2018. aug. 15. szerdaMária
16°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ilyen a hatodik Electric Castle egy tapasztalt fesztiválozó és egy újonc szemével

utolsó frissítés: 15:55 GMT +2, 2018. július 20.

Kevesebb sztármeghívott, de nagyobb fesztivál és már a nulladik napon rekordot dönt. Maximumra pörgetett stílus, és persze eső, sok-sok eső, de ezen nem lepődik már meg senki.


Összesen 33 ezer ember ment ki a szervezők közlése szerint az Electric Castle nulladik napjára, ami rekordnak számít. Még soha ennyien nem voltak kíváncsiak a fesztiválra annak nyitónapján. A 33 ezer ember között volt a Transindex két újságírója is, Árpi, aki először volt kint a bonchidai fesztiválon, míg Laci, aki idén már szívesen tartott volna szünetet négy EC után. Mindenki el fogja mondani a véleményét.

Újonc Árpi: Elsősorban maga a professzionalizmus kiemelendő. Tudom, hogy az lenne az alap, hogy egy fesztivál készüljön az időjárásra, legyenek kidolgozva a kis részletek is, az önkéntesek tudjanak segíteni, ha kell, de valahogy Erdélyben, főleg a magyar szervezésű fesztiválokon nem ez a módi. Az egésznek a hangulatát annak ellenére is el kell ismernem, hogy idén valahogy sikerült a korábbi éveknél kevesebb "nagy nevet" meghívni. Ez nem jelent ugyan feltétlenül minőségbeli esést, viszont én magam kevésbé vagyok érdeklődő a zene felé. Nagyon látszik a figyelem, amit a fesztiválozó kényelmére fordítanak, szinte sehol nincs fennakadás. Az elején kicsit elrettentő volt belépni, és megtapasztalni, hogy a sok színpad és helyszín jó sok kilométeres területen van elszórva, gyakorlatilag nagyon sokat kell gyalogolni, de nagyon hamar áttekinthetővé válik az egész struktúra. És a legjobb az egészben, hogy amint beveted magad a kastélypark maradványai közé, a "susnyásba", minden bokor mögött találsz valamit, egy bulihelyet, egy pihenőzónát, aktivitási lehetőséget. Szóval az első napot némiképp tényleg csak az tette melankolikussá, amikor egy heverőn várod, hogy a sátor tetején elmúljon a zápor kopogása.

Tapasztalt Laci: Nem tudom kikerülni, hogy ne hasonlítsam az ideit az előző kiadásokhoz. Főleg azután, hogy tegnap az országban egyedüli helyszínként (legalábbis az AccuWeather időképe szerint) megint esett Bonchidán, és nekem a legmarkánsabb emlékeim ehhez a természeti jelenséghez köthetőek. Tegnap nem volt annyira nedves, mint a legendás harmadik kiadás első napja, amikor a Fatboy Slim koncertje alatt konkrétan ömlött a víz az akkor még a kastély udvarán felállított színpadról a nyakamba, sőt szinte sehol sincs a tegnapi zuhé ahhoz képest, mint amikor a negyedik kiadás Skrillex-koncertjén még a fényképezőgépet sem tudtam elővenni, úgy ömlött. Akkor forrt össze a fesztivál neve végérvényesen az esővel, mint ahogy tegnap még a román rendőrség is kiposztolta a Facebookra. A szervezők azóta nagyon sok mindent megtettek, hogy az esőhöz ne kössük rögtön a sárt is, sőt idén még a tavalyhoz képest is vannak előrelépések, de azért a gumicsizma és az esőkabát továbbra is kötelező kellék a fesztiválon.

Kép: Gál Lászó
Szöveg: Kulcsár Árpád és Gál László

Tapasztalt Laci: Van, ami változatlan, és nem is kell nagyon változtatni már rajta. Ilyen a világító EC-monogram a kastély előtt.

Újonc Árpi: Ami arra nagyon jó, hogy tele legyen vele a közösségi média, egyébként egyszerű geg, kicsit giccses is.
Tapasztalt Laci: Ahol csak másodpercekre áll le a szelfizés és a fotók készítése. (Fotó: Electric Castle/Miluta)

Újonc Árpi: Ezért sosem fogunk odaférni.
Tapasztalt Laci: És ezen a látványon se nagyon van, amit változtatni, annyira tökéletesen van kitalálva.

Újonc Árpi: Tényleg látványos és a legjobb benne, hogy valahogy sosem zsúfolt, mindig van hová leülni pihenni, pedig érti ezt a fene, ha egyszer rekordmennyiségű látogató volt a nulladik napon.
Tapasztalt Laci: Ezen kívül vannak olyan dolgok, amelyek részben megváltoztak. Új helyszínre kerültek a tavaly még az istállóban látható videóinstallációk. Klaus Obermaier interaktív munkáit most a kastélyban lehet megnézni, az istállóban pedig különböző beszélgetéseket, stand up fellépéseket és filmvetítéseket szerveznek. Részletek erről itt. Vehetünk szerelem (love) fürdőt is.

