2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Erdélyi kastélyok romosan és gyönyörűen restaurálva: te mihez kezdenél velük?

utolsó frissítés: 15:44 GMT +2, 2019. szeptember 18.

A Kastélykövet-tábor résztvevőivel néztünk meg hat erdélyi kastélyt, ezrek által látogatott és a nagyközönség előtt szinte teljesen ismeretlen is volt köztük.


Az erdélyi kastélyokkal kapcsolatban valószínűleg nem egy herceges vagy grófkisasszonyos romantikus képzet az első, ami eszünkbe jut, pedig a kastély szó említése talán ezt feltételezné. Valószínűbb, hogy a pusztulás, a visszaszolgáltatások körüli hercehurca, esetleg a felújítása körüli nehézségek az első, amire gondolunk, ha egyáltalán gondolunk róluk valamit, és nem megyünk el mellettük közönyösen.

Arról meg végképp kevés konkrétumot tudunk, hogy mit is jelent pontosan felújítani, új funkciót kitalálni nekik, és csak azt látjuk, hogy nem újítják fel, esetleg azt hihetjük, biztos arra várnak, hogy végre fejünkre omoljon. A PONT csoport által szervezett Kastélykövet-táborban olyan hozzáértőket akartak képezni, akik szívükön viselik az erdélyi kastélyok ügyét, és valamilyen formában hozzájárulnak az erdélyi kastélyok tematizálásához, illetve revitalizációjához. Akik egy kicsit értenek a művészettörténethez, a történelemhez, a restitúcióról is van fogalmuk, a pályázati lehetőségeket is ismerik, tehát van egy átfogó képük a kastélyok helyzetéről, és főleg egy csomó jó ötletük, hogy mit lehetne ezekkel az épületekkel kezdeni. Az egy hetes táborban amellett, hogy jobban megismerhették az erdélyi kastélyok helyzetét, közösen meg is látogattak néhányat. A Kastélykövet-tábor résztvevőihez csatlakoztam én is két napra.

Jártunk Kutyfalván, Marosszentgyörgyön, Gernyeszegen, Görgényszentimrén, Miklósváron és Olaszteleken is. Olyan kastélyt is megnéztünk, ami még a felújítás előtt áll, olyat is, amelynek épp folyamatban van a helyreállítása, illetve olyanban is gyűjtöttünk tapasztalatot, ahol már jól kitalálták, hogy mi legyen vele, és sikerült hasznosítani, átadni a 21. századi közönségének. Bevezetőnek ennyit, minden mást a kastélyoknál fogok elmondani.

