2018. február 20. keddÁlmos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Utolsó útjára kísérték Verestóy Attilát

utolsó frissítés: 09:42 GMT +2, 2018. február 6.

Szombaton helyezték örök nyugovóra a Verestóy Attilát, az Romániai Magyar Demokrata szövetség szenátorát Székelyudvarhelyen.


A szenátort családján kívül több száz udvarhelyi lakos, és számos politikus is elkísérte utolsó útjára. Fotók: Gábos Albin

Végső búcsút vettek Verestóy Attilától, az RMDSZ Hargita megyei szenátorától szombat délután Székelyudvarhelyen.
A szenátor január 23-án hunyt el hosszas betegség után.
A temetésen több politikus is megjelent, többek közt Kelemen Hunor, Markó Béla, Borbély László és Frunda György az RMDSZ-ből, de eljött Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízott, Viorel Hrebenciuc szociáldemokrata párti politikus, Szász Jenő korábbi székelyudvarhelyi polgármester, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Veres János, a magyarországi MSZP alapító tagja, korábbi pénzügyminiszter is.

A következőkben a temetésen elhangzott gyászbeszédekből szemlézünk.
"Verestóy Attila nem egészen 64 év alatt több ember életét is leélte. Intenzíven élt, frontálisan állt szembe mindennel, ami kihívás volt előbb egy fiatal, majd egy éretté formálódó közösségi ember előtt. Egyetem után kémiai kutató, egyetemi oktató és 1989-től kezdve közösségszervező, közösségépítő politikus. A rendszerváltás pillanatától számára a politika hivatássá válik, és erre 28 éven keresztül úgy tekintett, mint egy olyan eszközre, amivel a közösség és a társadalom ügyeit előre lehet vinni" (Kelemen Hunor)
"Első találkozásaink egyikén, amikor én rádiós újságíróként kérdeztem, az volt az egyértelmű benyomásom, hogy itt áll egy ember, aki pontosan tudja, hogy miről akar beszélni. És ahol a szavak a helyükön vannak, ott a gondolat is a helyén van, hisz nem is lehet másképpen. Határozott, céltudatos ember benyomását keltette, akit semmilyen kérdéssel nem lehet kizökkenteni, letéríteni az általa választott útról. Később kollegák lettünk és ismét azt láttam, hogy Verestóy Attilának határozott elképzelése van a dolgokról, célokat tűz ki, magáénak érzi a közösség céljait és értük képes csatába szállni a nap bármely szakában. Harcos ember volt Verestóy Attila. Harcos a szó jó értelmében. Bajtárs, akivel nyugodtan indulhattál csatába, mert tudtad, tudhattad, hogy nem fog magadra hagyni. Ez a mi szakmánkban nem kevés. Ha előre küldted, mindig visszatért, s ha hátvéd volt, akkor biztonságban érezhetted magad." (Kelemen Hunor)
"Kémikusi alapképzettségéből adódóan pontosan ismerte a helyes arányt, és tudta, hogy nem lehet és szabad mindent mindennel összekeverni. Erősen hitt abban, hogy Székelyföld jövője két tényezőtől függ: egyrészt a gazdasági talpra állástól, növekedéstől, lehetőségek megteremtésétől. Másrészt a magyar identitás megőrzésétől, ami mindenekelőtt intézményeket jelent." (Kelemen Hunor)
"Ugyanazzal a lendülettel és elszántsággal láttuk harcba szállni kis és nagy ügyekért egyaránt: iskoláért, templomért, nagy beruházásokért, munkahelyekért, oktatási törvényért, bármiről is legyen szó. Soha nem tévesztette szem elől a célt, de határozottan állította és aszerint is cselekedett: nem csodavárásra van szükség, hanem a mindennapi ügyek megoldására, mert azok nélkül ama nagy cél sem lesz elérhető, sőt, egyre messzibbre kerül."(Kelemen Hunor)
"Verestóy Attilával lehetett, mi több, kellett vitatkozni. Én sokat vitáztam vele, s ma határozottan állítom, hogy szerette a vitákat és azt, ha a vitából alakul ki egy közös álláspont. Nem volt könnyű őt meggyőzni, de nem volt lehetetlen sem. Odafigyelt az érvekre és volt úgy, hogy órákkal később, vagy napok múltán hívott fel, és fejeztük be az elkezdett, de be nem fejezett vitánkat." (Kelemen Hunor)
