2019. május 20. hétfőBernát, Felícia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A legkisebb EP-képviselőjelölt egy napja: Olteán Csongor nyomába eredtünk

utolsó frissítés: 19:37 GMT +2, 2019. május 15.

Az EP-választás sok mindenről szól, de az Európai Unió szinte csak mellékszál.


Olteán Csongor tisztában van azzal, hogy nem lesz EP-képviselő, de már az elégtételt jelentene számára a kampányért, ha három képviselőt küldhetne az Európai Parlamentbe az RMDSZ. Az is benne van viszont a pakliban, hogy egy jó román mozgósítással előfordulhat, hogy még az 5 százalékot sem éri el a szövetség, és akkor senkit nem küldenek az európai törvényhozásba. Csongi mégis kampányol, a választásokig számításai szerint meglesz a 15 ezer kilométer is, amit keresztül-kasul megtett Erdélyben, Szatmárnémetitől Sepsiszentgyörgyig és Hunyadtól Gyergyóig akár többször is. Azt mondja, hogy csak Temesvárra nem jut el. Mi a Kolozs megyei kampánykörútjának az első napján követtük végig.

"Tavaly év végén döntöttük el, hogy lesz jelöltje a MIÉRT-nek. Nem ragaszkodtam ahhoz, hogy én legyek az, mert elnökként lett volna úgyis elég tennivalóm. A vezető tanács viszont úgy döntött, hogy zongorázzam én végig a kampányt. Amikor a jelölt mellett érveltem, az én fejemben az volt, hogy egy jelölttel a MIÉRT pozícióját erősítjük meg az RMDSZ-en belül. Ez végül is már azzal sikerült, hogy a 4. helyre soroltak, mert eddig mindig az 5. helyet kaptuk" - vezeti fel, amikor arra kérem, hogy mondja el, gyakorlatilag esélytelenként milyen motivációt talál arra, hogy végigtolja az egészet.

