2018. július 23. hétfőLenke
22°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A Kornis-kastély romjai között próbáltuk ki az első kastélypikniket

utolsó frissítés: 12:14 GMT +2, 2018. június 8.

Hangulatos mulatság volt a mezőségi Szentbenedeken, csak az kár, hogy az egykori díszes épület ma már kevésbé hangulatos.


A szentbenedeki Kornis-kastély udvarán szervezett piknikkel csütörtökön elkezdődött a Nyitott Kastélyok Hete rendezvénysorozat. Igen népes, legalábbis számunkra meglepően népes társaság gyűlt össze az egykor Erdély második leggazdagabb családjának számító Kornisok fészkében.

A kora nyári égető napsütésben szervezett esemény lelke az idén Örökségünk Őrei vetélkedőt is megnyerő (a Kornis-kastéllyal természetesen) Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum csapata volt, hozzájuk csatlakozott szervezőként a Czetz János cserkészcsapat és a Téka Alapítvány, az egésznek a keretet a Kastély Erdélyben által szervezett Nyitott Kastélyok Hete jelentette, amellyel az Épített Örökség Európai Éve alkalmából szervezett Europe's Private Heritage Weekhez csatlakoztak. Ez így talán bonyolultan hangzik, de az a lényeg, hogy az emberek jobban megismerkedjenek a környezetükben található épített örökséggel.

Az első Kornis-napok kora délutáni programjai inkább a szervezett általános iskolai csoportoknak kedveztek a nemezeléssel, a kifestőssel és egyéb játékokkal, de ahogyan délutánba, majd késő délutánba hajlott az idő, egyre inkább kedvezett az idősebbeknek a program. Volt foci, bográcsozás - végül is pikniket szerveztek - és Géher Ferenc, a kastély tulajdonosa is körbevezette két alkalommal az érdeklődőket.

A Nyitott Kastélyok Hete rendezvénysorozat szombaton folytatódik a zabolai Mikes-kastélyban, a miklósvári Kálnoky-kastélyban, a marosvécsi Kemény-kastélyban és gyalui Rákóczi-Bánffy kastélyban szervezett piknikkel, illetve vasárnap a maroshévízi Urmánczy-kastély udvarán is tartanak batyus pikniket és Zabolán még egy koncert is lesz este zárásként.

Először érdemes körbejárni a helyszínt, elhelyezni egy kicsit térben és időben, és egy kicsit hozzászokni a légkörhöz. Ugyanis az egykori 65 szobás főúri fészek, a második legszebb erdélyi reneszánsz kastély ma már nagyon romos. Az egykori pompáját is csak a képek segítségével lehet felidézni
Az egykori kastély alaprajzából is látszik, hogy több épületnek már a nyoma sincs meg, de még vannak menthető állapotúak is. Főleg az épületegyüttes fiatalabb, úgynevezett új kastély része. A kastély egyébként 1602-ben került a Kornis-család birtokába, akiktől 1945-ben az államosításkor vették el. És bár a kastélyt nem robbantották fel vagy égették fel egy film kedvéért, mint Bonchidán, de attól még rettenetes állapotban van.
A pikniken Géher Ferenc, a kastélyt az államtól visszaperelő Kornis Gabriella fia vezetett körbe, és osztott meg sok izgalmas sztorit a családjáról és kastélyról. Sőt, azt is elmondta, hogy mihez kezdene vele. Állítása szerint jelenleg az épületegyüttesnek három olyan része van, amit érdemeben meg lehetne menteni, a már említett új kastély, az egész legjellegzetesebb épülete a kaputorony és a keleti bástya. A legsürgősebb ezek esetében a tetőzet és csatornázás elkészítése lenne, hogy ne romoljon tovább az állapotuk.
A kastély nagyon híres unikornisai, amelyeket néhány évvel ezelőtt megpróbáltak ellopni, ma már nincsenek a helyükön(épp ezért), de a kastély tulajdonos elmondása szerint biztonságos helyen megvannak. Ha sikerül megoldani a kastély őrzését, ami szintén a prioritásai között van, akkor vissza is kerülhetnek. Addig itt lehet megnézni. Mondjuk szembeötlő, hogy az alig hat évvel ezelőtti helyzethez képest is mennyit romlott az épület állapota.
Ez az egykori várkastély csapóajtós kapuja. Ezek előtt álltak az unikornis szobrok. Most egy juhász legelteti épp ott a nyáját, a tulajdonos pedig nem nagyon tud tenni bármi is.
Az egykori magtár épülete, amit a várkastély kényelmetlenné válásával - folyóvíz és hasonló kényelmi szempontok hiányában - alakítottak lakhatóvá. A tulajdonos most ifjúsági központot alakítana ki az 1000 négyzetméteres épületben. Ez az épület hátsó része, de nézzük meg a frontját.
Nagyon rossz, de még menthető állapotban van.
Erdélyben is egészen egyedi tetőszerkezete volt, ami most már középen beszakadt.
Ez az említett keleti bástya, aminek még megvan a tetőszerkezete, bár a kastély már nem igazán biztonságos.
Így mutat a keleti bástya kívülről, nem túl szép látvány.
Szinte lehetetlen elhinni, hogy nagyjából hetven év alatt a régi kastély szinte teljesen elpusztult. Máshol is láttam már düledező kastélyokat, de itt valahogy nagyon gyorsan történt az egész, szinte már túl gyorsan. Az előtérben a kastély képe, a háttérben (a kút mögött) az alig felismerhető romjai.
Térjünk vissza inkább a piknikre. Kora délutáni közös foglalkozás: Désről, Szamosújvárról és a környék más magyar iskoláiból is hoztak gyerekeket.
A csoportos foglalkozások és gyerekjátékok mellett ...
... különböző játékok is voltak, amivel egyszerűen csak eltölthették az időt. Teniszezni, nyilazni, tollasozni egyaránt lehetett.
Közben pedig a színpadról szólt a népi és kevésbé népi zene.
A délután derekán aztán már elkezdték a bográcsok előkészítését a nagyobbak, főleg a szamosújvári magyar líceum középiskolásai főztek.
A zene természetesen maradt.
A szervezői csapat motorja az Örökségünk Őrei vetélkedő kolozsvári győztesei voltak, és felnőtt és tapasztalt szervezőket megszégyenítő gördülékenységgel mentek a dolgok. Legalábbis a külső szemlélőnek nem tűntek fel a bakik.
A foci alapjáték egy pikniken, itt is volt. Butaság is lett volna kihagyni, ha már ott volt egy focipálya az egykori kastély udvara mellett.
Nagyon hangulatos chill zónát is sikerült kialakítani.
A tulajdonos ajándéka a szamosújvári magyar líceumnak, emlékül, hogy vállalták a szervezést. És persze mindenki abban reménykedik, hogy lesz folytatása is.
Délután inkább már a családoké volt a helyszín.
Persze továbbra is maradtak a korábbi játékos foglalkozások.
De ezért már inkább fűben ülős, piknikesebb volt a hangulat.
A batyus piknik (tehát a mindenki hoz otthonról magával ennivalót) Szentbenedeken bográcsozással is kiegészült, és nem vallott szégyent senki. Látványosabb képek nincsenek, mert zsűrizést is vállaltunk.
Mi így intettünk búcsút a helyszínnek, de ott még folytatódott a piknikezés. Talán jövőre is folytatódni fog, legalábbis mi úgy érezzük, hogy az igény meg lenne rá.