2019. november 19. keddErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hősök és vitézek: képeken mutatjuk, hogyan lett színháza Sepsiszentgyörgynek

utolsó frissítés: 17:01 GMT +2, 2019. július 26.

Az Azopan Archívummal idézzük fel a szentgyörgyi színház épületének 60 évvel ezelőtti felújítását.


Több mint 70 éve kezdődött Székelyföld első állandó kőszínházának története, és akkortájt kezdődik a mostani sztorink is. A helyszín - amint már sejteni lehet - Sepsiszentgyörgy, az esemény, amelyet most részletesen is felidézünk, a színház (manapság a méltán elismert Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház működik benne, de akkor még nem így hívták, majd meglátjátok) épületének újjáépítése, illetve annak avatója. A kalauzaink Dancs Árpád, aki most dolgozik a szentgyörgyi színház történetét feldolgozó könyvén, illetve az idén 90 éves Erdélyi Lajos, aki a bemutatott képek többségét készítette.

Sepsiszentgyörgy állandó kőszínházának története 1948-ban kezdődik, amikor a Kolozsvári Dolgozók Színházát a városba helyezték, a Kossuth utca 3. szám alá, az azóta lebontott Kupferstich-ház udvarán található szeszgyárból, majd szódavíz töltődéből átalakított terembe, ahol akkor a Rajoni Szaktanács működött. Az Állami Magyar Népszínház egy 200 faszékkel felszerelt, kényelmetlen ülőhelyes teátrum volt, parányi színpaddal és még kisebb öltözővel. Tömény nyomorúság, de annál nagyobb ügyszeretet és lelkesedés. A színházavató gálaműsor 1948. augusztus 23-án volt Szemlér Ferenc egyfelvonásosával: Egy híd elkészül. Ezt a nagyon pártos, nagyon egyértelmű előadást pedig kiegészítették Sombori Sándor avatóbeszédével, amelyet Steinberger Leopold elvtárs, a Szaktanács elnöke olvasott fel. Románul az eseményt László Ferenc méltatta, a Magyar Népi Szövetség elnöke. Már az első előadások után egyértelművé vált, hogy egy nagyobb épületre van szüksége a színháznak, mert sem díszlet-, sem jelmez-, sem kellékraktár nem volt az épületben. Például a díszleteket sokáig a Kolcza vendéglő egyik megüresedett termében festette Völgyesi András későbbi rendező.

A helyzet orvoslására 1949. január 1-jétől a Népszínház átköltözik az akkor mozi épületébe, amely Vasile Roaită Filmszínház néven a későbbi Lux mozi helyére költözik, a nevét pedig Állami Magyar Színházra változtatja. Azóta is ebben az épületben működik a szentgyörgyi társulat.

Kisebb átalakítások következnek, színpadépítés, öltözők, műhelyek berendezése. Ezalatt turnézni indultak. Kudelász Ildikó színésznő egyik írásában így emlékszik vissza: "1949 október 1-én 49-en kezdtünk játszani a nagyteremben. Nagyon sok gyenge darabot mutattunk be, vagyis mindent, amit kellett játszani. A színház beosztása nem olyan volt, mint most, a földszinten üzletek voltak. Az emeleten szálloda volt. A közönség a mostani nagykapun ment be és balra a lépcsőkön jutott el a terembe a mai két igazgatói iroda volt az előtér. A mostani titkárság volt a ruhatár."

Az alapító igazgató Bokor Andor (1948-1956 között volt igazgató - szerk. megj.) nemcsak rendezett, dramatizált és dolgozott át ismert műveket, hanem - és főleg - nagyon ügyesen intézte a színház kapcsolatait a pártszervekkel, talán azért, mert az illegalitásból jött, eredeti mestersége kazánkovács volt. Ügybuzgalma, lelkesedése hozzájárult a társulat megerősödéséhez. Akárcsak utódjának, Kováts Dezsőnek (1956-1968 között volt a színház igazgatója - szerk. megj.), neki is az volt a célja, hogy a színházat, mint nevelő és szórakoztató műfajt elvigyék az olyan székely falvakba is, ahova akkor még a villany sem volt bevezetve. A kor jelentős színi- és filmkritikusa, Halász Anna „harsány apostolnak” nevezte, Földes László színművész pedig így jellemezte: „Nagyszívű ember volt, kitűnő szervező és borzalmasan rossz rendező. Fontos az, hogy egy volt bálteremből, majd moziból színházat csinált. Tisztelet érte.”