kép és szöveg: Gál László

Előbb jöjjenek azok a kastélyok, amelyek felújítás előtt állnak. Az első megálló Kutyfalva, ahol a Degenfeld-Schonburg család erdélyi ágának kastélyát néztük meg. A kastélyt még a restitúciós törvény életbe lépése előtt visszaperelte a jelenleg Németországban élő család. Egy kisebb vagyon lenne a felújítása, annyi pénzük nincs. Egyébként egyetlen volt erdélyi arisztokratának sincs, mert a kastély fenntartását jelentő birtokokat, az összes elvett erdőt nem adták vissza. A mondás szerint egy kastély egy négyzetméterének a fenntartásához egy hektár erdő kell. A család korábban arra is gondolt, hogy eladja az épületet, de vevőt nem találtak rá. Később felmerült, hogy biomezőgazdasági központot alakítanak ki rajta, de a tervek között szerepel egy Kastély Erdélyben központ működtetése is a kutyfalvi kastélynál.
A kastély központi részét a 19. század elején építette Degenfeld Miksa Kristóf. Mivel a család birtokai elsősorban nem a történelmi Erdély területén feküdtek, és tisztséget sem viseltek, nem volt szükségük nagy reprezentációs célokat is szolgáló épületre, egy kisebbel is beérték. A kastélyt végül Degenfeld Lajos bővítette ki két szélső szárnyépülettel 1907-ben, amikor a család egyik ága ide költözött.
A Degenfeld-Schonburg család valószínűleg nem egy ismert erdélyi arisztokrata família, ezért róluk is írok egy keveset. A svábországi gyökerű család egészen a 13. századik tudja visszavezetni az eredetét. Magyarországon és Erdélyben házasság révén szereztek birtokokat. A grófi címerük, amely jelenleg a kastély homlokzatán is látható, a német hagyományoknak megfelelően viszonylag bonyolult: egyszer vágott és kétszer hasított öregpajzs, ráhelyezett boglár- és szívpajzsokkal. A szívpajzson a család ősi, nemesi címere a kék mezőben koronás ezüst sas. Az öntöttvas címert az előző rendszerben a kovács vette magához, akkor a helyén egy ötágú csillag volt látható, de az épület visszaszolgáltatása után a család visszavásárolta a címert, amelyet most eredeti helyén lehet látni.
A kastély az államosítás után a helyi termelőszövetkezet gabonaraktáraként működött, majd a 1970-es nagy árvíz után már a könyvtár, az orvosi rendelő és a néptanács is oda költözött. Ennek nyomai még ma is felelhetőek.
A neoklasszikus kastély szimmetrikus elrendezésű, középtengelyében oszlopos portikusz épült, timpanonos záródással. A portikuszon át juthatunk az egykori nagyszalonba, ahonnan pipázó, társalgó és vendégszobák is nyíltak. A kastély régi pompájából alig maradt meg valami, a korlát viszont pont ilyen "maradék" lehet. Azonosítani lehet az egykori konyhát is a belső kúttal és a hozzá kapcsolódó étellift, pedig ez utóbbit már teljesen átalakították.
A kastély körül két üvegház és szép dendrológiai park is volt, erre manapság csupán néhány öreg fa utal. Megmaradt viszont az óriási pincéje, illetve a vízellátását biztosító téglából épült torony is.
Kutyafalva után következzen Erdély egyik legismertebb kastélya, amelyet emlegettek már a Maros ékköveként, Erdély Gödöllőjeként vagy a legnyájasabb erdélyi kastélyként is. A közönség valószínűleg legnagyobb számban a Awake fesztivál alatt láthatta, igaz, akkor nem lehet látogatni, mert backstageként funkcionál, de a kertje akkor is gyönyörű. A birtok egyébként a nyári időszakban nyitva van a közönség előtt, sokszor ad helyet különböző rendezvényeknek. Amikor ott jártunk, épp gyereknapot szerveztek a kertjében. Lakni nem igazán lehet benne, mert télen egy egyszerű családnak nehéz fűtenie.
A képen Teleki Tibor, a tulajdonos Teleki család egyik Belgiumban született sarja, aki az örökös édesapját, Teleki Kálmánt segíti a kastély igazgatásában. Ő vezetett körbe abban az épületben, amelynek helyén először 1477-ben említenek várkastélyt a krónikák, amit a somkereki Erdélyiek bírnak. Az erdélyi családnak 1642-ben szakadt magva, tehát fiú örökös hiányában a fejedelemre szállt annak tulajdonjoga. Végül 1674-ben Apafi Mihály fejedelem az egész famíliát felvirágoztató Teleki Mihálynak adományozza a szolgálataiért cserébe az uradalmat, ami a 20. század közepéig folyamatosan a birtokukban is marad. Közben fokozatosan a család legrangosabb erdélyi birtokközpontjává nőtte ki magát.
A mai kastélyt a régi, addigra már omladozó állapotú, várkastély helyén 1772-ben kezdte el építettni Teleki László, az említett Teleki Mihály unokája. A barokk kastély terveit Andreas Mayerhoffer salzburgi építész készítette, aki a Grassalkovich család gödöllői kastélyának tervezője is volt. Építészeti megoldásaiban rokonságot is mutat a Pest környéki, úgynevezett Grassalkovich-stílus emlékei közé tartozó nagytétényi, gödöllői, aszódi, hatvani, gácsi és péceli kastélyokkal. Innen jön az előbb emlegetett párhuzam a Gödöllői kastéllyal. A kastélyban szervezett tárlaton erről a "rokonságról" külön megemlékeznek.