kép és szöveg: Gál László

2016-ban szigorítottak a kampányszabályozáson, azóta nem csak azt tiltják, hogy logóval díszített gyújtót és golyóstollat osztogassanak, hanem a kampányesemények rendezését is szigorították. Így most a jelöltek a helyi szervezetek eseményein vesznek részt. Ahogyan Csongi viccesen magyarázta, már annyi főnöke volt a kampányban, hogy az rengeteg. Azt csinálja, amit kérnek tőle. Ezért először az eseményt szervező Kolozs megyei RMDSZ képviselőit, Csoma Botond elnököt és Székely Kingát, az asszisztensét várjuk be.
Egyébként rögtön egy változással indult a napunk. Az eredeti tervek szerint úgy volt, hogy már szombaton megérkezik Kolozsvárra, és vasárnap reggel a szomszédos Györgyfalván vesz részt istentiszteleten. Betegség miatt viszont ki kellett hagyjon egy napot, így vasárnap reggel fél nyolckor indultak Sepsiszentgyörgyről, ami azt is jelenti, hogy a tervezett istentisztelet kimarad.
Majd nem sokkal később a györgyfalvi RMDSZ vezetőjével, Gergely Mártonnal is találkozunk, aki igazából a jelölt egész programját meghatározza a településen: lelkészlátogatás és door to door szerepel benne.
Először a többségében magyarok lakta falu (a legutóbbi adatok szerint 85 százalék körül van az arányuk) plébánosához megyünk. A nyilvánvaló segítségkérésen túl, ami a mozgósítást illeti (legalábbis a mi látogatásunkon csak erre kérték), egy ilyen látogatás arra is jó, hogy a pap/a lelkész/a plébános a település hangja legyen, megmondja azt is a jelöltnek, amit talán az emberek szégyellnek/félnek...
Fábián László plébános pedig elég egyenesen megmondta. Na, nem annyira a jelöltnek, aki akkor járt először Györgyfalván, hanem inkább Csoma Botondnak, a megyei szervezet elnökének, hogy az emberek egyértelmű eredményeket akarnak. Például a Kolozsvárra vezető út javítását, aminek az egyik részének hanyagolják a javítását, de felmerül a honatyáknak megszavazott speciális nyugdíjak eltörlése is, mint egy olyan tett, amivel meg lehet nyerni az emberek szimpátiáját. Egy nap alatt nyilván nem lehet általánosítani, de azért elég feltűnő volt, hogy Európai Uniós témák alig-alig bukkantak fel az ilyen személyes találkozókon.
Már egy óra is rég elmúlt, amire eljövünk a plébánostól. Ezután következhetnek a személyes találkozások, az ajtóról ajtóra, kapuról kapura való járás. A vasárnapi ebéd környéke nem a legjobb időszak erre, igaz, élesen sehol nem is utasítanak vissza. Csak néhány helyre megyünk a helyi RMDSZ vezetőjével. Érezni, hogy nem először csinálnak ilyet, elég gördülékenyen jönnek a szavak. Sehol nem mondják ki, hogy szavazz az RMDSZ-re, inkább választási részvételre buzdítanak, majd adnak mellé egy szórólapot, és érvként elhangzik a kampányban már sokat használt üzenet is, hogy a románok nem fognak minket képviselni.
Kivételes esetben még be is invitálják a jelöltet. Ez legalább arra is jó, hogy az átlagember szemszögéből, a választó szemszögéből lássuk a világot.
Ebben az esetben például a közalkalmazottak magas bére a téma, ami megnehezíti, hogy a kisebb vállalkozások munkaerőt találjanak. Mint mondja, hiába fizet 4000 lejt (azt nem részletezi, hogy bruttó vagy nettó) egy kotrógép-kezelőnek, mert inkább választja azt, hogy sokkal kevesebb munkáért kapus lesz egy közintézményben, ahol 3000 lejt kap kézbe. Persze az ellenérvek is rendre jönnek. Egy polgármestertől sem lehetett elvárni, hogy a felelősségteljes munkáját az egységes bértörvény bevezetése előtti fizetésért végezze. Majd egyfajta kompromisszumos megoldásként arra jutnak, hogy érdemes lenne finomítani a törvényen. Az EU itt se nagyon kerül szóba, helyette viszont a PSD igen, ami úgy néz ki, általános téma.

