2018. november 13. keddSzilvia
12°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Most megnézheted Kolozsvár egyik legrégebbi lakóépületét, sőt a történetével is megismerkedhetsz

utolsó frissítés: 19:02 GMT +2, 2018. augusztus 22.

A Kolozsvári Magyar Napokon jártuk be a Vallásszabadság Házát.


Július elején nyitották meg Kolozsváron a 21 Decembrie 1989/Magyar utcában (az egykori unitárius püspöki rezidenciaként működő) Vallásszabadság Házát, és bár azóta már többször is körbevezették az érdeklődő közönséget, az igazi birtokbavétel, ahogyan valószínűleg az unitárius egyház elképzelte, a Kolozsvári Magyar Napokon történt. Az egyik legsűrűbben látogatott helyszíne az idei napoknak, több előadás és vezetett séta magával az épülettel foglalkozik. Egy ilyenen vettünk részt.

Az épület Mátyás szülőháza mellett Kolozsvár egyik legrégebbi, legjelentősebb gótikus részleteket őrző polgárháza, amely az évszázadok során többször is gazdát cserélt, és amelyet az évszázadok során többször jelentősen átalakítottak és bővítettek. Az unitárius egyház 1883-ban vásárolta meg, ők strukturális átalakításokat már nem végeztek a felújításig, legfeljebb csak kisebb renoválásokat eszközöltek. Az épület végül Szabó Árpád püspök 2008-as nyugdíjba vonulásáig volt régi funkciója szerint használatban, utána döntött úgy a Magyar Unitárius Egyház, hogy felújítja, és a közönség szolgálatába állítja. Az 1568-as tordai országgyűlés vallásügyi határozatának emlékére pedig Vallásszabadság Háza névre keresztelték.

Képek és szöveg: Gál László

A jelenlegi épület alapját jelentő házakat valószínűleg a 14. század végén vagy a 15. század elején építették. A keleti épületszárny (ebben működik ma az 1568 nevű étterem) háromszintes (pince, földszint és emelet), földszintjén a kor szokásának megfelelően valószínűleg műhely, vagy valamilyen, már az iparűzéssel kapcsolatos terem lehetett, a pincében bort tároltak, míg az emeletnek lakófunkciója volt. A nyugati épületszárnynak (ma az IDEA könyvesbolt működik benne) szintén valamilyen gazdasági funkciója lehetett.
A ház második építési periódusában, a 15. század második felében az akkori tulajdonosa beboltoztatta a kapualjat és egyesítette a két házat, amelynek egységes emeletet is kialakítottak. Ekkor készült a kapualj három gótikus nagy íve (erről kép is lesz alább), illetve címeres kapukerete is. S.T. monogramos építtetőjéről annyit tudni, hogy tehetős kolozsvári polgár lehetett, hiszen a Szent Mihály templomba temették, címerét megtaláltak annak 19. századi felújításakor, márpedig oda csak jelentős adomány után kerülhetett egy ember.
Ez az említett csillagos és keresztes címere a monogrammal.
Itt vannak a korábban befalazott gótikus nagy ívek, amelyet a mostani felújításakor bontottak ki.
Most az épület felújításáról találni tájékoztatást mögöttük. Még mielőtt bemennénk, egy dolgot érdemes megnézni, egy reneszánsz ajtókeretet.
Az 1595-ben készült ajtókeret eredetileg nem itt állt, hanem az 1901-ben épült Unitárius Kollégium helyén álló épületekből mentették át ide egy kis kitérővel. Pákey Lajos, a kollégium tervezője, az egyik tanárai lakásnak bejáratához szánta.

