2018. szeptember 20. csütörtökFriderika
16°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ha hó nem is nagyon volt a Téli majálison, sár legalább lett

utolsó frissítés: 18:27 GMT +2, 2018. január 16.

Idén télen is kimentek a kolozsvári diákok a Törökvágásra, hogy feldobják egy kicsit a szessziójukat.


Ötödször szervezett a Kolozsvári Magyar Diákszövetség Téli Majálist szombaton a Törökvágáson. Az esemény szinte csak a nevében téli, mert az elmúlt években ritka volt az az alkalom, amikor igazi téli viszonyok között lehetett bolondozni. Az elsőn konkrétan egy centi hó nem volt, és azóta is inkább valami latyak, mint igazi ropogós hó. Ezért a szervezők manapság már úgy is találják ki a feladatokat, hogy hómentes körülmények között is lehessen lebonyolítani. Szombat reggelre a hó ideiglenesen csak beköszöntött, megmutatta, milyen is lehetne, majd aztán jól elolvadt, segítve a sárképződést.

A Téli majális a tavaszi nagy testvérével ellentétben viszont még tényleg arról szól, hogy az résztvevők jól érezzék magukat, fogyasszanak elkoholt, és fetrengjenek a sárban legalább egyszer a nap végéig. Összese 23 csapat vett részt a játékokban. A klasszikus próbákon kívül, mint a forralt bor készítés, a szánhúzás vagy a koktélpont, olyan kevésbé bevett téli majálisos próbák is bekerültek, minta a kötélhúzás vagy táncpárbaj. Az idei esemény témája a Peti, a yeti volt, így néhányszor ő is fel fog tűnni a képeken, amelyet idén a KMDSZ fotósai, Zelina Konrád és Stephani Attila készítettek. Mi egy bizonyos tordai ünnepségen voltunk.

Szombat reggel még hóval indult a nap, plusz a kötelező kellékekkel a téli majálishoz, a bogrács és a bor.
Gyülekező! Egyelőre még mindenki előkészül.
A szervezők is a citromhámozáshoz, alkohollal oltják be őket. Az alkohol egyébként a téli majális egyik legfontosabb hozzávalója, mert nélküle nehezen jön meg a jó kedv a hidegben.
Mi is lenne egy diákrendezvénnyel, ha nem kellene valamit "barkácsolni"?
Az idei téma a jeti volt, minden csapat kitalált valamit, ez egy visszafogottabb változat.
Nekünk ő a kedvencünk, az ősmagyar jeti.
A forralt bor a lelke a Téli majálisnak.
És ez egy különösen jól kinéző lélek.
Ki nem találnátok, hogy ez a Fejjel lefelé próba, amiben természetesen fogyasztani kell.
A roppant talányos vodkás játékhoz készülődnek a résztvevők.
Két csapat állt egymással szemben, akik azért versengtek, hogy a játékvezető felszólítására minél hamarább megkaparintsák a tér közepére felállított vodkás üveget.
A kötélhúzás nem egy téli alappróba, de legalább lehet szórakozni rajta.
Vagy egyszerűen csak kapcsolatba kerüli egy kicsit az anyafölddel.
Klasszikus Dobj pofán, amikor hónak tűnő dologgal (idén a tejszínhab volt a nyerő) kell célba dobni (hogy finoman fogalmazzunk).
Ezt a beleélést!
Variációk beleélésre, végül is az alkohol komoly dolog.
Szörpmaci
A korábban már említett citromhámozás próba, amikor kéz nélkül kellett egy citromot meghámozni.
Minden Téli majális alfája egy szánkóra hasonlító jármű elkészítése, amivel aztán a végén lehet egy jó nagyot hasalni.
Ez egy kicsit mintha csalás lenne, de ennek a vége is egy elterülés volt.
A sörösláda felhasználási lehetőségeivel csak a sörnyitók változatossága vetekedhet. A diáknapokon alap, hogyha nincs egyértelmű megoldása egy problémának, akkor a sörösláda a legjobb megoldás.
Az akadálypályát is nehéz volt hasalás nélkül megúszni.
És a vége felé még jutott egy jetis (adott esetben unikornisos) táncos próba.
Ez a jelmez súrolja Fluor Tomi Nekem kukim van, neked nunid van című slágerének színvonalát, de a fiatalember viszonylag sikeres a majálison. Legalábbis a képek tanusága szerint, amelyeket csak azért nem mutatunk meg, mert lazán érintik a tizennyolc plusz kategóriát.
Minden téli majális utolsó próbája a Részeg hajóskapitány próba, ami tulajdonképpen esszenciája az egész eseménynek. Futni kell, majd inni és forogni, végül pedig megpróbálni visszajutni a starthoz.
Az esetek többségében ez az eredmény.
Helyezettek összpontszám szerinti sorrendben: Csíklónok, wHoReDa, Beez-Mute, Noface, Zsákmány, Szesz Coke, N@fing, Pi-pirátok, ZSKMNY, Vidámfiúk, In-Team, Hököl, ThorPedo, Rámszesz, Szűretlen, FuckTúra, BeeBassSnake, ThatSick, Balls and Dolls, Díp Pörpöl, Ű-beer, S'tudja és Beta House.