November 16-án került sor a nyolcadik Tea Kultúra Fesztivál kolozsvári kiadása a helyi Konfuciusz Intézet szervezésében. Ez az est egy nagyobb rendezvénysorozatnak volt része, amely az ország több pontján lévő különböző Konfuciusz Intézeteknél és más hozzájuk kapcsolódó oktatási intézményeknél november 13. és 16. között. A fesztivál felvállalt szerepe volt a teaivás kínai rituáléjának megismertetése a helyiekkel, valamint a két ország kultúrájának közelítése egymáshoz.
A délután folyamán a Konfuciusz Intézet kínai tanárai és egyéb munkatársai, a Babeș-Bolyai Egyetem Bölcsészettudományi kar kínai nyelv és irodalom szakának diákjai segítségével magyarázták el a kínai teakultúra különböző részleteit, a teához kötődő művészetet, zenét, irodalmat, kínai játékokat és klasszikus öltözéket mutattak be. Mindezen túl a szervező intézet kapcsán számos Konfuciusznak tulajdonított idézetet lehetett olvasni, elvinni és átgondolni, illetve számomra mindig az egyik fénypontja a Konfuciusz Intézet eseményeinek a gyönyörű kínai kalligráfia. Ahogy máskor is, az érdeklődők nevét írták át kínai kalligráfiába, illetve bármi egyebet, amit szeretett volna az illető, ha eléggé kreatív volt.
Lássuk, hogyan is telt a délután.
Szöveg és fotók: Ivácson András Áron.
Az egész esemény talán legimpozánsabb tárgyai a különböző klasszikus kínai kalligráfiával ellátott legyezők voltak, amelyek önmaguk funkcionalitásán messze túlmenően kész műalkotások.
A délután során többféle teát is ki lehetett próbálni a fehértől a zöld, sárga, vörös és fekete teán keresztül a különböző gyümölcsteákig. A teát hagyományos módon készítették el, avagy: nem összefőzték, hanem a felhevített vizet öntötték rá a különböző teafüvekre. Továbbá minden kiegészítő nélkül tálalták: sem cukor, sem citrom, semmi olyasmi, ami későbbi és sok esetben a kínai kultúrától idegen hozzáadás lenne.
刘田恬 (Liú Tiántián) tanárom és szeretett barátom felelt az esemény során a kalligráfiáért, legalábbis az elején, és gyönyörűen írta a különböző neveket és egyéb kifejezéseket, mondatokat, szavakat. Habár nem tudom, hogy rajtam kívül más kért-e a nevén kívül valamit és arról, hogy én mit kértem, kicsivel alább.
刘雪纯 (Liú Xuěchún) a klasszikus kéthúros kínai hangszer, az 二胡 (Èrhú) bemutatásáért volt felelős, azonban sajnos azzal a problémával kellett szembenéznie, amivel a másik hangszeres kollégája is: nem volt hangosítás, így az általa előadott hagyományos dalokat elnyomta a Iulius Mall zaja. Kár, tekintve, hogy kiválóan szólaltatta meg a hangszerét és az olyan hagyományos kínai dalokat, mint a Lóverseny, A jó Liang vagy épp a Holdat tükröz két tavasz.
刘丁益 (Liú Dīngyì), aki szintén tanárom és nagyon jó barátom, az egyik legismertebb és legklasszikusabb kínai hagyományos hangszer, a 古筝 (Gǔzhēng) kiváló ismerője és előadója. A kínai nyelv mellett ő most már az érdeklődők számára új lehetőségként eme hangszert is tanítja a Konfúciusz Intézet új kínai zene kurzusán.
Az esemény előtt beszéltem vele és mondta, hogy két nappal korábban szóltak neki, így kifejezetten izgatott állapotban látott hozzá az előadásához. Azonban nem volt ok aggodalomra: kiválóan szólaltatta meg az olyan klasszikus dalokat, mint a Generális parancsa, vagy a Tájfun.
Az előadása kicsit és nagyot egyaránt megragadott, azonban ez a kissrác perceken keresztül állt előtte, hallgatta és nézte.
A különböző programokat természetesen nem csak nézni lehetett, hanem ki is lehetett próbálni. Itt egy érdeklődő, aki egyébként zenész, próbát tesz a Guhzhenggel és Dingyi szerint nem is rosszul. Az alább látható játékokat szintén meg lehetett próbálni.
A bemutatott kínai játékok közül az első a 象棋 (Xiàngqí) volt, amelyet a „kínai sakk”-nak is szokás nevezni. A játék egy két generális között zajló csatát reprezentál, amelyben foglyul kell ejteni az ellenséges királyt. A sakkal szemben vannak sajátságos figurái, mint például az ágyú, sajátságos szabályai, mint az, hogy az ellenséges generálisok nem léphetnek közvetlen küzdelembe és sajátságos felületei a táblán, mint például a középen elhelyezkedő folyó és a két palota, amelyek gátolják egyes figurák mozgását, azonban elősegítik másokét.
A következő játék a 华容道 (Huáróng dào) volt, amely egy kínai történelmi csatán alapszik a keleti Han dinasztia korából (i.sz. 25-220). A játék lényege, hogy a nagy Cao Cao hadvezért szimbolizáló játékelemet el kell juttatni a tábla alján lévő Huarong átkelőt szimbolizáló üres helyre. Illetve látható itt még a 鲁班锁 (Lǔbān suǒ) játék, amelyet a legenda szerint a névben szereplő 鲁班 (Lǔbān) nevű ács nevéhez fűződnek. A játék konkáv és konvex darabjai tökéletesen passzolnak egymáshoz, azonban sokkal könnyebb őket szétszedni, mint összerakni.
Az eseményhez hozzátartozott a klasszikus kínai női és férfi öltözékek bemutatása is, amelyek természetesen még a forradalom előtti birodalmi Kínára voltak jellemzők, azonban az utóbbi években ismét egyre népszerűbbek. Itt a Konfuciusz Intézet különböző tagjai és diákok láthatók hagyományos kínai öltözetben.
A szűkebb szervező csapat és a Konfúciusz Intézet munkatársai.
Az egész este kiváló hangulatban telt és az érdeklődők sem maradtak el szerencsére, így sikeresnek mondható az esemény.
Végül pedig két Konfuciusz idézettel távoztam: „A könnyen adott szót nehéz betartani”, illetve „Ritkák azok, kik a fegyelem miatt tévednek.” A kalligráfia, amit kértem Tiantiantől pedig azt írja: 泰山石敢当 (Tàishān shí gǎndāng). Fordításban ez azt jelenti: „Tai hegység e köve merészel ellenállni”. Ez egy klasszikus kínai mondás még a taoizmus idejéből, amelyet útelágazásokra helyezett kőtömbökre írtak, hogy az utazót befolyásoló rossz szellemeket elűzze.