Igazi középkori pincéje van az épületnek, ennek is volt utcai pincelejárata (az a kis kapu a terem végében), ami a hordók és a szőlő elvitelét könnyített meg a lakóinak. Itt látható az egyik legépebben megmaradt pincelejárat a városban. A helyi bor egyébként nagyon fontos volt a kolozsváriaknak, halálbüntetés terhe mellett szabályozták is, hogy máshonnan nem lehet bort behozni, pedig a krónikák szerint elég hitvány nedűt állítottak itt elő.
A lejáratot (onnan nézve készült a kép) a többi hasonló pincelépcsővel együtt városi rendelkezésre a 19. század elején téglával beboltozták. Az utcai munkálatok miatt a téglaboltozat már beomlott, és betonnal helyettesítették azt. Viszont nem csak ez a különlegessége van az egyébként dohos szagú pincének.
Érdekessége, hogy a pince építésekor használt faszerkezet lenyomata még mindig látható a boltozaton. És a pince az épület legkorábbi, tehát 14. század végi vagy 15. század eleji időszakában épült.
A 16-17. században feltehetően céhes mesteremberek lakták a házat, több tulajdonost feljegyeztek a krónikák. A helyiségeket a kor divatjának megfelelően csempekályhákkal fűtötték, ezeknek már csak nyomai és a cserepei maradtak meg. Háttérben a korabeli lépcsőfeljárat látható, amelyet a 18. században, a ház további bővítésekor lezártak. Előtérben egy 1500-as évekből származó késő gótikus és kora reneszánsz jegyeket mutató ajtó látható, amelyet Nyárádszentlászlóról hoztak most a házba, hogy könnyebb legyen elképzelni, hogy milyen lehetett egy korabeli ajtó.
Az emeleten az első terem, amit megnézünk a mindenkori utcafrontra néző vendégfogadó terem, a legnagyobb és legreprezentatívabb szoba, amit mostanság konferenciateremként használnak.
Az épület mostani felújításakor egyébként több helyen is falburkolatot és álmennyezetet használtak, így például az is könnyebben bemutatható, hogy az 1735-ben a Wesselényi-család birtokába kerülő háznak új, későklasszicista homlokzatot építettek. A korábbi középkori homlokzat - mint a túra egyik vezetője,
Barazsuly Viktória megjegyzi - már nagyon leromlott állapotban lehetett. Erre egyébként a Jósika Miklós Abafi című regényében is van utalás, ahol hitvány állapotú házként említették.
A szobát most főleg a benne lakó unitárius püspökök portréi díszítik, de az egyház néhány világi elöljárójára is megemlékezik, így került ki Brassai Sámuel portréja is. Ezen kívül két helyiséget is az unitárius templomokról készített pasztellsorozat (Wagner Péter alkotásai) díszít.
A Wesselény-család birtokolhatta akkor, amikor lebontották a középkori és reneszánsz tüzelőket, illetve hozzájuk köthető a szoba egy további érdekessége is, amely szintén a mostani felújítás során derült ki: a parkettmintásra festett padló. Ilyet máshol nem látni Erdélyben. Illetve egy korábbi csempekályha nyomai is ott vannak a padlón.
A ház felújításának régészeti emlékeit külön szoba őrzi, de ebből csak ezt az egy olaszkoszorús kályhacsempét mutatjuk meg, de van 15. századi épségben megmaradt vizes vagy boros kancsó is. A szakértők szerint mivel nagyon sok míves csempe került elő, arra lehet következtetni, hogy nagyon míves csempekultúrája volt a városnak. Korábban azt gondolták, hogy inkább importálták a csempét.
Külön termet kaptak a kapualj fölötti helységben az egyháztörténeti relikviák, így például Dávid Ferenc kelyhe és imádságoskönyve is megtekinthető, de ki van állítva egy 17. századi török imaszőnyeg is, amely a török fennhatáság alatt lévő Erdélyben nem volt szokatlan, reprezentációs tárgyként és befektetésként is funkcionáltak ezek a drága, és igen szép szőnyegek, amelyek leginkább adományként kerültek egyházi tulajdonba. Az itt kiállított imaszőnyeg úgynevezett erdélyi szőnyegtípus, amelynek a szimmetrikus (kettőzött) kialakítása az egyik jellegzetessége.
Dávid Ferenc kelyhét egyébként manapság is használják a Belvárosi Unitárius Egyházközségben úrvacsorai alkalmakkor, onnan hozták át a kiállításra.
A szoba zöldre festett részei a ház 19. század eleji bővítésekor épültek, azért is alakítottak ki a kort idéző enteriőrt, amelyben különben Thorma János-képeket is kiállítottak.
A Wesselényiek korában készült el mai formájában ez a lépcsőház is, amelynek két érdekessége is van.
Egyrészt egy vörös krétával rárajzolt szarvas, amely valószínűleg a kőfaragó mester egy korabeli graffitije/rajza.
Illetve itt látható egy korábban befalazott reneszánsz ablakkeret-töredék, amelyen keresztül a középkori házból az udvarra néztek. Most ennyi, de akit érdekelnek, azoknak a Kolozsvári Magyar Napok alatt érdemes felkeresni az épületet, ahol naponta tartanak előadásokat a témában. A programjáról itt találtok tájékoztatást.