2019. április 25. csütörtökMárk
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A Transindex fotóin is mozgalmas volt 2018

utolsó frissítés: 14:07 GMT +2, 2018. december 29.

A Sepsi Aréna bejárásával kezdtük 2018-at, és az ünnepi fények bemutatásával folytattuk, közben összesen 60 fotóriportban számoltunk be az év eseményeiről.


Számtalan fesztiválra jutottunk el, Barcelonától Bonchidáig mindenhonnan volt beszámolónk. Bemutattuk idén néhányat a Loire-völgyi kastélyokból, de ott voltunk Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napján is. Sok megható és vicces pillanatot örökítettünk meg, ebből gyűjtöttünk nektek egy csokorral.

Erősen indítottuk a januárt, Antal Árpáddal jártuk körbe Sepsiszentgyörgy új, az ország egyik legmodernebb sportcsarnokát, közben pedig nem csak az épületről, hanem a város virágzó sportéletéről is esett néhány szó. (Fotó: Gál László)
Bő egy héttel később pedig már a vallásszabadságot ünnepeltük Tordán. Az 1568-as tordai országgyűlés 450. évfordulóját ünnepeltük a városban, ahol még egy emlékművet is avattak az alkalomból. A vallásszabadság kihirdetésének évfordulójáról még többször megemlékeztük az év során, fotós összeállításokkal is. Még ebben az összefoglalóban is visszatérünk rá. (Fotó: G. L.)
Közben a kolozsvári diákok a Törökvágáson téli majálisoztak, ami lényegében arról szól, hogy a résztvevők alkoholt isznak, majd elhasalnak a hóban/sárban. (Fotó: KMDSZ)
A tél vége idén a farsang mellett a temetésekről szólt, illetve a Mátyás emlékév keretében szervezett Mátyás Napkoról, amelyen 575 fáklyás vonult fel a Farkas utcai templomtól Mátyás király szülőházához, azért ennyi, mert 575 éve született éve született a király. (Fotó: Tóth Helga)
Már bőven március volt, amikor három éves kihagyás után Hargitafürdőn megszervezték Székelyföld egyik legfurcsább eseményét, a Kerge Olimpiát. Jack Sparrow és bandája is feltűnt a Hargitán. (Fotó: Gábos Albin)
Marosvásárhelyen ez idő tájt a székely szabadságért vonultak utcára az emberek. Természetesen ezt is megmutattuk. (Fotó: Tóth Helga)
A forradalomra és szabadságharcra emlékező kolozsvári felvonulás nélkül sem lenne igazi a március, idén azt is megmutattuk, hogyan mosta el az eső az ünnepséget. (fotó: G. L.)
Ha a márciushoz a felvonulás kapcsoljuk, akkor a húsvéthoz a csíkiak ételszentelését. Az MTi fotóval mutattuk meg, hogy álltak fegyelmezett sorokban a hívők. (fotó: Veres Nándor)
Áprilisban három év felújítási munkálatai után újranyitották a kolozsvári állattani múzeumot. Megtartották az eredeti bútorait, de felújították például a világítást. Idén többször is jártunk ott, az állatok mindig ugyanolyanok voltak. (fotó: Tóth Helga)
Megközelítőleg 200 résztvevője volt annak a megmozdulásnak, amelyet egy áprilisi vasárnapon tartottak Kolozsvár központjában, hogy a nők jogaira (pontosabban azok hiányára) hívják fel a figyelmet. Természetesen ezt sem hagytuk ki.
1300 gyerek ropta a táncot népviseletben Csíkszereda központjában májusban a 31. Csűrdöngölőn, erről is volt egy fotós anyagunk.
Idén is több mint százezer zarándok gyűlt össze a csíksomolyói Nyeregbe. És ennél a képnél nem is kell több erről az eseményről. (fotó: MTI/Mohai Balázs)
A szentbenedeki Kornis-kastély udvarán szervezett piknikkel pillantottuk be a Nyitott Kastélyok Hete rendezvénysorozatba. A kora nyári égető napsütésben szervezett esemény főszervezői az Örökségünk Őrei vetélkedőt is megnyerő (a Kornis-kastéllyal természetesen) Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum csapata volt. (fotó: G. L.)