A kastély udvarát díszítő antik isteneket ábrázoló szobrok a 20. század elején Teleki Domokos jóvoltából kerültek Gernyeszegre a család budai villájának kertjéből. Teleki Domokos híres gyűjtő volt, a kastély nyugati szárnyában gazdag régészeti és helytörténeti gyűjteményt alakított ki, ami 1944 őszén-telén részben elpusztult, részben széthordták a helyiek. Néhány darabja viszont még ma is látható a kastélyban az antik isteneket megformáló szobrokkal egyetemben.
A képen látható óriási tó nem túlzás, a 19. század közepén készült metszet hasonló képet fest az egykori várárokkal körülvett kastély helyén épült barokk épületről. Manapság már csak egy pihenésre alkalmas, apró tavacska emlékeztet az egykori várárok helyén kialakított tóra.
A kastély régi berendezési közül igen kevés maradt meg, viszont a csempekályhák, a mozaikpadló, illetve az ajtó- és ablakkeretek eredetiek. A képen látható kilincs mondjuk pont nem, azt fotók alapján készítették el újra. A gernyeszegi kastély viszonylag szerencsés volt, mert a diktatúra éveiben nem mezőgazdasági minisztérium felügyelte, hanem az egészségügyi minisztérium, amely nem istállót vagy magtárat működtetett benne, hanem tbc-preventóriumot (Olyan gyerekek éltek benne, akiknek a családjában tbc-s beteget kezeltek.) Így a szerkezete, tetőzete kielégítő állapotban maradt meg a 2006-os visszaszolgáltatásig.
A kastély leggyönyörűbb része egyértelműen az emeleti nagy szalon, ahol csodával határos módon megmaradt az eredeti festés, amit már fel is újítottak a 2006-os visszaszolgáltatása óta, emellett két rokokó fehér porcelánkályhát is eredeti helyén lehet látni, valamit három üvegcsillár is átvészelte a nehéz időket. Ebben a teremben igazán megvillan valami a kastély régi pompájából.
A kastélyban emellett még két olyan újra berendezett szalon van, ahol az egykori berendezéséhez hasonlót láthatunk, illetve megérezhetjük a hangulatukat.
A gernyeszegi Teleki-birtok még így is az egyik leglátványosabb Erdélyben, amit jelenleg adományok fejében lehet látogatni, amit a család a kastély felújítására fordít. Az A kategóriás műemlékek felújítása gyakran különféle nehézségekbe ütközik, jelentősen azért, mert szigorú műemlékvédelmi szempontokat is figyelembe kell venni. Ti mennyit fizetnétek azért, hogy élőben is láthassátok?
Még egy helyszín van a felújítás előtt álló kastélyok közül, egy kevésbé ismert, de nem kevésbé látványos. A görgényszentimrei Rákóczi-Bornemisza kastély, ami a főútról még nem feltűnő, pláne, hogy a bejáratánál látható kopott tábla azt sejteti, hogy erdészeti iskola működik benne.
Pedig a tölgyfaoszlopos kapuépületen túl egy díszcserjékkel és ritka fafajtákkal díszített udvart határolnak a barokkos stukkókkal díszített kastélyegyüttes épületei.
Mivel ez túra egyik legkevésbé ismert helyszíne, részletesebben is belemegyek a történetébe. A görgényszentimrei birtok már a fejedelemség idején kincstári birtoknak számított, a fejedelmek a saját bizalmasaiknak, leghűségesebb híveiknek adták zálogba. És később sem nagyon került nemesi magántulajdonba. A jelenlegi is látható kastély elődjét 1642-ben I. Rákóczi György építette vadászkastélynak, késő reneszánsz stílusban. Apafi Mihály uralkodása idején az uradalmat előbb Bornemissza Anna fejedelemasszony, majd a már korábban is emlegetett Teleki Mihály bírta. 1708-ban a kuruc szabadságharc alatt pedig a császári csapatok vették be, ezzel lett újból kincstári birtok. Az egyre inkább leromló birtok zálogjogát (egy báró címmel egyetemben) 1717-ben kapta meg 99 évre a Habsburg-dinasztia Erdélyi támasza, Kászoni János, aki ez után már a Bornemissza nevet használta. Az ő örökösei építtetik tovább a kastélyt, amely így kapja Rákóczi-Bornemissza nevet. A Bornemissza família tagjai alakítanak ki a kastély környékén hatalmas angolkertet ritka fafajtákkal és díszcserjékkel, amelynek manapság is megtalálhatóak. Háttérben a 1882-ben vendégházzá alakított korábbi gabonás, amelyet 1807-ben építettet Bornemissza Lipót. Előtérben egy számomra ismeretlen fafajta. Aki ismeri, ne tartsa magában!
Az L alakú főépület rövidebb, stukkókkal díszített oromfalának tömbje látszik ki a bokrok mögül.
