Nagyon szubjektív beszámoló a pápa csíksomlyói látogatásáról
utolsó frissítés: 15:54 GMT +2, 2019. június 3.Ferenc pápa csíksomlyói látogatását hatalmas zuhé és izgatott várakozás előzte meg, azonban a Szentatya érkezésével meghitt nyugodtság töltötte el a hegynyerget. Mutatjuk.
Hogy mit mondott a szentbeszédében, valószínűleg már mindenki olvasta, hogy mi történt a helyszínen, valószínűleg már mindenki látta és tudja, ezért inkább azt mondjuk el, hogy mit éreztünk, milyennek gondoljuk Ferenc pápa csíksomlyói látogatását.
Amikor a kollégám még a mise közben arra kért, hogy meséljek már a csíksomlyói hangulatról, igazából nagyon sokáig kellett gondolkodnom, hogy mit is mondhatnék neki. Bár az újságírók folyamatosan nyüzsögtek, rohantak egyik helyszínről a másikra, élő bejelentkezésekre készültek és a tökéletes pillanat megragadására törekedtek, tehát zajlott az élet ezerrel, mégis a nyugodtság volt a legjobb szó, ami kifejezte az ottani hangulatot. Az pedig ritkán sajtótéma, tehát nagyon kellett keresnem a szavakat, hogy mit is mondjak neki. A rendezetten és fegyelmezetten álló emberek tökéletes nyugodtságot árasztottak, és talán a helyzethez való békés hozzáállásuk jelentette a legnagyobb feltöltődést a hegyek között a zuhogó, szemerkélő, majd lassan teljesen elálló esőben.
Pedig igazán lehetett volna okunk zsörtölődni, mert amire kiértünk dolgozni, már kiderült, hogy amit elterveztünk, szinte biztosan nem fog összejönni. Az államelnöki hivatal szervezői teljesen keresztül húzták a számításainkat, nagyjából minden újságírói igényt figyelmen kívül hagyva egyszerűen nem biztosítottak helyet a helyi sajtó számára, csak a Vatikán sajtósainak. Pontosabban biztosítottak, de olyan feltételekkel, ami nagyban átalakította a munkánk menetét. Szerencsére a saját szabályaikat sem vették mindig komolyan, elvégre Romániában vagyunk, és bár először arról volt szó, hogy a sajtó számára kijelölt emelvényt nem lehet elhagyni, végül mégis kimehettünk az emberek közé.
Akkor érezhettük meg a lelkesedő hozzáállásukat is, ami talán minden pápai áldásnál több örömmel töltött el. Ahogyan csillogó szemmel, néha elérzékenyülve meséltek arról az élményről, hogy ott lehetnek a Hármashalom-oltár előtt a Szentatyára várva. A közösségi médiában sokszor tapasztalt egymásnak feszülésnek nyoma sem volt. Senki nem háborgott azon, hogy miért hozták ki a csíksomlyói Szűzanya szobrát a nyeregbe, amikor annak a templomban a helye, senki nem neheztelt amiatt, hogy a Vatikán feltételeinek eleget téve kibővítették az oltárt. Mindenki olyan áhítattal osztotta meg az élményeit, céljait, hogy utána tényleg nehéz volt nem kedvesen mosolyogni.
Azt hiszem, hogy a csíksomlyói zarándoklat igazi közösségi élmény volt. Nagyjából olyan, mint amikor a tüntetéseken tele torokból skandálják a rigmusokat, és érezni a tömeg erejét. Csak Csíksomlyón összefogott kézzel, vagy éppen rózsafüzért morzsolva imádkoztak az emberek, akikből minden várakozás ellenére valószínűleg nem volt több, mint egy átlagos pünkösdi búcsún. Az időjárás mellett valószínűleg a szigorú biztonsági intézkedések is elriaszthatták az embereket, mert amikor már a közeli faluban lévő szállásunkra sem akartak visszaengedni, akkor azt éreztük, hogy ez már talán tényleg több a soknál. A különféle kordonok nem szabhattak határt ugyanakkor annak a kóbor kutyának, aki békésen odasétált a pénzügyminiszterhez, ő pedig a világ legtermészetesebb módján, jól megsimogatta a kutya buksiját.
És persze megérkezett a pápa is. Talán megtörtebbnek és fáradtabbnak tűnt, mint a korábbi híradások felvételei és fényképei alapján számítottunk rá. Mind a 82 éve érződött rajta. Talán már a megfeszített utazási tempót se nagyon bírja jól, reggel még ugye Bukarestben ébredt, onnan repült Marosvásárhelyre, ahonnan Székelyföldet átszelve érkezett meg Csíksomlyóra. A zarándokok többsége még Csíkszeredába sem ért vissza, amikor már arról szóltak a híradások, hogy már megérkezett Iași-ba. Ez még akkor sem kevés, ha rendőri felvezetéssel szállítják közben. Egy-egy pillanatra, amikor például a kezét a leheletével melegítette, vagy mise közben elengedte a fejét, mintha elbóbiskolt volna, olyan emberinek is látszott.
Fotók: Tóth Helga, Karácsony Ákos, Gál László
Szöveg: Gál László