2017. július 21. péntekDániel
18°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Így néz ki Erdély legújabb fesztiválja

utolsó frissítés: 08:55 GMT +2, 2017. július 8.

Bármennyire is igyekeztünk, nem értünk ki az elsők közt a marosvásárhelyi Vibe-ra, de mielőtt a koncertek berobbannának, megmutatjuk a helyszínt.


Aki volt korábban a vásárhelyi Félszigeten, annak ismerős lehet a Maros-parti helyszín, és elkerülhetetlen az összehasonlítás (valószínűleg mi is fogunk erről írni), de a vibeolók nem ebbe a kategóriába esnek. Csupa középiskolást és fiatal egyetemistát láttunk, sőt, valószínűleg még a szervezők is fiatalabbak nálunk, pedig még mi is csak a harmincas éveinkben vagyunk.

Az első benyomásunk az, hogy nagyon összekapott, kompakt a fesztivál, nem kell itt kilométereket gyalogolni, viszont az csak a koncertek beindulása után derül ki, mennyire zavarja majd egyik helyszín a másikat.

kép és szöveg: Balázsi-Pál Előd és Gál László

Esővel indult a csütörtök és a fesztivál, ami nem a legjobb kezdés, mert egyből tapicskolhatunk a sárban, rögtön a karkötők kiváltásánál. Annyi megnyugtató, hogy több esőt már nem ígérnek a fesztivál idejére, és jelenleg is süt a nap
A bejáratnál egyelőre nincs olyan nagy forgalom, inkább a sátortábor bejáratát rohamozták meg. Mondjuk kora délután a Vibe Koli előadásain kívül (még) nincs nagy programdömping, de legalább azok izgalmasak.
Kötelező eligazítás. A fesztivál területe sokkal kisebb, mint az egykori Félszigeté, szóval nem olyan nehéz eltévedni, de azért jó, ha van.
Valószínűleg itt fog a legtöbb szelfie és fotó készülni, jól ráéreztek a szervezők, hogy kell egy ilyen pont. Csak annyiban hibádzik, hogy nem láttunk kivilágítást, ami kizárja az esti pózolásokat. A háttérben egyébként a kisszinpad, a Yellow Stage
A VIP sátrat már most őrzik, pedig igazán nem úgy tűnik, mintha bárki is be akarna menni oda.
Tádáám! A nagyszínpad vagy Magenta Stage, ahol a legnagyobb csapatások és bulik lesznek.
Ide nem aludni jöttek az emberek, legalábbis ameddig a fő színpadon szól. Nagyon közel a sátortábor a fő színpadhoz, meg úgy egyáltalán mindenhez.
Még van hely bőven a sátortáborba, és szükség esetén bővíteni is tudják
Ez lesz az Aréna. Tágasnak tűnik, sok ember elfér itt, ami kell is, hiszen itt lépnek fel a legnagyobb nevek, Borgore meg a Pendulum
A fesztiválközönség egyelőre nagyon fiatal, inkább tizen- mint huszonévesekből áll
Ha valamitől más a Vibe, mint a többi fesztivál, akkor az a Vibe Koli. Épp Kádár Annamária tart előadást a "Garázsban". Garázsnak azért elég puccos ez a hely
Fotókiállítás meg könyvkölcsönzés is van
Csupa móka és vidámság: a nagyszínpad közelében vidámparki hangulat uralkodik
Meg ülőhelyek is vannak, igaz, eső után nyilván nedvesek
Ezek a művészkedések mindig nagy rejtélyt jelentettek számomra. Hogy fér össze a Transformers Thorral, a Grand Theft Autóval, az énekesnőkkel, és a Pókember-ruhát magáról leszaggató rapperrel?
Több kajás is van, de nagyjából ugyanazt kínálják, eléggé borsos áron. A húsfélék kimérősek, 10 deka 7-8 lej, kivéve a miccset, annak darabja 3 lej, a szalmakrumpliból 10 deka 4 lej
Jól nézzétek meg ezt a képet, ilyet nem láttok: békésen áll egymás mellett az Csíki sör és a Ciuc sátra (a magyarázat: a Ciucos sátrat egy kajás hozta, és szerintem nem sokáig fog ott maradni)
Van egy hamburgeres is, ő viszont még nem írta ki az árait. Egyébként szejkei lángos is van
Na ez kedvenc lesz, már csak a kedvező ár miatt is: a fél literes alkoholmentes koktélokat 4-5 lejért lehet hörpötyölni