Az L alakú épület hosszabb tömbje az óratoronnyal. A Bornemissza családtól végül 1835-ben kérte vissza a kincstár a birtokot, de a család az elmúlt évszázad befektetési nyomán keveselte a felajánlott visszaváltási összeget. Az érdekellentét hosszú pereskedéshez vezetett, ami csak 1869-ben zárult, és a kastély használatának joga visszaszállt az államra, amely 1881-ben Habsburg-Lotaringiai Rudolf koronahercegnek ajándékozta a birtokot, aki vadászkastélyként használta. A trónörökösnek rendszeresen szerveztek itt vadászatokat, többek között Edward walesi herceg, Ferdinánd bolgár cár is részt vett ezeken. 1885-ben például egy ilyen 10-14 napos vadászat alkalmával összesen 19 medvét lőttek a főúri vendégek.
Rudolf öngyilkossága után - a kastélyt körülvevő 130 fa- és cserjefajt bemutató dendrológiai park nyomán egyáltalán nem meglepő módon - 1893-tól erdészeti és erdőőri iskolát működtett a magyar állam a kastélyban. A két világháború között a román királyi család használta az épületet, majd a II. világháború után ismét erdészeti iskolát alakítanak ki benne, aminek az emlékei máig megtalálhatóak a kastélyban. Emellett vadászmúzeum is működött benne, többek között ide kerültek a trónörökös vadászatait szervező Teleki Samu trófeái is. Ennek az emlékeit is csak a nyomait láttuk, mert sajnos a múzeumot nem tudtuk megnézni, az már nem látogatható.
A 18. századi építéskultúra egy igen látványos és egyedi emléke, egy olyan belső dekoráció, amely a kor ízlését, divatirányzatait is tükrözi. Az ablakmélyedésekbe festett ábrázolások a közösség és vezetője közötti ideális kapcsolatot jelképezték. Például a gyógyszerész, aki az orvosságot méri a mérlegen, arra utal, hogy a jó vezető éppen így képes meggyógyítani a közösségét.
Az egykori erdészeti iskola emléke a kastély folyosóján.
A főépület óratornya alatti tetőtér. A görgényszentimrei önkormányzat 2009-től számos állagmegőrző munkálatot végzett az ingatlanon, lehet ezt látni ezt a cserepezésen, és elkészítették az épületek teljes restaurálás tervét, beszerezték a műemlékvédelmi engedélyeket is. Mivel közben a törvény megváltozott, és nem tette lehetővé a megyei tanácsnak, hogy beruházzon egy olyan ingatlanba, amelyet csupán használatra kapott meg, nem történ előrelépés a felújítás terén. Végül 2019 májusában a görgényszentimrei önkormányzat hosszas egyeztetés után lemondott a kastély tulajdonjogáról, így az épületegyüttes a Maros megyei önkormányzat tulajdonába került, és a Maros Megyei Múzeum használja, most megint lehet tervezni a felújítási munkálatok folyatását.
Az előző jelenet így mutat kívülről.
A kastély a benne működő vadászati múzeummal egyetemben ugyan jelenleg zárva van a közönség előtt, de a 10 hektáros park a 350-nél is több növényfajjal látogatható, a fák többsége fel is van címkézve, hogy a látogatók azonosítani tudják.
A következő állomáson gyorsan átsiklunk, részint azért, mert a marosszentgyörgyi Máriaffy-kastély épp felújítás alatt van, s így nem is lehetett sokat nézelődni, az önkormányzat készül kulturális központot kialakítani benne. A kastélyt a 19-20. század fordulóján építette Máriaffy Albert a korábbi romos várkastély helyére, amit a 19. század elején örökölt meg a családja a fiú ágon kihalt Petkiektől. A képen a kastély eredetileg hátsó homlokzata, amely a különböző területrendezési átalakítások miatt most már a főút felőli "főhomlokzat". Tudjuk, hogy a kastélyok (sőt néha az nemesi családok) történetének a része az is, hogy néha eltűntek a történelemben, ha már nagyon romos állapotba kerültek, akkor nem ragaszkodott a család az újjáépítésükhöz, inkább újat húztak helyette.
Az államosítás után a kastélyt előbb az állami gazdasághoz került, majd a csendőrség használta (és verte szét) gyakorlótérként. Az időközben Kanadába emigrált Máriaffy-család 2011-ben kapta vissza az épületet, és adta tovább az önkormányzatnak, akik most jutottak oda, hogy felújítsák. Ezt látjuk a képen.
A kastélytúra utolsó két darabja az erdélyi kastélymentés igazi mintadarabjai, mi is többször foglalkoztunk már velük, így valószínűleg senkinek sem kell bemutatni egyik sem. A miklósvári Kálnoky-kastélyban jelenleg az Erdélyi Élet Múzeuma működik.
Emellett különböző rendezvényeket is szerveznek a kastélyban és főleg az azt körülvevő parkban. A Transindex pont három évvel ezelőtt nézte meg az akkor még még épp csak felújított, de még be nem rendezett kastélyt, amelyet a baróti önkormányzat 2004-ben adott 49 évre haszonbérbe a Kálnoky Alapítványnak. Kálnoky Tibor egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, hogy reméli, még életében a tulajdonába kerül a kastély, amely egyébként már 1888 óta nem Kálnoky-birtok. A kastély jelenlegi neonklasszicista tornászos főhomlokzatát sem a Kálnokyak, hanem a tőlük megöröklő Seethal Ferenc építette 1902-1905 között. Az államosítás után előbb kollektív használta, majd az 1974-es restaurálása után kultúrház működött benne.

