A Sziget elhozza a szerelmet, a szabadságot és Székelyföldet is
utolsó frissítés: 17:08 GMT +2, 2018. augusztus 14.Amennyire lepereg az Untoldról a sokat erőltetett magic, meglepetésünkre annyira helyén van a Szigeten a büszkén hirdetett szabadság.
A Transindex nem, de én először vagyok Szigeten, ami azzal jár, hogy az első napomon jóformán csak kóvályogtam a területén, és próbáltam kitalálni, most akkor balra vagy jobbra van a nagyszínpad, és biztos vagyok benne, hogy egy hét után is lennének olyan helyszínek, ahol biztosan nem jártam, és a második nap után is hosszabb lenne azt felsorolni, hogy hol nem jártam még, mint leírni azt, amit már kipróbáltam. És azzal is jár ez, hogy menthetetlenül úgy fogok írni róla, mint aki először meséli el az élményét.
Az első benyomás pedig egyértelmű, hiába nagy és építették úgy, hogy ne ismerjük ki benne könnyen magunkat, illetve van körülötte egy misztikum, attól még a Sziget is egy fesztivál porral, sorban állással, indokolatlanul drága piával és kajával, gusztustalan vécékkel, sok szeméttel és rengeteg részeg fesztiválozóval. A második benyomás ennél sokkal bonyolultabb, és már ahhoz is köze van, hogy miért szeretik sokan ilyen nagyon ezt a fesztivált.
Lehet, hogy a rengeteg külföldi miatt van, akik ellepik az egész fesztivált, és külföldiként általában lazábban viselkedik az ember, az új környezetben olyat is megenged magának, amit otthon ritkábban, és ez magával ragad, de arra a néhány napra, ameddig részt veszünk, tényleg sikerül elhitetni, hogy a szabadság szigetén élünk. Ez az a nagyon egyszerűen és találóan megfogalmazott életérzés, amire már az a szigetes útlevél is utal, amit a bejáratnál a kezedbe nyomnak, és onnan gyűjtheted a pecséteket, hogy mit próbáltál már ki, és ez az, amit nem sikerült a korábban már említett Untoldon megcsinálni, és ami miatt szerintem lepereg róla a varázslat. És az életérzés az, ami miatt az Electric Castle úgy is sikeres évet zárhat, hogy éppen a lineup nem a legfényesebb.
Kép és szöveg: Gál László