Bokor ambíciós ember volt, aki modern színházépületet szeretett volna a társulatnak, és sokszor titokban, engedély nélkül neki is fogott az épület átalakításának. Nászta Katalin interjúkötetében Völgyesi András rendező így mesél az épület átépítéséről, az elhanyagolt állapotban lévő mozi felújításáról: „A kitűnő ötletű és szervező tehetségű Bokor Andor ezt a színházat úgy kezdte építeni, hogy átalakított egy vécét. Engedély nélkül, mert azt lehetett.”

Amikor titokban a színpad átalakításának is nekifogtak, amely akkor még egy szinten volt a nézőtérrel, már kellett egy olyan jogász, aki megkeresi a kiskapukat és kijárja az engedélyeket Bukaresttől Marosvásárhelyig (a Magyar Autonóm Tartomány székhelyéig). Így került a színházhoz aligazgatónak Péter Antal jogtanácsos. A színház 20. évadának műsorfüzete így ír róla: „Szívósságának, fáradhatatlan utánajárásának köszönhető, hogy a központ, a tervező és kivitelező vállalat között a kapcsolat soha nem szakadt meg.” Bákai Balázs, későbbi főkönyvelő így mesélt róla: „Amikor 56-ban főkönyvelőnek idekerültem, sok probléma merült fel építkezés közben. A tervező marosvásárhelyi Demian Mircea volt. Amikor az épülettel felújítása során elértek a színpadig, akkor jöttek rá, hogy nincs színpad tervezve. A színpad egy szintben volt a nézőtérrel, ezért szűk és nem funkcionális a színpad nyílása ma.”

Végül 1957-ben kezdődött meg a színházépület átfogó átalakítása, immár engedéllyel, sőt jelentős támogatással. A színház újjáépítését jelentős sajtóérdeklődés övezte, a Vörös Zászló szinte naponta tudósított a történtekről. Nyilván, minden cikk „a párt gondoskodását a kultúra iránt és Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtársnak e székely városka dolgozói iránt tanúsított figyelmét” emelte ki. Más írások a proletár-romantika stílusában mutatják be az előkészületeket: „A nézőtér kisebb munkatelepre emlékeztet, hol gyorskezű munkások valami rendkívül sürgős munkát akarnak idő előtt befejezni. Az ülő-próba szünetében színészek lopakodnak be a terembe. Csoportokba verődve találgatják: vajon hány nap múlva foglalhatják el ismét munkahelyüket a színpadon?” Kováts Dezső igazgató pedig, így fogadkozott: „Harcolni fogunk, hogy az új színpadunk, továbbra is a szocialista színművészet szószéke, s e vidék dolgozói kommunista nevelésének eszköze legyen.”

Sombori Sándor Katedra és színpad című könyvében is megörökítette ezt a periódust: „ Az épületbelső akkor, az ötvenes évek végén mesebelinek tűnt.” Nagy falfelületeket borított az Olaszországból származó vöröses-drappos színű travertin márvány. „A pártállam nyilván nem önzetlenül fizette a költségeket. Elvárta, hogy a művészek híven szolgálják a szocializmus építésének szent ügyét. A művészeket és a nézőt a kor szellemét tükröző freskók figyelmeztették: a kultúra eme új hajléka csakis a népet szolgálhatja. A művészet nem lépheti át a népnevelés (később kiderült: a pártpropaganda) szigorúan őrzött határát.(…) Közben a belső munkálatok a befejezéshez közeledtek. Miután felkerült a höbörcsös vakolat a falakra, az akusztika érezhetően jobb lett, már rakták fel kívülről is a homlokzatra a bronzbetűket. Egy fagyos estén megérkeztek Bordy András, Barabás István, Izsák Márton, Csorvássy István, Piskolti Gábor képzőművészek a belső dekorációval. A szobrászok hozzáláttak domborműveik felszereltetéséhez, a festők kezeltették a két lépcsőforduló meg a büfé falát, ahová a freskóik kerülnek. Nem falra festett freskók készültek, hanem vásárhelyi műtermeikben vászonra festett falképek, azokat itt ragasztották rá a falakra egy olasz recept szerint kavart anyaggal, melybe mézet is tettek.”