Az idei nyári fesztiválszezon számunkra a bercelonai Primavera Soundon kezdődött, ahonnan a helyszín legmarkánsabb elemét, ezt az óriási napelempanelt mutatjuk meg itt, a többiért kattintsatok ide. (Fotó: Balázsi-Pál Előd)
2018-ban is volt Pride Kolozsváron, és azt éreztük, hogy az időszak legüdítőbb eseményén vettünk részt. (fotó: G. L.)
Nagyon szerettük a kolozsvári Művészeti és Formatervezői Egyetem végzőseinek tárlatát is, ezek a grafikák például a kukkolás és a magamutogatás kortárs társadalmi kontextusáról készültek. (fotók: G. L.)
Az idei fesztiválszezon valamiért inkább a külföldi fesztiválokról szólt, a Fishing on Orfűn például a Kies nem mindennapi produkciójára éreztük jól magunkat, és nem csak. (fotó: Nagy Andrea)
A több ezer résztvevőt és érdeklődőt vonzott az Ezer Székely Leány Napja Csíkszeredában, ahol a népviseletbe öltözött lányok, asszonyok, fiúk és férfiak vonultak fel a csíksomlyói nyeregbe. (fotó: Gábos Albin)
Az idei Székely Vágtáról azt írtuk, hogy látványos lett, és talán izgalmasabb is, mint eddig bármikor. Persze, akkor még nem tudtuk, hogy Sepsiszentgyörgy versenyzőjét ki fogják zárni a Nemzeti Vágtán. (fotó: Codra Botond)
Jó, végül egy hazai fesztiválról, az EC-ről is beválogattunk egy fotót, igazi, ezt nem feltétlen mi, hanem fesztivál fotós csapata készítette. Pedig mi is ott voltunk. (fotó: Electric Castle/Miluta)
Idén júliusban megnéztünk néhány kastélyt a Loire-völgyiben, és el is mondtuk a tapasztalatunk róla. (fotó: Balázsi-Pál Előd)
Azt írtuk augusztusban, hogy a Sziget elhozza a szerelmet, a szabadságot és Székelyföldet is, sajnos nem nekünk, hanem a fesztiválozóknak. Itt mutattuk meg. (fotó: Gál László)
A Kolozsvári Magyar Napok egy kicsit a sétákról is szólt, itt például a város legendás iskolájának, a Mariánumnak épületéről tudtunk meg többet. (fotó: Tóth Helga)
Szintén a Kolozsvári Magyar Napokon jártunk be és mutattuk be a Vallásszabadság házát.
A romániai kortárs képzőművészet gyökereiről szóló Vlahuță 63 kiállításról is beszámoltunk. Erről a képről azt írtuk, hogy a korai szocialista életérzést tükrözi vissza és az ehhez tartozó szocialista-realista eszköztárat használja.
A Napochim vegyipari gyár történetéről is volt egy - korabeli fotók felhasználásával készített - galériánk. A kép 1987-ben készült.
Egy kilencgyerekes családot lakoltatott ki Kolozsvár önkormányzata, ahol az aktivisták mellett a Transindex is ott volt. (fotó: David Jurca)
Szintén október elején elelevenítették fel az 1848-’49-es toborzásokat a 13. alakalommal megszervezett Őszi Hadjáraton Lövétén. Az eseményen azt is láthatták az érdeklődők például, hogy milyen lehetett egy huszárregiment vonulása Kossuth idején, vagy miként toboroztak Székelyföldön a honvéd csapattesteket.
A Feketetói-vásárt idén sem hagytuk ki, sőt azt is megmutattuk, milyen lenne az Instagramon. (fotó: Gál László)
Sárközy Miklós iranista segítségével tehettünk kirándulást a Föld egyik legizgalmasabb országába. (fotó: Sárközy Miklós)
A Komcsi diszkók varázsát novemberben idézték fel Kolozsváron. (fotó: Kovács Bea)
November végén felszentelték a 110 millió euróba kerülő Nemzet Megváltás katedrálisának oltárát. A popák és Gigi Becali mellett a Transindex is ott volt az eseményen. Meg leszünk váltva!
A kolozsváro december elsejei centenáriumi ünnepségekről is beszámoltunk, néztük meg, hogy miként porol piros-sárga-kékbe a város. (fotó: G. L.)
Tizenegy erdélyi város ünnepi fényeit mutattuk be, és estünk ámulatba, például Szatmárnémetitől. (fotó: Habarics Zsolt)