macalik.