Csongi szerint általában pozitívak az emberek visszajelzései a személyes találkozókon, a legtöbb kritikát a PSD-vel való együttműködés miatt kapják. Mint mondja, az emberek nem igazán értik, hogy miért működik együtt az RMDSZ a PSD-vel. "Próbáljuk elmagyarázni, hogy nem tudjuk a legjobbat kiválasztani, hanem próbáljuk a kisebbik rosszat választani. Ugyanakkor felhívjuk arra is a figyelmet, hogy a többi a pártnak a kisebbségellenes megnyilvánulásai is látszanak" - mondja.
El van múlva már 2 óra, amikor elindulunk ebédelni a Györgyfalva és Ajtony közötti mezőn található német étterembe, amelyet 4-5 évvel ezelőtt nyitott egy echte német vállalkozó. Előtte német és román zászló, bent bajor népzene, sőt még német szót is hallani. Nem gondoltuk volna, de szinte tele van a hely.
Talán pont emiatt a kiszolgálás is elég lassú, nekünk ellenben kötött programunk van, így az étterem kipróbálása a következő alkalomra marad.
Aki EP-képviselő jelölt lesz, biztos lehet benne, hogy fél életét az autóban fogja tölteni, a napi 2-3 óra a minimum, de például Csongi reggel egy 4 órás úttal kezdte Szentgyörgyről Kolozsvárra. A másik, amiben szinte biztos lehet, hogy a kampány idején nagy valószínűséggel bőröndből fog élni, öltözni. Csongi például legközelebb pénteken tér vissza csak Szentgyörgyre, addig Kolozs megye mellett megfordul még Szilágy, Beszterce-Naszód és Szatmár megyében is.
A következő megállónk helyszíne olyan 3 óra magasságában a tordai MOL benzinkút. Volt, aki csak szendvicset vásárolt, hogy a kimaradt ebédet pótolja. Csongi viszont inkább átöltözött, mert a következő helyszíneken valamivel ünnepélyesebben kellene kinézzen, ehhez pedig a fehér ing a minimum.
Előkerül a zakó is az autó csomagtartójából, így indulhatunk is tovább.
Szentmihály (Tordaszentmihály vagy Alsőfelsőszentmihály néven is emlegetik) a következő helyszínt, ahol választmányi gyűlésre hivatalos a jelölt. A községhez tartozó Mészkővel és Sinfalvával együtt a magyar lakosság aránya - a helyiek elbeszélése szerint - ugyan meghaladja a 20 százalékot, de magyarul nem szerepel a helységnévtáblán. Gyenge vigasz, hogy a Mihai Viteazul elnevezés ebben az esetben tényleg nem légből kapott, a település határában ölték meg 1601-ben a vajdát.
Az EU-s forrásokból épített művelődési és ifjúsági házra legalább magyarul is kiírták. Ez lesz a helyszíne a választmányi gyűlésnek, amit azért hívtak össze, hogy a közösség megismerhesse a jelöltet.
Előbb viszont neki mutatják meg az épületet, amit azt hiszem, hogy minden romániai település megirigyelne. Itt se kell nagyon sokat magyarázni, hogy mire jó az Európai Unió.
A benyomást csak a mindenhová kifüggesztett piros-sárga-kék trikolórok rontják, amit még úgy is kitettek, hogy a negyedik mandátumát töltő RMDSZ-es polgármestere van a településnek. Aki ugyan nincs jelen a gyűlésen, de a helyi RMDSZ elnöke, Lovász Pál helyettesíti.
A rövid bemutatkozóban nincs semmi rendkívül, Csongi is mondja, amit valószínűleg előír az RMDSZ útmutatója: kezdve a román pártok listavezetőinek a bírálatától egészen a Minority SafePackig.
Utána következik az, amikor az emberek kérdezhetnek. Az EU-ról most sem érdeklődnek, sőt, nem is feltétlen a jelölt a téma. Leginkább a választással kapcsolatos technikai kérdések merülnek fel, például az, hogy miként lehet mozgóurnát kérni, kell-e hozzá orvosi igazolás, hogyan lesz a referendummal, illetve mit mond az RMDSZ a népszavazásról. Téma még a két helyen történő szavazás, ami ugye elméletileg nem is lehetséges, mert az embernek csak egy állandó lakhelye van, és csak ott szavazhat. Mondjuk, pár nappal korábban Winkler Gyula is ellátogatott Szentmihályra, szóval, ha akartak kérdezni, akkor már biztosan megtették.
Nem is nagyon húzzuk az időt, a jelöltet már várják Tordán, ahol a magyar napok zárógáláján kell felszólaljon.

Csongi szerint a kampányszabályozás módosításával sok minden megváltozott, már nincs olyan kampányfeelingje, mint régen, amikor még önkéntesként, szervezőként vett részt benne, amikor végigmenve a településen még lehetett látni, hogy választásra készülődnek, és azt is, hogy kik a jelöltek. Nincsenek már plakátháborúk, most a hivatalos plakátoló helyekre pártonként egyet lehet kitenni. "Messzemenően kevesebb izgalommal jár a kampány, mint régen" - mondja.
Az öt órás kezdés előtt még van egy szusszanásnyi idő, lehet beszélni az esélyekről, benyomásokról, és például arról, hogy esős vagy napos idő lenne szerencsésebb május 26-án. Egyértelmű döntés nincs, rossz idő esetén nyilván nehezebben mozdulnak ki az emberek otthonról, ha meg süt a nap, akkor lehet inkább elmennek miccsezni a románok.