Újonc Árpi: Az installációk látványosak, nyilván nem azt várja az ember, hogy komplex művészeti munkák legyenek ezen a fesztiválon, de azért inkább csak érdekesek, mint tartalmasak. Szemben állsz egy kamerával, és élőben torzulsz el a falon.
Tapasztalt Laci: Vagy lassan cseppfolyósodhatunk is. Mindenképp kötelező program az idei fesztiválról.

Újonc Árpi: S úgyis mindenki bemegy a kastélyba, megnézni milyen belülről.
Tapasztalt Laci: Van divatsarok is, de sokkal kisebb, mint tavaly vagy tavalyelőtt. Itt épp Ferencz Bori mutatja a legújabb kollekcióját, amiről különben lesz egy nagyobb anyag is a Pinkdámán. Várjátok!
Tapasztalt Laci: Sajnos felszámolták a tavalyi kedvenc helyemet, a bozótosba vágott búvóhelyet/rejtekhelyet, ahol akkor is jutott egy kis nyugalom, ha éppen mindenhol máshol óriási volt a nyüzsgés. Biztos, nem kapták meg elegen a bejáratot. Most az egyik cider-gyártó rendezte be a helyszínt, egy csomó bejárattal és almával.

Újonc Árpi: Ez egyben az egyik legstílusosabb térdekoráció is, mikor ott jártunk, viszonylag nyugalmas is volt, estére persze betör ide is a zaj.
Tapasztalt Laci: Első benyomásként egyértelmű, hogy nemcsak a fesztivál területét növelték meg a tavalyihoz képest, hanem a fedett helyek számát és nagyságát is jelentősen megdobták. Például a Hangar mellett most egy közel hasonló nagyságú sátor alatt tudunk kajálni.

Újonc Árpi: Csak persze nagyon drága minden, persze, ki mit engedhet meg magának, de 28 lej egy hamburgerért túlzás. Az EC amúgy is eléggé dzsentri fesztiválnak tűnik. Jó viszont, hogy csomó helyre van lehetőség beállni eső elől, és ezek közül néhány helyen koncertek is zajlanak.
Tapasztalt Laci: A fesztivál végleg kibújt a kastély öleléséből, teljesen átrendezték az udvart, máshova került a színpad is, ami idén elég goásnak néz ki.

Újonc Árpi: És nulladik napra fel sem épült, legalábbis éjfélkor még nagyon dolgoztak rajta a gépek.
Tapasztalt Laci: A korábbi színpadok helyén pedig most egy fedett food court van, amit ilyen szép fűszernövényekkel dekoráltak. Azért azt mindig is szerettem ebben az egész EC-ben, hogy a legutolsó fűszálig mindent kitalálnak és megdizájnolnak, és idén sincs ez másképp.

Újonc Árpi: Egyet kell értenem, nagyon figyelnek arra, hogy ne csak illuminált állapotban érezhesse jól magát az ember. Mindenhol stílusos, tiszta és vagány a környezet.
Tapasztalt Laci: Csak nyomokban emlékeztet arra, hogy valamikor itt volt a legnagyobb bulihelyszín...

Újonc Árpi: Azért én is láttam itt már bulikat, amikor még léteztek a Kastélynapok Bonchidán. Persze érthető, hogy elvitték innen a partikat, gondolom az épület is jobban érezheti így magát.
Tapasztalt Laci: A tóparti pihenő is tetőt kapott idén, aminek az ötletét csak pártolni tudom.

Újonc Árpi: És igazából ilyen dohányzózóna lett, 18 éven aluliak be sem tehetik a lábukat ide.
Tapasztalt Laci: Idén kevésbé tűnt szigorúnak a bejárás a Lidl üzletbe, aminek a környezetét szintén jelentősen megváltoztatták, most oda is került egy színpad (Eco Stage), hogy még aközben se maradjanak zene nélkül a fesztiválozok, amikor megeszik a péksütijüket.

Újonc Árpi: Azért a Lidl az egyik legjobb dolog ott, nem csak olcsó kaját, hanem szükséges felszereléseket is lehet venni benne, gumicsizmát, hálózsákot, napszemüveget...
Tapasztalt Laci: A hideout se változott sokat, épp néztem, hogy már a három évvel ezelőtti képeken is megvoltak ezek a piros hurkák.

Újonc Árpi: De esténként jó alattuk sétálni.
Tapasztalt Laci: Persze ettől még akad felfedezni való, így ezen a pompás fotóhelyszín, aki nagyjából mindenkit meg fog ihletni arra, hogy készítsen magáról egy töredezett fotót.

Újonc Árpi: És még sok ilyen van, ahol váratlanul szelfikészséged fog támadni. Például egy telefonfülke, ahonnan felhívhatod Istent.
Tapasztalt Laci: A különböző tevékenységeknek is kialakítottak most egy menő fedett teret.