Ónémet szalon berendezésének egy részlete, amelyben a 19. század második felére Háromszéken jellemző kisnemesi, polgári életmódot rekonstruálták.
A pincében kialakított korabeli konyha is igazán hangulatos, amolyan egyből beleszeretős.
Egy főzésre is használható újjáépített reneszánsz kályha a pincében a Kálnoky-család nyílvesszővel sebzett medvés címerével. A földből félig kinéző pincének korábban védő funkciói voltak, a lőréseken keresztül sakkban tudták tartani a támadókat, manapság már főleg rendezvényteremként használják.
A Kálnoky-kastélyban működő múzeumnak tavaly 6000 látogatója volt, ami egyáltalán nem rossz. A birtokot nyilván többen látogatták, lévén különböző rendezvényeket és esküvőket is szerveznek rajta.
A kastélykörutam utolsó állomása egy másik erdővidéki kastély, az olaszteleki Daniel-birtok, ami jelenleg szállóként működik. Előtérben a Daniel család átlőtt nyakú hattyús címere a birtok kovácsolt vas kapuján. A család leszármazottja még az államosítás előtt eladta helyieknek a kastélyt, akiknek az örököseitől végül Rácz Attila és Lilla vásárolta meg, akik a kastélyszálló jelenlegi tulajdonosai.
A birtokot folyamatosan fejlesztik, például idén készült el a kastély (képünkön) mellett működő korábbi gazdasági épület átadása a közönségnek, illetve a pincében hangulatos (legalábbis a képek szerint, mert élőben nem láttuk) fürdőt is kialakítottak.
A kastély kétségkívül legérdekesebb része az 1680-ból származó falképek, amelyek a kastély legutóbbi (2010-2014 közötti) felújítása során kerültek elő. Az építéskor főépület hosszabbik szárnyának emeletén egyetlen, reprezentációs eseményekre kiválóan alkalmas termet alakítottak ki, és ezt körös-körül virágdíszes keretbe foglal jelentekkel díszítették. A képek felfedezése után megpróbálták értelmezni is a jeleneteket, és úgy találták, hogy a vargyasi Daniel-család életének a jelentősebb eseményeit ábrázolták, egyfajta családi gesztaként. Később ezt a termet különböző terekre és szobákra osztották, így a falképek is feldarabolódtak.
A szállóban is eszerint a felosztás szerint alakították ki a lakosztályokat, így az egyes jeleneteket csak akkor láthatunk, ha megszállunk a szobában. Mivel ottjártunkkor ezek a szobák foglaltak voltak, egy korábbi látogatás során készített fotókon mutatjuk meg az érdekesebb jeleneteket. A Konstantinápoly szoba például arról kapta a nevét, hogy a benne látható falkép épp azt ábrázolja, amikor az egyik Daniel ős követségben járt a szultánnal kifizetni a rendek adóját.
Egy másikon pedig Bethlen Gábor látható, amint megbízást ad az említett Danielnek a feladatra.

Nekem ezekkel a pozitív sztorikkal véget is ért a kastélykörutam, a tábor résztvevői még megnézték a keresdi Bethlen-kastélyt és az alsórákosi Sükösd–Bethlen-kastélyt is. Arról talán legközelebb tudósítunk, talán pont arról, hogy az épp felújítás alatt álló keresdi kastélyt befejezték.