Csongi szerint sokszor derülnek ki olyan dolgok egy ilyen kampánykörúron, amik nem az EU-val kapcsolatosak, hanem a helyi, megyei szinten, vagy a parlamentben kell megoldani. De mint ő fogalmaz, ez egy plusz lehetőség is arra, hogy felmérd, mit várnak el az emberek az RMDSZ-től. És azt is hozzáteszi, hogy egy sikertelen EP-választás a jövő évi önkormányzati és parlamenti választásokat is megbélyegezné, nagyban rontaná főleg a parlamenti választáson a szövetség esélyeit. Jelenleg 35 százalékos részvételt jósolnak, azzal nagyjából 450 ezer szavazatra van szüksége az RMDSZ-nek, hogy három képviselője legyen.
Telt ház van a tordai városi színház nagytermében.
Marosán Csaba színművész Ady-estjével kezdődik a program, és utána következik Csongi, akinek az elmondása szerint nem igazán szeret ilyen rendezvényeken felszólalni, mert senki nem azért megy el a gálára, hogy egy politikust hallgasson.
A beszéd után rögtön indulunk tovább Kolozsvárra, este még program van és előtte még össze is kellene mindenki kapja magát.
A Bulgakovban pótoljuk az ebédet. Innentől már a következő nap a meghatározó téma, amíg az ételre várunk, Csonginak van ideje egyeztetni.
Csongi szerint egy kérése volt a helyi szervezetek felé, amikor a kampánymegjelenéseit szervezik, hogy olyan eseményeket is vegyenek be a programba, amikor fiatalokkal találkozhat. Kolozsváron a KMDSZ Diáknapok díjátadóján és záróbuliján vesz rész, este 10 óra körül indulunk a Törökvágáson felállított sátorhoz.
Lehet képviselő vagy akár jelölt, a biztonsági ellenőrzésen mindenkinek át kell esnie.
Csongi még soha nem vett rész a kolozsvári diáknapokon, így gyakorlatilag minden új neki: a helyszín, a feeling, az eseményt mostanában meghatározó versengés, mert azért van tétje annak, hogy ki nyeri a diáknapokat.

Ahogyan Csongi mondja, ő minden fiatalt arra szokott ösztönözni, hogy vállaljanak szerepet a MIÉRT tagszervezeteiben, mert sok olyat tanulhatnak, amit máshol nem. "Például minden fiatal tudja, hogy vannak uniós pénzek, de azt szinte senki nem tudja, hogyan kell ezeket lehívni. Akik nem élnek szervezeti életet, nincsenek ifi- vagy civilszervezetben, fogalmuk sincs, miként induljanak el. Az iskolában nem tanulnak erről, máshonnan pedig nem kapják meg az információt. A saját példámból indulok ki. Engem 18 évesen nem érdekelt a politika, az első EU-táborban másnaposan hívtak, hogy hallgassam meg Markó Bélát. Azt sem tudtam, hogy ki az a Markó Béla. Az ifiszervezetek rendezvényei viszont vonzóak tudnak lenni" - mesélte a fialok közösségi szerepvállalásról.
Még egy utolsó fotó a győztesekről, hogy legyen, amit posztolni a Facebookra vagy az Instára, ha szükség van rá. Csongi szerint a jó kampány személyes, találkozós része mellett a jó online kommunikáció a legfontosabb, ezzel lehet eredményt elérni.
Sok évnyi várakozás után idén a Balls&Dolls nyerte a Diáknapokat, és ezen a díjátadón nem szólalt fel Csongi, aminek valószínűleg kifejezetten örültek az eredményhirdetésre ott összegyűlt diákok. Inkább személyesen beszélget néhány diákkal. Azt mondja, az ilyen lazább hangulatú beszélgetéseken jobban is el lehet magyarázni, hogy miért érdemes elmenni szavazni. Arra is kitér, hogy főleg az első szavazóknak kell elmagyarázni, hogy miért érdemes az EP-választáson részt venni, akik már 12 éve élnek benne, természetesnek veszik a jelenlegi helyzetet, és nem gondolnak már arra, hogy ez nem mindig volt így. A díjátadó után, olyan fél 12 magasságában köszönünk el egymástól - onnantól még lazábbra foghatta a kampányolást.