Újonc Árpi: Ezeket most nem próbáltuk, már délután elég nagy tolongás tud ott lenni.
Tapasztalt Laci: Ahol még aludni is lehet. Itt hívnám fel a figyelmet az olyan részletekre, amire mindig is sokat adott a fesztivál. Például, hogy fehér sörösládákból építsenek különböző, jól kinéző dolgokat.

Újonc Árpi: És általában elkerülik a giccset is, ami azért nagyon nagy erény.
Tapasztalt Laci: Tavaly óta kötelező elemnek tűnik az óriáskerék is. Itt látszott először, hogy az esténket jól el fogja verni az eső.

Újonc Árpi: De legalább nem voltunk pont rajta.
Tapasztalt Laci: Újdonságként van cirkusz is, program szerint működik, és 20 lejért lehet megnézni.

Újonc Árpi: Naponta kétszer, 17:00 órától és 23:00 órától. Nyilván így elkerülték, hogy a főszínpad fellépőivel nagyon ütközzenek a műsorok.
Tapasztalt Laci: A nagyszínpad előtti téren a mozgáskorlátozottaknak kialakított emelvény tűnik nekem újnak, egyelőre 2 olyan személyt láttunk, aki rendeltetés szerint használta is, azok közül is az egyik biztosan külföldi volt.

Újonc Árpi: Nekem meg abszolút újnak eddigi fesztiválélményeim alapján. És azért hatalmas jófejség volt a szervezőktől, nem csak, hogy gondoltak rájuk, hanem, hogy jó helyre is tették, a színpadhoz viszonylag közel, de úgy, hogy ne legyen nehézkes az oda- és az onnan eljutás.
Tapasztalt Laci: A színpad változatlan a tavalyhoz képest, nem is nagyon kellett változtatni rajta, annyira jól kitalált volt. A közönség pedig gyakorlottan veszi elő az esőköpenyt, ha épp arról van szó.

Újonc Árpi: Meg le van előtte fedve a fű, elkerülendő a sárt. Az egyetlen baj, hogy a műanyag-panelek úgy vannak összeillesztve, hogy gyakran rájuk lépsz, lenyomódnak, és alóluk felbugyog a sárlé. Szóval minimum bakancs, de gumicsizma kell így is.
Tapasztalt Laci: Vagy ha nincs esőköpeny, akkor jó telefonfülke is, ami szintén egy idei újítás a Telekom jóvoltából. Meg a fesztivál egész területét lefedő WiFi is, ami azért nem működik jól, és akkor finoman fogalmaztam. (Fotó: Electric Castle/Gicu Boboc)

Újonc Árpi: És ennyi ember mellett más szolgáltatók hálózatai sem bivalyerősek. De hát nem kell annyit netezni, nem azért mész oda.
Tapasztalt Laci: A támogatói helyszíneken egyelőre csak annyi tűnt fel, hogy mintha kevesebb lenni a képes megoldás, 360 fokos fotót talán már nem is csinálnak, pedig az még tavaly is menőnek számított. Persze nem annyira, mint tavalyelőtt, de azért voltak sorok. Na, arra még egy külön napot lehet szánni, hogy mindeniket megnézzük.

Újonc Árpi: Így legalább kevesebb a reklám. Persze így is az van, hogy ha nem figyelsz oda, a Coca Cola rád tetoválja a nevét.
Tapasztalt Laci: Obligát esős fotó az EC-ről. (Fotó: Electric Castle/Marius Maris)

Újonc Árpi: Ugye, hogy a fotelből milyen szép? Én minden évben kárörvendtem kicsit az EC-zőkön. Most már nem fogok.
Tapasztalt Laci: Damian Marley volt a tegnapi este fő fellépője, és valószínűleg miatta dőlt meg a nyitónapos látogatócsúcs is. (Fotó: Electric Castle/Bereczky Sándor)

Újonc Árpi: És buli szempontjából legalábbis apja fia volt: a közönség nagyon rezonált vele.
Tapasztalt Laci: Van, amit nem tudnak megunni.

Újonc Árpi: Ami kötelező, az kötelező, na!
Tapasztalt Laci: A nézőcsúcs egyben azt is jelentette, hogy óriási sorokat kellett kiállni a bejutásnál. Itt egy kicsit megbicsaklott a szervezők tudománya is, mert sokan nem tudták, ha már kiváltották a karszalagot, akkor nem kell középen sorban állni, oldalt, sőt akár a Lidl melletti bejáraton (idén ott is van) is be lehet jutni. Másfél órás várakozási időről is beszámoltak csak itt, és akkor még az autók és buszok dugóban veszteglését nem is számoltuk.

Újonc Árpi: És az emberek főleg 11:00 órától tetőznek és halmozódnak itt. Ez talán azt jelzi, hogy nem föltétlenül az előadókra gyűl az éji vad, hanem a hangulat és a hajnalig tartó bulik vannak előtérben.