Mindig feladatot kért. Nem egy helyben ülő ember volt, aki kényelmesen megvárta, hogy rátaláljon a feladat, majd elhajol előle, vagy rátolja másra. Ő kereste meg a feladatot, és képes volt egyszerre több dolgot is vinni. A rábízott feladatot elvégezte. Cipelte magával. (Kelemen Hunor)
Sokszor láttam őt tárgyalni a román féllel, sokszor és sok helyzetben. Ösztönösen érezte az egyes helyzeteket és kitartó volt. Tisztelték, mert tiszteletet nyújtott mindenkinek. Elsajátította azt a különleges tudást, ami nélkül Bukarestben nehéz eredményes politikai képviseletet végezni. Hatalmas energia feszítette, sokszor legyőzhetetlennek tűnt, bár ő pontosan tudta, hogy a politikában egy ember ereje semmire sem elegendő, és azt is pontosan látta, hogy a mi közös erőnk mikor és mire elegendő. Tudta, hogy nem hős áldozatokra van szükség, hanem bölcs harcosokra. (Kelemen Hunor)
Verestóy Attila azon kevesek közé tartozott, akikben volt elegendő alázat felállni és egyet lépni hátra. 2007-ben az európai parlamenti választásokon itt, Udvarhelyszéken, és nemcsak, az eredményeink nem voltak ragyogóak. Verestóy ezt saját kudarcának érezte, és nála a felelősségvállalás azt jelentette, hogy átadta helyét másnak. Később, nemsokára, amikor a területi szervezet visszahívta, ismét vállalta a munkát és építésbe, közösségszervezésbe kezdett. Sikeressé tette azt a területi szervezetet, amely mélyen a szívéhez nőtt, hisz az emberek nőttek a szívéhez, a táj nőtt a szívéhez. Elvégezte azt a munkát, amit a szülőföldért minden politikusnak el kell végezni.(Kelemen Hunor)
A balesete után megváltozott. Másképpen látta a világot és benne az embert. Talán akkor fogalmazódott meg az a többször, több helyen elmondott gondolat, hogy Isten és ember között nincs kerülőút. Csak egy út van, egy egyenes út. Kaptam még egy esélyt, talán még egy életet, mondogatta. Azt tervezte, hogy több időt tölt a családdal, az unokákkal. Hogy visszavonul, és csak nekik szenteli azt az időt, ami még maradt. És hitte, hogy az sok idő lesz. Hosszú idő. Nem voltam egyedül, de nem voltunk túl sokan, akik arra biztattuk négyszemközt, hogy meg kell állni. Attila 2016-ban csak lassítani tudott. Túl nagy volt a sebesség ahhoz, hogy hirtelen le tudjon állni. Azt mondta, hogy a mandátum felénél átadja a helyét, visszavonul. Erre készült. Az ő döntése volt, mi ezt így elfogadtuk. De hát tudjuk, ember tervez, Isten végez. A legerősebb test is túl gyengévé válhat néhány pillanat alatt, és a legerősebb lélek is a testtel együtt él e földi létben. Tudás, tapasztalat, érzelmek, minden-minden a személyhez kötött. Amikor elmegy, mindent magával visz. Maradnak az emlékek róla és a nyomok, amiket e földi létben maga mögött hagy az ember. (Kelemen Hunor)
Még néhány hónappal ezelőtt is azért talpalt, hogy legyenek itt beruházások, fejlesztések, megfelelő feltételek ahhoz, hogy itthon maradjanak a fiatalok. Próbálta biztonságba helyezni a kézilabda csapatot, a klubot, a csodát, amely Udvarhelyen tíz éven át megtörtént. Azt is a közösség perspektívájából nézte. (Kelemen Hunor)
Állhatatos emberekre volt szükségünk mindig az állhatatlanságban, olyanokra, akik nem felejtik egy pillanatra sem a célt ebben a változékony országban, gyorsítanak vagy lassítanak, ha kell, attól függően, hogy milyen a hegy, milyen a völgy, de az irányt nem tévesztik el. Hány és hány embert láttam én csak az elmúlt évtizedekben is ide-oda tévelyegni, ököllel csapkodni az asztalt a maguk körében, meghunyászkodni a hatalom előtt, másra hárítani a felelősséget saját kudarcukért, vagy lekicsinyelni mások eredményeit. (Markó Béla)