Végül 1958. december 30-án tartották az avatót, amelyről természetesen a Vörös Zászló munkatársa is lelkesen tudósított: „Népköztársaságunk 11. évfordulója napján, 15 órakor zsúfolásig megtelt a teljesen újjáépített Állami Magyar Színház nagyterme. Kettős ünnepet ültek a dolgozók: tíz évvel ezelőtt alakult meg a Színház, s felavatják az újjáépített épületet.” Szintén a lap tudósítása szerint az új épület egyből elnyerte a nézők tetszését, amelyeknek a díszbemutatóján Vitézek és hősök című darabot játszották Patkós György rendezésében, akiről külön is érdemes néhány szót írni.

Patkósnak rendkívül ellentmondásos a pályafutása. Az egykori színházigazgató és államtitkár Budapestről Kolozsváron át érkezett a teátrumhoz, mint egy menedékhelyre, ugyanis Hosszú Zoltán színész, rendező, egykori Mikós diák mellett 1942-ben aktívan részt vett a Negyedíziglen című szovjetellenes propaganda film elkészítésében. Végzetes hiba volt, mert a háború után a szovjet megszállók a háborús bűnösök listájára tették mindkettőjüket és hajtóvadászatot indítottak ellenük. Hosszú Zoltán nyomtalanul eltűnt. Patkós Erdélybe menekült. Előbb a kolozsvári Állami Magyar Színházban húzta meg magát, ahonnan 1958-tól a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Népszínházba helyezték át rendezőnek. A sors fintoraként, több szovjet és román kommunista tematikájú darabot kellett rendeznie, sőt pechjére ő kapta meg az átalakított színház avatójára szánt Vitézek és hősök című Gergely Sándor (eredeti nevén Grünbaum Sándor) erőteljesen kommunista darabját. El lehet képzelni, hogy mit tudhatott a kommunista mozgalom huszonöt esztendős „hősies szabadságharcáról” és az aljasul gyáva vitézekről.

A próbafolyamatot és bemutatót Sombori Sándor nagyon plasztikusan örökítette meg: „A rendezést Patkósra bízták, alighanem szándékosan, rendezői helyzetének megszilárdulása ettől függött. A nagy várakozás, a vizsgadrukk kikezdte Gyuri amúgy sem valami szilárd önbizalmát, ő meg a lázát borral hűtötte. Kovács Dezső igazgató biztonságból mellé állította Völgyesit társrendezőnek, Czompók Mihályt segédrendezőnek. Mindenki ideges volt, ahogy közeledett december, nőtt a feszültség. (…) jó kis veszekedések, összekoccanások. (…) A díszbemutatót a szépen felújított teátrumban, 1958. december 30-án tartották meg. Az előadás azonban, jól sikerült. Mikor a végén a függöny összecsapódott, a közönség tapssal ráütötte a maga láthatatlan pecsétjét a tízesztendős színház nagykorúsítási okmányára. A kritika nem hamarkodta el a pecsételést”

