2017. május 24. szerdaEszter, Eliza
16°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Tovább fokozódnak az izgalmak a sportolimpián

utolsó frissítés: 08:36 GMT +2, 2016. szeptember 27.

A csapatversenyek véghajrájában jártunk az erdélyi magyar középiskolások sportvetélkedőjén.


Bár a röplabda versenyei már lejártak, pénteken még bőven maradtak csapatsportok, ahol kiosztásra vártak a dobogós helyek. Mozgalmas meccseken jártunk.

Kép és szöveg: Gál László

Elsőnek a női kosárlabdával kezdtük az új sportcsarnokban. Ebben a versenyszámban csak szombaton lesznek a döntők, de nem lepődnénk meg, ha most látott csapatok az élmezőnyben végeznének.
Itt épp a szatmári Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapata (zöld mezben) játszott a szentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum csapatával.
Eléggé meggyőző volt a Mikeses lányok fölénye.
A lányoknál körbejátszás van, tehát minden csapat játszik mindenikkel, majd az alapján eldöntik a sorrendet.
Végül 43-23-ra verték a szentgyörgyiek a szatmáriakat. Péntek estig minden meccsüket megnyerte a Mikes Kelemen Elméleti Líceum lánycsapata, így elég esélyesek az első helyre.
A fiúknál két csoportba osztották a kosárlabdázókat, és a csoportok első két helyezettje kerül az elődöntőbe.
Amikor a Horia Demian Sportcsarnokban rendezett bajnokságon jártunk, épp a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium csapata (fekete és piros) játszott a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium csapatával (kék és fehér).
Eléggé demoralizáló volt a csíkszeredaiak fölénye. Végül 51-11-re nyerték a meccset.
Ezzel a győzelemmel aztán be is jutottak az elődöntőbe, ahol végül kikaptak a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum diákcsapatától. Szombaton így a bronzért játszanak a János Zsigmond Unitárius Kollégiummal.
Közben a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákjai melegítettek. Nekik is fontos meccseik voltak pénteken, mert csoportjukból bejutottak az elődöntőbe, amit végül meg is nyertek a kolozsvári János Zsigmondosokkal szemben.
Kézilabdában viszont a pénteki volt az utolsó versenynap. Itt mind a fiúknál, mind a lányoknál körbejátszás volt, mindenki mindenkivel játszott.
Amikor benéztünk, a férfi bajnokságban játszottak egymással a Márton Áron Főgimnázium (pirosban) és a Puskás Tivadar (zöldben és fehérben) Szakközépiskola csapatai.
A mérkőzést végül a Márton Áronosok nyerték 15-10-re.
Ezzel pedig a második helyen végeztek a sportolimpia kézilabdaversenyében.
Azért már látszott a közönségén, hogy a sportolimpia harmadik napján jártunk.
Mondjuk a Puskásnak sem kell nagyon szégyenkeznie a vereségével, mert a harmadik helyet így is megszerezték.
Az első helyen egyébként a krasznai Cserey-Goga Technológiai Líceum végzett, de róluk most nincs képünk.
Mert ők akkor épp a focipályán próbáltak vitézkedni.
A labdarúgás mérkőzései ugyanis már pénteken lejártak, bajnokot is hirdettek. De ne szaladjunk még annyira előre, mert ezek a képek az elődöntőn készültek.
Ahol a krasznaiak a szatmári Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapatával játszottak.
A tavalyi döntő újrajátszása volt a mostani eldöntő, ahol hiába próbálkozott nagyon a tavalyi második Cserey-Goga Technológiai Líceum, mert most sem sikerült megvernie a szatmáriakat.
Nem mindenki izgult az eredmény miatt.
Ami egyébként 1-0 lett a zöldben játszó szatmáriaknak.
Egyébként a foci tűnik még mindig a legdemokratikusabb csapatsportnak, mert ezt szinte bárhol lehet játszani, nem követelnek nagyon különleges infrastruktúrát. Így ebben is volt a legszínesebb a résztvevő iskolák névsora. A versenyt végül a tavalyi bronzérmes az erdővidéki Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum csapata nyerte. Ők például semmilyen más csapatsportban nem versenyeztek.