"Különös érzés rájönni, hogy miközben körülöttünk annyi minden változott ezekben az évtizedekben, annyi kollégánk veszítette el a hitét a demokráciában és egy méltányos román-magyar együttélésben, Verestóy Attila tulajdonképpen emberként is, politikusként is ugyanolyan volt a legutóbbi években is, mint amikor fiatalon egy irdatlanul nehéz feladatra vállalkoztunk. Ugyanaz az indulatos, szenvedélyes, hol lelkes, hol keserű, sokszor nyers, de a legbonyolultabb helyzetekben is pillanatok alatt kiigazodó, nyugtalan székely volt akkor is és mindvégig, az a politikus, aki nem adta fel, nem hagyta abba, nem veszítette el a reményt. Sok szalmaláng ellobbant közben, sokan ijedtek meg a feladattól, és magukat mentegetve, megalkuvónak nevezték tovább hadakozó társaikat, akik a kezdeti sikertelenségek után is bíztak a változásban. Sok árulózást le kellett nyelniük azoknak, akik makacsul ragaszkodtak a párbeszédhez, és akik azt is tudták, hogy a politikai ellenfél vagy partner nyelvét, gondolkodását, érdekeit érteni kell ahhoz, hogy eredményt érjünk el, de itt, Verestóy Attilát búcsúztatva el kell mondanom, amit talán életében is többször kellett volna hangoztatni: hogy nélküle bizony kevesebbek lennénk, jogok és intézmények tekintetében is." (Markó Béla)
Ma, amikor ismét erőre kapott, legutóbb román miniszterelnöki segédlettel is, a kilencvenes évek elején már megtapasztalt nacionalista gyűlölködés, talán kevesebb félteni valónk lenne, mondhatnám ironikusan, ha nem lett volna Verestóy Attila mindvégig Bukarestben. Például 1998-99-ben, amikor hosszú ideig küszködtünk, hogy változtassunk az anyanyelvű oktatás törvényes keretein. Frakcióvezető volt, vele együtt vittük végig azt az időnként reménytelennek látszó küzdelmet, amely végül mégis eredményre vezetett, és lett többek közt magyar nyelvű szakoktatás, lett magyar nyelvű egyetemi képzés, lett magyar nyelvű felvételi vizsga. Nem sikerült mindent megoldanunk, de nemzedékek nőttek fel az új törvényen, amelyet aztán 2011-ben ismét jobbá tehettünk, és neki is köszönhető mindez. Ezt már senki sem veheti el tőle, és mástól sem, aki részt vett ebben. (Markó Béla)
Tőlem sem veheti el senki azt a tapasztalatot, hogy minden vitánk ellenére – persze hogy volt vitánk is – Verestóy Attilában bízni lehetett. Ha valamiben megegyeztünk, azt betartotta, ha valamivel megbíztuk, teljesítette. Pedig nem volt könnyű. Tárgyalni kellett már-már kilátástalan helyzetekben, át kellett bújni a tű fokán, vesztettnek látszó ügyeket kellett nyerőre fordítani, de ő képes volt erre. Ha kapott egy feladatot, nem jött vissza egy félóra múlva, hogy nem hallgatták meg, hogy zárva volt az ajtó, hogy hazamentek a tárgyalópartnerek, hogy elromlott az autó, vagy hogy netán megbetegedett. Apropó: betegség! Évek óta pihennie kellett volna, csökkenteni az iramot egy súlyos baleset után, de nem tette, hiába kértem én is. Nem volt képes erre. Így volt teljes az élete, ilyennek láttam akkor is, amikor 1990. március 19-20. után Marosvásárhelyen egyedüliként az országos RMDSZ-vezetőségből ott volt velünk, amíg a még nagyobb tragédiát, a teljes összeomlást, esélyeink és reményeink szétverését sikerült elkerülni. (Markó Béla)
Dühösnek sokszor láttam, derűsnek is olykor, de érzelmesnek nem nagyon, így aztán azt sem tudom, mit gondolt arról, hogy újabban omladozik körülöttünk a demokrácia és a román-magyar viszony is, amit közösen építettünk a román politikusokkal, azzal a nemzedékkel, amely velünk együtt, minden tapasztalat nélkül új alkotmányt, új törvényeket, új demokratikus intézményeket hozott létre. Remélem, képes volt ezt úgy szemlélni, mint pillanatnyi megtorpanást, ami utólag nem teszi semmissé egykori erőfeszítéseinket. (Markó Béla)
Kedves Attila, amit akkor létrehoztunk, megrendülhet ugyan, akár vissza is fordulhat a történelem, sajnos, de azt gondolom, ennek ellenére bebizonyítottuk, hogy lehetséges egy már-már széthullóban levő magyar közösségnek visszaadni a reményt, lehetséges egy másfajta jövőt megtervezni és megalapozni a Kárpát-medencében élő nemzetek számára. Ehhez te is hozzájárultál, nem is akárhogyan. Nagy kár, hogy nem folytathatod, az RMDSZ-alapító generáció tapasztalatára nagy szükség lenne a jövőben is, többek közt azért is, hogy a történelem ne ismételje meg, amit mi 1990-ben átéltünk.(Markó Béla)