szöveg: Dancs Árpád

1949-ben, amikor átvette és elkezdett benne játszani a társulat, nagyjából így nézett ki a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház nézőtere. (Paszjár Sándor felvételeit Dancs Árpád bocsátotta rendelkezésünkre.)
És a színpad. Kevesebb mint 10 évig játszottak rajta, ezalatt 87 bemutatót és 3199 előadást tartott a társulat több mint egymillió néző előtt. Az előadásokat nem mind ezen a színpadon játszották, 2118 vidéki fellépésük is volt. (Paszjár Sándor felvétele szintén.)
És egy hatalmas ugrás az időben, a képen már készülnek az új színházbelső falképei. Barabás István festőművész műtermében készült a sepsiszentgyörgyi színjátszás vándorkorszakát megidéző falkép.
Piskolti Gábor festőművész munkája még a marosvásárhelyi műtermében van, amelynek tárgya A halálra táncoltatott lány balladája.
Bordy András festőművész az akkori székelyfalu életének egy mozzanatát, egy táncmulatságot megörökítő falfestménye már felkerült sepsiszentgyörgyi rendeltetési helyére.
Izsák Márton szobrászművész esküvői népszokásokat ábrázoló domborműve már elkészült, de még a műteremben várja, hogy Sepsiszentgyörgyre szállítsák.
Csorvássy István és Izsák Márton szobrászművészek közösen alkottak két domborművet. Az egyik a zenét, a másik a színjátszást ábrázolja jelképesen. Az előcsarnokban található ruhatár két oldalát díszítik majd, ha a helyükre kerülnek a műteremből.
Csorvássy István fríze a népballadák világát, Budai Ilona történetét eleveníti meg. A majd összefüggő dombormű az erkély homlokzatát díszíti. A felvételen még elemeiben látható a marosvásárhelyi műtermében.
Balra Izsák Márton előtérben látható domborművének egy eleme, míg jobbra az előbb mutatott Csorvássy-domborműnek egy másik darabja.
Az öt megbízatást kapott marosvásárhelyi képzőművész közül három. (Dancs Árpád bocsátotta rendelkezésünkre a fotót.)
Csorvássy István már Szentgyörgyön végzi az utolsó simításokat, a fríz elemeinek összeillesztését.
Barabás István Megjöttek a teátristák című festménye, amely a színház jobboldali lépcsőfeljáratánál található. (A festményeket Barabás Zsolt digitalizálta, és Dancs Árpád bocsátotta a rendelkezésünkre.)
Bordy András Táncoló falusiak című falfestménye a baloldali lépcsőfeljáratnál található.
A színház épülete 1957-ben és 1958-ban, az átalakítás előtt és után. (Paszjár Sándor és Erdélyi Lajos fotói.)
Sorakozik a közönség a színház épülete előtt, valószínűleg az újjáépített színház-avatójának ünnepi előadására sietnek.
A márvánnyal borított előtér. A Vörös Zászló 1958 decemberében így lelkesedik a felújított színház iránt. „Az utcáról a közönség három szárnyas ajtón juthat be az előcsarnokba. Innen három lengő ajtón át a vörös márvány padlózatú dohányzóba érünk, melynek mennyezete nyolc márványoszlopra támaszkodik. Nagy felületeket borít be az Olaszországból származó vöröses-drappos színű traverin márvány. A bejárattal szemben a néző egy kb. 10-12 méteres, értékes művészi alkotással találja szembe magát, Izsák Márton Székely lakodalmi jelenet című domborművével...
... A dohányzóból jobbra és balra fehér márványlépcső vezet a nézőtérre.”

Erdélyi Lajos 1958-tól vállalt munkát egy új, marosvásárhelyi székhelyű, magyar nyelvű kulturális lapnál, a Művészetnél, amelyet Sütő András szerkesztett. Az is lehet, hogy nekik készülő tudósításhoz készültek a fotók.
A Vörös Zászló Korszerű, értékes, művészi kivitelezésű Thália új hajléka című cikkéből egy további részlet: „Sötét barna ajtókon át belépünk a korszerűen berendezett nézőtérre. (…) Ha a nézőtéren hátra pillantunk, megakad tekintetünk az erkély homlokzatán látható domborművön.”
És akkor térjünk át az avató ünnepségre. A képen épp Kovács B. Mihály rajoni első titkár és Kováts Dezső igazgató a függöny mögött készülnek az ünnepi beszédekre.
Az előcsarnokban készülhetett a kép, ahol a 10 éves színház előadás-képeiből nyílt kiállítás.
A műszak a díszelőadáshoz készíti elő a kulisszákat.
Az ünnepi előadás plakátja, rajta a szereplők listájával, hátha sikerül valakit azonosítani a következő képeken.
Jelenetek a Vitézek és hősök című előadásból. Mester András és Hegyessy Magda a képen.
Mester András és Fekete Gyula. Ritkaságszámba mennek az Azopan Archívum képei Dancs Árpád szerint, lévén még a színháznak sincsenek fotói a hivatalos megnyitóról.
UPDATE: A színház átadása utáni második előadásáról, Móricz Úri muri című darabjáról készült fotók. 1958. március 28-án mutatták be, Kováts Dezső rendezte.
A két főszereplő: Molnár Gizella (ma már csak egyedül ő él a színészek közül, 84 éves) és partnere Dálnoki András.
Fekete Gyula, Király József, Botka László és Dálnoki András.
Erdélyi Lajos a Művészet mellett kezdett el az Új Életnek is dolgozni, ez a fotó 1958 áprilisában a lap hátsó oldalán is megjelent.

És taps, meghajlás és újra a díszbemutató. Balról: Földes László, Hegyessi Magda, Mester András, Király József, Tompa László, Fekete Gyula, Molnár Gizella, Kács Kató, Patkós György, talán Ambrus Sándor és Völgyesi János.