És Kiotóban milyen volt a tavasz? Egy erdélyi fotós Japánban
utolsó frissítés: 10:38 GMT +2, 2019. május 28.Miron-Vilidár Vivien fotográfus a cseresznyefa-virágzáson túli japán tavaszt mutatja meg.
A nagyváradi születésű Miron-Vilidár Vivien fotográfus, akinek munkáival már találkozhattak a Transindex olvasói, jelenleg Japánban szakmai gyakorlatozik. Kérésünkre, hogy mutassa meg, hogy a cseresznyevirágzáson túl milyen a japán tavasz, Vivien a következő képekkel felelt. Rövid felvezető szövegéhez és fényképeihez az Air Alone in Kyoto című dalát ajánljuk, és kellemes kalandozást!
Nagyon sokszor elképzeltem, hogy milyen lesz majd Japánban lenni – egyik sem felelt meg a valóságnak. Először úgy éreztem magam, mintha egy Mijazaki-rajzfilmbe csöppentem volna, utána, amikor már kezdtem kicsit jobban felfedezni a teret, az volt a benyomásom, hogy egy másik bolygón vagyok.
Mert minden nagyon más: a szagok, az ízek, a hangok, az időjárás, az emberek, a közlekedés, a színek, a fák.
A múzeum fából készült falainak illata, a szűk utcák, a papírlámpások, a táncoló emberek éjszaka a Kamo folyó partján sakurakor; az esetlenség, a nyugalom, a kertekben való jelen pillanat megélése, a sentōk meztelen gőze, a zenélő és maguktól felnyíló vécék; a nőgyógyászati függöny takarása a páciens és az orvos között, az ivás mint hobbi, az érzelmek elfedése, a feltétel nélküli segítőkészség; sintó dobok ereje, játéktermek monumentalitása, az öregek és gyerekek tisztelete; a Mijazaki-rajfilmek figurái, a rengeteg műanyag zacskó, a biztonság, a visszafogottság és az ellentétek városa: Kiotó.
Más illata van a házakból kiáradó ebédnek, más, szokatlan illata van a tusfürdőknek, samponoknak; más illata van a folyónak, a megázott utcáknak. Más szagok, illatok terjengenek a piacon, és más szaga van a kitett szemétnek. Más illata van a templomokban használt füstölőknek.
Más íze, állaga van a kenyérnek, a tofunak. Egy kelet-európai számára újnak fog hatni a kukoricából, búzából vagy rizsből készült teák világa, de a mocsi vagy a nattó, kimcshi is teljesen új, és amiért itt szinte mindenki odáig van: a matcha. A szárított bab snackként, vagy a wasabis szárított szójabab is nagyon finom. Ha nem tudsz olvasni japánul, a megvásárolt ételek meglepetést okozhatnak. Elég nagy csalódás volt, amikor megvettem egy péksütit és kiderült, hogy édes és nem sós, vagy hogy csoki helyett a töltelék babkrém.
Más hangot ad ki a jelzőlámpa, ha zöldre vált, más hangja van a mentőnek, a rendőrautónak, más a szemetesnek és más a választásokkor politikai üzeneteket közvetítő autóknak. Az iskolából zene szűrődik ki, ami szintén idegennek hat. Esténként az utcában végigsétáló ember, aki két fát üt egymáshoz, és figyelmeztet, hogy ne felejtsd el a tüzet – zárd el a gázt.
Itt olyan, mintha az időjárás valamilyen kapcsolódási pont lenne. Az időjárásról való kommunikáció a hétköznapi társalgásban fontos szerepet tölt be, de a régi japán naplók is az időjárás pontos leírásával kezdődnek. Az időjárásról beszélni legalább annyira természetes, mint a hogylétedről, mintha az időjárás és az ember hangulata eggyé vált volna. Az idő pedig így tavasszal nagyon szeszélyes; bármikor a derült égből egyszer csak beborulhat, kisebb zápor suhan végig az utcákon. Kiotót hegyek veszik körbe. Bármerre nézel a szűk utcákban, látod a hegyek csúcsát. A Kamo folyó melletti zöld övezet, ahogy kisüt a nap, megtelik emberekkel. Az égtájak meghatározása nagyon fontos a tájékozódáshoz, közlekedéshez.
Az első hónapban minden csodálkozásra késztetett. A kisebb utcákban nincs kiírva az utca neve, a megérkezésem tehát azzal kezdődött, hogy eltévedtem – mert minden utca pont ugyanúgy néz ki. Persze ha jobban megnézed, a házak másak, de elsőre minden nagyon egyforma.
Kitóban nagyon sok zen buddhista templom és sintó szentély van, amelyek még őrzik a régi Japán hangulatát. Sok japán úgy látogatja meg ezeket a szent helyeket, hogy ünnepélyesen kimonóba öltözik. Sokan azt hiszik, a díszes kimonóba öltözött japánok a gésák, de nem. Gésákat nem lát olyan könnyen az ember; de ha szerencséje van, akkor a Gion negyedben találkozhat velük. A szentélyek mellett megfér a játéktermek zárt világa, ami már inkább a jövőt jelenti Kiotóban.
Szöveg és kép: Miron-Vilidár Vivien