Nagy veszteség ez mindannyiunknak, hiszen bajtársunk voltál. De ha már így történt, van az égben is egy frakciója az RMDSZ-nek, még az első parlamentből, 1990 és 1992 közöttről ott ül Domokos Géza, Demény Lajos, Fazakas Miklós, Szabó Károly, Bárányi Ferenc, Borbély Ernő, Brendus Gyula, Podhrádszky László, Tokay György, Zonda Attila, kivan így is a frakcióalakításhoz szükséges tíz, veled együtt már tizenegy, nem kellett volna sietni, és ráadásul már rég megérkeztek a későbbiekből is többen, Albert Álmos, Birtalan Ákos, Borbély Imre, Elek Barna, Incze Tibor, Kakassy Sándor, Kötő József, Magyari Lajos, Sinkó István. Meg aztán ott vannak a nagy alapítók, akik a parlamentben nem voltak velünk annak idején: Cs. Gyímesi Éva, Kántor Lajos, Sütő András. Úgy látom, lesz vita az égben is, akárcsak idelent, de egyvalami biztos, kedves barátom, Verestóy Attila: a kötelességeteket teljesítettétek, a kötelességedet teljesítetted. (Markó Béla)
Az az ember, aki oly sok éven át az egyik legmeghatározóbb szereplője volt a romániai magyar közösségnek, nem fog többé szóra emelkedni. (Bíró Barna Botond)
A szavak mestere, a tettek embere. Szavai súlyát tettei adták. A szenátori iroda egyik fiókjában lapul egy poros, kézzel írt éves politikai beszámoló, melynek mottójaként olvasható a közismert Bethlen Gábor mondat:“Nem mindig lehet megtenni mindent, amit kell, de mindent meg kell tenni amit lehet.” Ez volt Verestóy szenátor politikai hitvallása. Így élt és így dolgozott. Megtett mindent, amit lehet, hogy Udvarhelyszék ne egy földrajzi hely legyen egy térképen, hanem egy érzés az emberekben. Az otthon érzése. Hiszen nincs itt olyan település, ahol legalább egy közösségi megvalósítás ne fűződne a nevéhez, vagy ne találnánk egy tehetséges fiatalt, akit ő indított el élete pályáján. De beszélhetünk a több ezer sportszerető emberről, akinek felejthetetlen élményt nyújtott az a pillanat, amikor több éves munka és küzdelem után az európai kézilabdasport térképére felírták Székelyudvarhely nevét. Nem pihent meg, de nem is volt fáradt soha. 2008-ban, a választási kampányban, talán még emlékeznek, az a jelszó került a plakátra, hogy “Számíthat rá!”. Mennyire egyszerű, követlen és mindenki számára érthető, és mennyire nehéz ígéret. Aki ismerte, beszélt vele az tudja, hogy mennyire igaz volt ez Verestóy Attiláról.A szavak mestere, a tettek embere. Hiányozni fognak e szavak. Mennyi szó lenne pedig még, mi kimondatlanul most bent ragadt. Mennyi félbe maradt munka, és meg nem valósított terv. (Bíró Barna Botond)
Pedig a szavak mestere, és a tettek embere volt Ő, egy olyan politikai generáció oszlopos tagjaként, akik képesek voltak előidézni változásokat, akik nem viszonyultak a jövőhöz, hanem alakították azt. Akik nem hatalomvágyból, hanem meggyőződésből és elhivatottságból politizáltak és akkor mentek be Bukarestbe, amikor az egy forrongó üst volt. És helyt álltak. Így váltak lassan biztos pontokká, akik képesek voltak összetartani a néha szétesni látszó, vagy éppen szétesni vágyó világot. Megtanulták személyes sérelmeiket háttérbe szorítani, hogy minden erejükkel a közösség érdekeire tudjanak összpontosítani. A rendszerváltók generációjához tartozott Verestóy Attila. Határozott kiállásával, sziklaszilárd érveivel, csillogó tekintetével hol bátorított, hol nyugalomra intett, és ha kellett vitázni is tudott keményen. Hányszor halhattunk vérpezsdítő beszédeket tőle. Most pedig itt ez a csend, amibe a föld is beleremeg. (Bíró Barna Botond)
Egy utolsó főhajtással végleg elköszönünk, pihenése legyen csendes, emléke megmarad a szívünkbe zárva, közösségért kifejtett munkássága álljon példaként generációk számára. Büszkeséggel tölt el. hogy ismertük, megtisztelő volt a közös munka, köszönjük hogy számíthattunk rá. (Bíró Barna Botond)