Amikor egy város építészeti értékeire gondolunk, általában a történelmi belváros ódon épületei jutnak az eszünkbe. Kolozsvárra sem jellemző, hogy a lakónegyedek tömbházain keresnénk az izgalmas részleteket, ritmusos ismétlődést, meglepő formákat. Az épületek szürkesége, a negatívumokkal terhes múlt jobb esetben láthatatlanná, rosszabb esetben nem kívánatossá teszi az előző rendszer, az államszocializmus “irányított modern”, vagyis szocmodern építészeti örökségét.
Ezzel vezetik fel az egyik új sétájukat a Korzo Egyesület munkatársai, amiben arra vállalkoznak, hogy leépítenek ebből a negatív érzéséből, és megpróbálják a szépséget megmutatni a betontömbökben. Mondjuk, egyből hozzá is teszik, hogy nem újdonság, hogy egy adott korban nem szeretik az előzőnek az építészetét, a reneszánszban sem szerették a gótikát, és pusztították is. A kétórás séta után nem állítjuk, hogy megszerettük a mărăști-téri nagyfalat, de legalább sokkal többet tudunk arról, hogy miért lett olyan, amilyen. És ezért mindenképp megérte elmenni.
Jóllehet, hogy csak az előző rendszer alig 40-50 éves épületeiről beszélünk, de dolgozunk azon, hogy nagyon keveset tudjunk róluk. Például, hogy nem nagyon érdemes összemosni a Györgyfalvi és a Mărăști negyedet, mert bár azonos stílusban épültek, azért nagyon is különböznek.
A Korzo Kolozsvári Magyar Napokon szervezett sétájának kivonatolt része következik, amely legfeljebb ízelítőt nyújt a bő kétórás sétából, de korántsem adja vissza annak információgazdagságát és hangulatát.
A Györgyfalvi negyedet 1964 szeptemberében kezdték el építeni, Kolozsvár egyik első nagy lakónegyede volt, sok zöld területtel, parkkal, játszótérrel, sportpályával, üzlettel, iskolával, óvodával. Tehát nagyjából mindennel, ami a normális és kényelmes élethez szükséges. A modern városfejlesztés az 1960-as években még racionálisan tervezett. Ezért is tapasztalhatunk éles különbséget élhetőségben a Györgyfalvi és a Mărăsti negyed között. A séta egyértelmű erénye, hogy részletesen elmagyarázza, miért nagyon más a két szomszédos negyed.
A Györgyfalvi negyed tervei a Moszkvában tanult Augustin Presecan építész vezetésével készültek, több díjat is nyertek velük, és sokáig országosan és nemzetközileg is mintául szolgáltak a lakónegyedek építésénél, annyira élhetőnek bizonyultak. A városfejlesztést kintről befelel, rajononként, mikrórajononként tervezték meg, hogy minél kevesebb embert kelljen kitelepíteni. Egy-egy mikrórajonba 5-10 ezer ember beköltöztetését tervezték, és minden olyan közösségi egységet terveztek bele, amire az embereknek szüksége lehetett, így klinikát, óvodát, iskolát és kereskedelmi központot is. A Györgyfalviban az egyik ilyen a Mercur volt, ezt láthatjátok a korabeli fotókon, amit
a Minerva Archívumában találtunk.
A Mercur épülete most, innen kezdődött a séta.
A Györgyfalvi esetében szembetűnő a parkos zöldterületek nagy aránya, még úgy is, hogy a negyedet később tovább bővítették, az eredeti tervektől részben eltértek. Amúgy jellemző, hogy nagyon gondosan tervezték a negyedeket, figyelve arra, hogy a térnek legyen megfelelő a dinamikája. A Mercur esetében például figyelembe vették a domborzatot, de még a szeméttárolókat is külön megtervezték, természetesen betonból. Azokból mára is sok maradt még a negyedben, bár a séta alatt nem mutatták.
Amúgy is jellemző a betonhasználat, negyeddíszítő elemek és szobrok is készültek betonból.
Ahogy a Korzós sétákon már megszokhattuk, rendre mutatnak archív felvételeket is, illetve idéznek korabeli újságcikkekből. Például ilyen a Ceaușescunak a Györgyfalvi építkezésnél tett látogatásáról szóló.
Modernista felfogású épületdíszítés: kiugró épületrészek, ívelt erkélyek és látszattéglák. A színes kerámialapkák használata is kedvelt volt, esetenként még ma is látni, pedig a tömbházak poliszterisen hőszigetelésénél rendre eltüntetik ezeket.
Eszerint a városokat alá kell rendelni az iparnak, minél több lakást kell építeni, hogy minél több gyári munkás élhessen bennük. A Mărăști lakótelep építése a rendszerváltás utánig elhúzódott.
A negyed eredeti tervét Emanoil Tudose készítette, amit az Építészek Szövetsége díjazott is, de azt a szisztematizálási tervvel megváltoztatták. Állítólag ezért csellel kijátszotta a rendszert, és megtervezte a város legszélesebb járdáját.
Az 1960-as években a Mărăști lakónegyed területe még jellemzően falusias volt, házakkal és kertekkel, az építéskor mindenféle régészeti kutatás nélkül dózerolták le ezeket, az ott élőket pedig az újonnan épülő panellakásokba költöztették.
A terv szerint 1980-ra a Mărăști tér kellett volna legyen Kolozsvár legfontosabb tere.
A sétának az egyik legjobb része, amikor Barazsuly Viktória és Újvári Dorottya túravezetők elmagyarázzák a szocreál és szocmodern stílus közti különbséget, illetve azokat a politikai okokat, amik arra vezettek, hogy a klasszicizáló jellegű díszítőelemeket használó szocreál stílust lecserélik a puritán szocmodernre. De manapság az építészek által használható minimális díszítést is eltüntetik a hőszigetelések.
A séta utolsó állomása egy még álló hostáti ház meglátogatása.
Élesebb kontraszt nem is lehetne az előtér és a háttér között. Hostáti vendégszobát egyébként a Kétágú templom tornyában rendezték be, aki az erőteljes elvárosiasítás előtti kolozsvári külvárosi életre kíváncsi, ott tájékozódhat.
A séta után pedig, ha nem is látjuk sokkal szebbnek a Mărăști-teret, de legalább többet tudunk azokról a nem is olyan távoli múltba történt eseményekről, amelyek a kialakulásához vezettek.